Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Lukács László: Információ - kommunikáció - új testvériesség?
A magyar valóság Sokszor leírták, elmondták már, hogy all. Vatikáni zsinat még nem járta át igazán a magyar egyházat. Érdekes leltárt lehetne készíteni azokról a zsinati határozatokról, amelyek megvalósulatlanok maradtak. Vagy akár azokról a konkrét rendelkezésekről, amelyekkel sokan tudatosan szembeszegülnek. Csupán a tömegtájékoztatás területén maradva - a zsinati instrukcióban ezt olvassuk: „A világ minden egyházmegyéjében állapítson meg a püspök egy napot, amelyen felhívják a hívekfigyelmét az ezekkel az eszközökkel kapcsolatos kötelességekre. Kérjék őket, hogy ezért az ügyért imádkozzanak és adakozzanak, a gyűjtött összegeket pedig fordítsák lelkiismeretesen az ilyen irányú egyházi intézmények és vállalkozások fenntartására és fejlesztésére.” (18.) Az elmúlt évtizedek persze nemcsak az egyházat kötötték gúzsba, hanem a tömegtájékoztatás egészét is. Mindnyájan megtapasztalhattuk, hogy a totalitárius diktatúra a hatalmi és ideológiai monopóliumot az információs monopóliummal kötötte össze, és szoros irányítása alatt tartotta a tömegkommunikációs eszközöket, mint az „agit-prop.” legfőbb fegyvereit. Ebből adódott, hogy a hagyományosnak számító sajtó területén az egyház lehetőségei erősen összeszorultak: mindössze egyetlen hetilapra, egy havilapra, majd később egy évnegye- des szaklapra, szorosan megkötött terjedelemmel és példányszámmal. A sajtóban is érezhetővé lettek aztán a kis lépések politikájának apró engedményei: lassacskán növekedhetett a terjedelem meg a példányszám. A rádióban vasárnap reggel megszólalhattak a „vallásos félórák” húsz-egynéhány percben, szoros, előzetes cenzúrával, a televízióba viszont nem kapott belépési lehetőséget az egyház. Hatalmas változásokat átélő társadalmunk egy csapásra új helyzet elé állította az egyházat is. Egy esztendeje még csak hosszas tárgyalások eredményeként lehetett nagy nehezen engedélyt kapni egy katolikus ifjúsági lapra - az új sajtótörvény szerint bárkinek jogában áll lapot indítania. Két évvel ezelőtt váratlan újdonságként hatott az éjféli mise közvetítése a televízióban - s akkor is csak azért került rá sor, mert a nyugatnémet televízió már megvette és úgy is sugározta a szentmisét. Most - amint erről az Új Ember hírt adott - májustól kezdve heti fél órában jelentkeznek katolikus műsorok a televízióban. Mint az egyház életének, a lelkipásztori munkának annyi más területén, itt is joggal és sürgetően vetődik fel a kérdés: fel vagyunk-e készülve arra, hogy éljünk ezekkel az új lehetőségekkel? Rögtön hozzátehetjük azonban, hogy a kérdés nemcsak a tömegtájékoztatás keresztény szakembereit (és leendő munkatársait) veszi célba, hanem minden katolikus hívőt is. Nem elég jó katolikus sajtót, rádiót- és tévéműsorokat készíteni, - arra is szükség van, hogy a hívek igényeljék, használják ezeket az eszközöket, s minél aktívabban vegyenek részt a munkájukban, minél erőteljesebben kapcsolódjanak bele abba a nagy párbeszédbe az egyházon belül, amelynek célja a keresztény közvélemény formálása, egy új nyilvánosság megteremtése az egyházban. A két világháború között itt Magyarországon is igen sokat és igen eredményesen foglalkoztak a sajtóapostolsággal. Nem kellene-e újra fölvennünk lelkipásztori feladataink közé a saitóapostolságot? Azt, hogy terjesztjük a katolikus sajtótermékeket, hogy kritikusan, de a jóindulatú közreműködés szándékával olvassuk őket, hogy igyekszünk ránevelni magunkat a másik véleményének toleráns végiggondolására? Egyre több katolikus sajtótermék jelenik meg, s csak örömmel fogadhatjuk ezt a szélesedő kínálatot, (gy már lehetőség nyílik arra is, hogy különböző igények kielégítésére, különböző célrendszerrel, különféle olvasó rétegekhez szólóan jelenjenek meg katolikus kiadványok. Nem hallgathatjuk el azonban azt sem, hogy - mint annyi más területen - három veszély fenyeget bennünket. Először is az, hogy a kereszténység mintha divatba jött volna hazánkban a közelmúltban. Az egyház életének kérdései divatos témák a sajtóban manapság. De e cikkek jelentős része nem igazán belülről éli meg és fejezi ki a hitet, nem igazán az egyház életét kívánja 70
