Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE NEMESKÜRTY ISTVÁNNAL - Lőcsei Gabriella (a beszélgetést feljegy.): Nem szabad félni...
A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE NEMESKÜRTY ISTVÁNNAL NEM SZABAD FÉLNI... Szálfaegyenes a termete is, a jelleme is. Miként a szálfával is megesik, tépik a viharok. Mostanában: szorgalmasan. Hol ismeretterjesztő munkái miatt, irodalomtörténeti tanulmányaiért, hol vezetői megbízatásai végett. Legutóbb tévéelnöki kinevezése s első, kénytelen intézkedései kavartak körülötte-fölötte hatalmas és méltatlan viharokat. Ezeket is kiállta, akár a többit, rendíthetetlenül, rendületlenül. Aki nem tudja róla, az is rájöhet, hite tartja meg messzire tekintő szálfamagasságában, bármilyen lárma dühöng is mellette. A télvégi napsütésben, amikor mindenki más köznapi teendőiről, politikáról faggatná, arról kérdezem, honnan származik az az erős hite, amely büszkén és emelkedetten segítette, segíti átvészelni a társadalmi forgószeleket?- így nevelkedtem. Édesanyám és az egész családom természetszerűleg volt vallásos. Nem bigott módon, így felserdülve nem volt miből kiábrándulnom. Tízéves koromban pedig, éppen - mert katonai iskolába kerültem - a cafrangok nélküli vallásosságra tanítottak. Noha az én gyermekkoromban még nemigen beszéltek ökumenéről, éppen ellenkezőleg, éles ellentétek voltak a protestánsok és a katolikusok között, tábori lelkészünk, „összebeszélve” a reformátusok tábori lelkészével, lehetővé tette, hogy egymás hittanórájára járhassunk. Lelkigyakorlatra mindig az iskolánk mögötti, Pius nevű jezsuita gimnáziumból kaptunk lelkigyakorlat-vezetőket. Amikor először ült be hozzánk egy jezsuita páter, sose fogom elfelejteni, így kezdte mondandóját: Fiúk, ha valaki közületek bebizonyítja, hogy nincs Isten, abban a pillanatban, itt előttetek levetem a reverendát. Kétségtelenül nagy szerencse, ha valaki olyan családba születik bele, ahol a vallásosság kinek-kinek természetes élménye. Az is ajándék, ha jó tanárokat, lelkivezetőket kap gyermekéveiben, ifjúkorában az ember. A rendíthetetlen hithez azonban, úgy hiszem, még ez is édeskevés.-Nem vitás, lelki készség is kell hozzá. De nagyon sokat segítettek engem az olvasmányaim is. Talán különös, de először Gárdonyi Géza adta meg azt az élményt, hogy a hit és a művészetek összekapcsolhatók. De később is mindig kiderült, hogy azok az írók, akiket nagyon nagynak gondoltam, mind hívők. Nagyon szerettem a német katolikus írókat, Franz Werfelt például, vagyafracia Bernanost, az angol Evelyn Arthur Waugh-t. A harmincas évek felszínes katolikus íróit viszont nem vettem komolyan. Tóth Tihaméron például csak kacagtam. És ez volt a szerencsém, nem volt miből, nem volt kiből kiábrándulnom. Vagy, hogy messzebbre menjek az időben, nagy kedvencem volt, mind a mai napig az Avilai Szent Teréz, akinek - mellesleg szólván - nagy tisztelője volt Zrínyi Miklós. Iránta való tiszteletből kereszteltette Teréz névre a leányát és adta karmelita apácának. Soha nem támadtak kételyei?- Hitbéli kérdésekben sohasem. Kamaszkoromban Horváth Sándor domonkosrendi teológus keze alá vezérelt a sors; rajta kívül még valami segített abban, hogy a hit kérdései soha se jelentsenek problémát a számomra. Tizenkét éves koromtól kezdve a mai napig mindennap elolvasok egy részt az Evangéliumból, abból a latin nyelvű misszáléból, amit a bérmálásomra kaptam. Olykor az az érzésem, jobban ismerem az Újszövetséget, mint egyik-másik pap. 84
