Teológia - Hittudományi Folyóirat 25. (1991)
1991 / 2. szám - KÖRKÉP - Hervay Ferenc Levente: Ciszterci lelkiség a mai világban: 900 éve született Clairvaux-i Szent Bernát
A világnak igen nagy szüksége van nemcsak egyéni nagy imádkozókra, hanem imádkozó közösségekre is, amelyek vágyat, hitet, bizalmat ébresztenek a tévelygő és kereső emberekben a mindenség szeretettel teljes Urával szemben. Ilyen imádkozó egyházi közösségekben még óriási a hiány egyházunkban. ALÁZATOSSÁG ÉS SZERETET. Szent Benedek Regulájában külön fejeztetet, a hetediket szentelte az alázatosságnak. Ezen kívül még 18 fejezetben szól egyszer vagy többször az alázatos lelkűiét fontosságáról. SZENT BERNÁT könyvecskét, tractatust írt „Az alázatosság és a kevélység fokairól" (De gradibus humilitatis et superbiae), és arról, hogy „Miként kell Istent szeretni?" (De diligendo Deo). Egyik húsvéti beszédében megmagyarázta szerzeteseinek, hogy a kereszt négy szárát a türelem, az alázatosság, az engedelmesség és a szeretet ékesíti. A csúcson ragyog a szeretet, jobbról az engedelmesség, balról a türelem és alul, mint minden erény gyökere az alázat. A ciszterci szerzetes tudatában van annak, hogy egész szerzetesi élete alázatosságára épül vagy azon bukik. Elismeri kicsiségét, gyarlóságát Isten színe előtt. Tudja, hogy nincs semmije, amit ne Istentől kapott volna ajándékba, csak a mulasztás, a hanyagság, a bűn az, ami az övé. Nem büszkélkedik tehetségével, tudásával, eredményeivel, szerzetesi mivoltával, mert mindezt Istennek köszönheti, nem önmagának. Örül, ha összeszedetten tud imádkozni és eredményesen dolgozni, de minden dicsőséget Istenre hárít, semmit sem tart meg magának. Alázatossága megnyilvánul a liturgiában: Istenhez méltó tisztelettel és nyugodtsággal végzi, alkalmazkodik a közösséghez, elutasítja az egyénieskedést, nem ragaszkodik saját elgondolásához. Imájának is az alázatosság az alapja, ez kifejeződik testtartásában, összeszedettségében, mások imájának elfogadásában. Inkább hallgatni akarja az Urat, mintsem elárasztani kívánságaival és panaszaival. Alázatos a munkában. Megbecsüli és elvégzi az alacsonyabb rendű munkát is, ha kell, megtanulja és gyakorolja. Nem bízik abban, hogy egyedül úgy jó egy munka, ahogy ő végzi, hanem mindig igyekszik tanulni másoktól jobb és eredményesebb munkát végezni. A közösség érdekében kész lemondani egyéni képességeinek érvényesüléséről és egyszerűbb munkát vállalni. Nem hagy gondot, rendetlenséget munkája folytatójára, ellenkezőleg, gondoskodik arról, hogy megkönnyítse és biztosítsa a jó átvételt és folytatást. Alázatos a tanulásban, az írás olvasásakor, az igét hallgatva, lelkiolvasmányt végezve. Az egyház törvényeinek, liturgikus előírásainak, a rendi szabályoknak, az apát és más elöljárók rendelkezéseinek szíves, örömest engedelmeskedik, mert azokban az Úr akaratát látja. Alázatos szerzetestestvérei iránt, nem uralni akarja őket, hanem szolgálni, nem megítélni, hanem megérteni, és szeretni. Kéri, és hálásan fogadja az atyai és a testvéri korrekciót. Alázatos a vezetettek felé is, ha tanít, ha előad, gyóntat vagy prédikál. Nem úgy, mintha egy tökéletes keresztény szólna a tökéletlenekhez. Szerény és alázatos a monostoron kívül is, közlekedésben, boltban, hivatalokban egyaránt. Szeretettel és hálával fogadja és viseli élete keresztjeit, mert tudja, hogy az Úrtól kapja, és nem lehet nehezebb, mint amit az Úr kegyelmébe kapaszkodva elbír. Szenvedésében, áldozatvállalásában Jézussal egyesül, kiengeszteli a mennyei Atyát, és építi az egyházat. Keresztjét nem keserűséggel hordozza, hanem derűvel, mert tudja, hogy sokkal több örömre van oka, mint szomorúságra, hiszen Isten gyermeke, a legnagyobb Úrnak szolgálhat, akinek jósága kimeríthetetlen. Szeretete elöljárói, testvérei és vezetettjei iránt éberségben, figyelmességben, áldozat- készségben nyilvánul meg. Mintegy elfeledkezik saját érdekéről, azonosul azzal, akivel az Úr éppen összehozta, együttérez vele és megosztja lelki kincseit, amit az Úrtól kapott. Külső megjelenésében nem a szerzetesélet szigorúsága, hanem a kedvesség, a mindenütt segíteni és szolgálni kész derűs jóakarat mutatkozik meg. Neheztelést nem tűr szívében, rögtön megbocsát, sőt még azoknak is elébe megy, akik ok nélkül neheztelnek rá. A világnak mindig is nagy szüksége volt, és lesz is az alázatosság és szeretet fényére, mert az emberek nagy része tehetségei tudatában és eszközök birtokában szörnyű elbizakodottságban él, mit sem törődve azzal, hogy mindent Istentől kapott, és egy pillanat 91
