Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 4. szám - Kiüresítette magát
ban nem tartotta Istennel való egyenlőségét oly nagy dolognak, amihez feltétlenül ragaszkodjék, hanem szolgai alakot felvéve kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez... megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért magasztalta fel őt az Isten..." (Fii 2,6-8). Karácsony misztériumához, az örökös karácsonyhoz, a megtestesülés titkának megközelítéséhez csakis úgy tudunk közelebb jutni, ha az egész bibliai üzenetet szem előtt tartjuk. A Gyermeket, aki végig kíséri életünk „rejtettségét", örömeit-bánatait, aki velünk van betegségben-szenvedésben és halálunkban. Nekünk is meg kell tanulnunk — az élet ezernyi leckéjén át — azt az engedelmességet, melyre a közénk jött Isten példát adott. A Kisded ma is arra figyelmeztet: nem azért érkeztem el hozzátok, hogy mindent megmagyarázzak. Nem, hanem hogy önként vállalt engedelmességemmel példát adjak. Hogy veletek örvendjek Karácsonykor és nálatok maradjak életetek minden napján. Hogy mindazokat, akik az én példámat, „értelmetlen" áldozatomat, kiszolgáltatottságomat, engedelmességemet elfogadják és követik — hazavigyem. Aki a jászolt és a keresztet — s mindazt, ami egy emberéleten át a kettőt összefogja — elfogadja, aki az engedelmes Jézus útját járja, egyre közelebb kerül karácsony titkához és kezdi lassan megérteni: miért jött közénk az Isten, miért és hogyan ünnepelhetünk egy életen át karácsonyt. Sz. A. A Szentlélek iránti feltétlen odaadásból adódik..., az a vallásos engedelmesség, amellyel az egyház tagjai és az Istennek szentelt személyek, hitük szellemében a törvényes elöljáróknak, mint Isten helyetteseinek engedelmeskednek: Erre vonatkozik a Zsidóknak írt levél fontos figyelmeztetése: „Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és kövessétek őket, mert ők vigyáznak rátok abban a tudatban, hogy számot adnak lelketekről" A levél szerzője még hozzáteszi „...bárcsak örömmel tennétek, nem sóhajtozva, mert az nem válna javatokra (Zsid 13,17). Az egyházi és a szerzetes elöljárók a maguk részéről vegyék fontolóra, hogy nekik a szolgálat szellemében kell élniök a hatalommal, melyet az egyház hivatala bízott rájuk. Legyenek mindig készségesek és hallgassák meg testvéreiket, hogy jobban megértsék, mit kíván az Ur mindegyikőjüktől, de ugyanakkor szigorúan ragaszkodjanak döntés és rendelkezés dolgában ahhoz, amit megfelelőnek látnak. Az így értelmezett alárendeltségből és engedelmességből fakad a szolgálatnak az a lelkülete, mely a ti egész életeteket Krisztus példájához igazítja, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy „Ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért" (Mk 10,45). Redemptionis Donum apostoli buzdítás 13. fejezetéből II. János Pál 194
