Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 3. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE - Zimányi Ágnes: Tőkés László nagyváradi református püspökkel
Nagyon fontos, amit hitvallásunk, a Heidelbergi káté megfogalmaz: a hit nemcsak biztos ismeret, hanem szívbéli bizodalom is. Ám, ha a szívbéli bizodalom nincs biztos ismerettel megalapozva, akkor az ember könnyen ama széles útra téved, és irányvesztet- ten imbolyog. A zavaros hit a babonasággal együtt a bálványképzés szubtilis válfajai, a miszticizmus, a sátánizmus, a különböző szekták és áramlatok. Szélsőségesen túlzó felfogások ezek; Istent helyettesítő termékek. Ezért alapvetően fontos, hogy az anya- szentegyház helyes Isten-ismeretre tanítson, és döntő, hogy megvethessük lábunkat az iskolákban. Röviden: az egyház gyakorolhassa tanítói hivatását. Ahogyan hosszú ideig nem gyakorolhatta. — Az iskolai hitoktatásra gondol? Arra is, de ha nyitottak vagyunk, elképzelhető N típusú hitoktatás. Nem biztos, hogy az iskolai hitoktatás az egyedül üdvözítő út. Minden alkalmat és lehetőséget meg kell ragadnunk az igaz hitismeret terjesztése érdekében. De visszatérnék még az egyház hitelvesztettségével kapcsolatos másik problémára, amely eddig kimaradt a beszélgetésünkből, bár fontos. Az egyházak egyfajta exkluzív, elriasztó hatására gondolok. Arra, hogy a papság olykor modoros egyházi zsargonban beszél vagy evilágtól idegen, kenetteljes attitűdöt gyakorol. Ezzel elriasztja az embereket. Pál apostol zsidónak zsidó, görögnek görög tudott lenni. Nem különbözhet végletesen az egyház és szolgái a hívőktől. Az egyház a maga gyakorlatával, liturgiájával, szokásrendszerével nem kövülhet meg annyira, hogy dualisztikusán jelenjen meg: íme, az egyház, oltárával, külsőségeivel és ime a világ szuperszonikus repülőivel, számítógépeivel, megannyi emberi és technikai vonatkozásával. Természetesen, ha az egyház túlságosan alkalmazkodik a világhoz, akkor a konformizmus hibájába, vagy éppen bűnébe esik és pontosan sajátságos jegyeit veszítheti el. A helyes utat nehéz megtalálni. Ahogyan például a modernség és a modernizmus között is óriási különbség van. Teológiai értelemben a modernizmus azt jelenti, hogy az egyház mindenáron modem, vagy inkább modemkedő; a világ szája íze szerint kíván szólni és cselekedni. Pedig lehet igazán modem — a szó minőségi értelmében — akár egy archaikus költemény is. Legyünk modemek, de egyházunk sajátságos jegyeit őrizzük meg. Éppúgy nem szeretem, ha muzeális intézménnyé válik az egyház. Egy túldíszített templomban minden inkább fölkeltheti a figyelmemet, mint egyfajta lelkiség és hitismeret. Muzeális történelmi hangulat leng át a lelkemen, mintha Isten azokhoz a stílusjegyekhez, ahhoz a korhoz lenne kötve, amelyben a templom épült. A kopár, a szimbólumaitól megfosztott protestáns szélsőségek éppoly elri- asztóak lehetnek Ezúttal sem végső megoldásokra törekszem, csupán keresem, hogy hogyan találhatnánk meg az utat ebben a sokrétűen szerveződő, sokszínűnek mutatkozó világban. A hagyomány óriási erő, de a hagyományokba merevedett egyház — éppen a múltbeli korokhoz való kötöttségében — megragadhat és elveszítheti élet- és időszerűségét. Az egyensúlyt a hagyományok és a jelenvaló Istenbe vetett hit egysége biztosíthatja. — Mi a véleménye korunk legnagyobb egység-mozgalmáról, az ökumenizmusról? Örülök, hogy a katolikus egyház rendes tagként nem lépett be az ökumenikus mozgalmakba, például az Egyházak Világtanácsába. így nem eshetett áldozatul egyfajta intézményes, valójában felületes ökumenizmusnak. Az ökumenizmus legnagyobb gyengéjének ugyanis éppen az intézményes lélektelenségét tartom. Nagy frazeológia ez, már- már az ideologikumba hajló felfogásrendszer. A valóságban mindegyik egyház éli a maga jól körülhatárolható, önmagában véve hiteles vagy kevésbé hitels életét. Nem vagyok híve a világméretű, a jellegzetességeket, sajátosságokat elmosó egységtörekvéseknek. Kimutatható, hogy a középkori katolikus egyházban, az Alpokon innen és túl — noha egységes egyház volt — a gyakorlatban sokszínű egyházi élet folyt. Az élet természete ugyanis — utaltam rá az imént —, hogy differenciált, hogy nincs két egyforma falu, két egyforma hagyomány, vagyis sajátosságok mindenütt kialakulnak. Nem tartom tragédiának, hogy nincs nagy, univerzális egység. Az a tragédia, ha nem szeretjük Krisztus 158
