Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Geffré, Jean Claude - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A keresztény hit az indifferentizmus világában
Claude Geffré A KERESZTÉNY HIT AZ INDIFFERENTIZMUS VILÁGÁBAN Már Dietrich Bonhoeffer föltette a kérdést: „Hogyan lehet Krisztus a vallástalanok Ura is?" Nagyjából ugyanezt a kérdést szeretné ez a dolgozat is tárgyalni. Az a tervünk, hogy meghallgassuk, milyen kérdéssel állít szembe bennünket, keresztényeket a vallási indifferentizmus tömeges megjelenése. Olyan sorsról van itt szó, amelyet Isten engedett meg. De hogy ne legyünk áldozatai valamilyen siránkozó teológiának, világosan kell látnunk a jelen helyzetet, szembe kell néznünk vele, s meg kell kérdeznünk, vajon nem érinti-e ez a hit megszokott tartalmát, nem kér-e tőlünk nagyon radikálisan felvilágosítást arról az Isten-fogalomról, amelyre hivatkozunk. Hiszen a kereszténység története folyamán sokszor előfordult már, hogy ami talán először a hit jövője szempontjából veszedelmes fenyegetésnek tűnt, arról utólag éppen ellenkezőleg az derült ki, hogy a felszabadítás egyik faktora. I. A vallás nullpontján Vitathatatlan, hogy a tömeges vallási indifferentizmus jelenségével állunk ma szemben, legalábbis az északi féltekén: Európában és Észak-Amerikában. Akárhogy is állunk a „vallás visszatérésével", nem mehetünk vissza a XVI11. században megkezdődött ateista valláskritika mögé. Ami a tömegeket illeti, inkább szellemi tompaságról kellene beszélnünk abban az értelemben, hogy egyáltalán föl se teszik az Isten-kérdést. Számukra meglepőbb az, hogy létezik még vallásos hit. Hogy az Isten-kérdés nem érdekes, azt teljesen normális jelenségnek érzik, olyasminek, ami teljes összhangban van mindazzal, ami a modern ember számára magától értetődő. 1. Ha megpróbáljuk elemezni a vallási indifferentizmus jelenségét, nem szabad csupán a modern szekularizációs folyamatra hivatkoznunk, hanem látnunk kell azt is, hogy az az ideológiák jelen krízisével összefügg. A nyugati országokban, például Franciaországban, az utolsó 15 év nagy kulturális eseménye volt a marxizmusnak mint ideológiának a krízise. Ez a krízis elsősorban azért következett be, mert a szocialista országoknak az a terve, hogy megvalósítják a kommunista eszményt, nyilvánvalóan dugába dőlt. A keresztény hittel szemben tanúsított közömbösség csak egy esete a különféle humanista elméleti programok iránt mutatott, sokkal általánosabb közömbösségnek — függetlenül attól, hogy klasszikus polgári humanizmusról vagy marxista humanizmusról van-e szó. A tömegek gyakorlati vallási közömbössége összefügg azzal a kultúrával is, amelyet teljesen áthat a nihilizmus. Joggal beszélhetünk tehát „posztateista" indifferentízmusiól. Ha „Isten meghalt", akkor ez nem azért történt, hogy az ember foglalja el a helyét. Most már — Nietzsche szavaival — csupán a föld létezik és a „világ játéka". Michel Foucault írja: „Nietzsche gondolata valójában nem is Isten halálát hirdeti meg, hanem a gyilkosának, vagyis az embernek a halálát". Arra vagyunk ítélve, hogy a kultúra szétpattan, az értelem elszóródik. így a mai ember nemcsak Isten nélkül van, hanem az ember nélkül is. A vallási indifferentizmus a lét értelme egyetemes krízisének a hatása és tünete, ami teljes erejével sújtja a vallásoknak és ideológiáknak azt a törekvését, hogy végső magyarázatot adjanak az ember sorsára és a történelem folyására. Az összes humanizmus igényét pedig nyilvánvalóan meghazudtolta az ember tragikus sorsa az utolsó több mint negyed században. 2. A vallási indifferentizmus és az ideológiák krízise tehát nyilván összefügg egymással. Mégis ez a krízis adja paradox módon a magyarázatát a „vallás visszatérésének" is, amiről néhány esztendeje olyan önelégülten folyik a szó. Hiszen arra a csalódásra, ame140
