Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - KÖRKÉP - Bárczi Ella: „Hogy megszenteljük a világot”
közreadtuk. Vidéken még ma is a „falu boltja” az ismerkedés, a beszélgetés helye. A testvérek itt tudnak szolgálatkészségükkel, a problémák meghallgatásával és jó tanácsokkal segítséget adni a lakosságnak. Mindig is szívesen keresték üzleteinket a lelkipásztorok, a diákok, a háziasszonyok, egyszerű és tanult emberek. Korda-nyomdánk az ország 17 helyén működő könyv- és kegytárgyüzleteit árasztotta el a még ma is annyira keresett, értékes kiadványaival. Már eddigi felsorolásunkból is nyilvánvaló, hogy közösségünk a teljes ember megsegítését állítja középpontba, annak minden lelki, szellemi, anyagi szükségletével. Alapítónknak akkor még korát megelőző kívánsága az volt, hogy a testvéreink a lehető legmagasabb hittudományi képzésben is részesedjenek. (P. Bíró egyik alapítója volt az Angolkisasszonyok vezetése alatt álló Hitoktatóképző Főiskolának, a Ward Mária Kollégiumnak), de olyan gyakorlati módon, hogy a legegyszerűbb emberek által is érthető hitoktatást nyújthassanak. Középpontban áll a családok lelki gondozása, ami azt jelenti, hogy bár foglalkozunk külön a gyerekekkel (Szívgárda módján), a fiatalokkal, lányokkal, asszonyokkal és családapákkal is, végül is azonban az egész családot együtt kell Jézushoz vezetni, családfelajánlással összefogni és szentségi életre bátorítani. Társaságunk az akkori, elmaradt mezőgazdaság felemelésére is sokat tett sajátos programja szerint. Kiváló szakemberekkel faluszerte gazdasági tanfolyamokat szervezett, háziasszonyképzőt és mezőgazdasági középiskolát tartott fenn, és maguk a testvérek is beálltak a mezőgazdasági, konyhakerti munkába, hogy a megfelelő módszereket átadják. Vidéken, tanyákon együtt éltek, és együtt élnek ma is a néppel, igen sokszor lemondva az oly sok lelkierőt adó napi szentmise és szentáldozás kegyelmeiről, mert előttük áll P. Bíró biztatása: „Tanulják meg Istent elhagyni Istenért!” A Társaság úgy nevelte fiataljait, hogy megfelelő szakértelemmel, anyagtakarékossággal, leleményességgel - ma úgy mondanánk: kreatív adottsággal - és önállósággal segítsék az akkor még tanulatlan, a gazdasági ismeretekben is tudatlan embereket. Pécelen 20 éven keresztül folyamatosan tartották a lelkigyakorlatokat a legkiválóbb lelki mesterek vezetésével. Az ifjúságtól kezdve a társadalom minden rétegét átjárja a Szent Ignác-i lelkiség. 1950-ben, a felosztáskor a Társaságnak 250 tagja volt. Lassan fogytunk, de akik bírták, a nehéz időkben is a „jelenlét apostolkodását” élték. Dolgoztak egyházközségekben, könyveket, kegytárgyakat árusítottak, egyesek képességük szerint elfoglalták helyüket a nevelésben, az agrártudományban, a mezőgadasági fizikai munkában, a gyárakban. Igen sokan dolgoztak az egészségügyben mint orvosok, gondozók és egyéb szakemberek. Hazánkban jelenleg kilencven tagunk él, tizenöten egyházközségi munkatársak, nyolcán hitoktatnak és jelen vannak a leányfalui lelkigyakorlatos házban is. 1989 évében kaptuk meg a Szerzetes Kongregációtól a zsinati instrukciók alapján átdolgozott alapszabályaink jóváhagyását. Társaságunk az új Kódex értelmében nem szerzetesrend, hanem a pápai jóváhagyású „apostoli élet társaságai” közé tartozik. „Tagjai egyaránt élhetnek közösben vagy otthonukban, akik apostoli hivatásuk és küldetésük alapján a világban élnek - de nem a világ szelleme szerint. (Vö. Konstitúció 16. pont) Kolostor, klauzura, kötelező egyenruha nélkül - úgy, mint a többi ember -, főleg életük tanúbizonyságával hatnak.” (Direktorium 36., 37.) Amit a II. Vatikáni zsinat tanítása a keresztények magatartásával kapcsolatban sürget (vö. Gaudium et Spes zsinati rendelkezés), azt P. Bíró látnoki szemével a zsinat előtt 40 évvel így fogalmazta meg: ....központban legyen a mindennapi élet megszentelése, a család fontos szerepe a tá rsadalomban, az anyagi javak helyes használata, amely szükséges mind a földi élet sikeréhez, mind az örök boldogságunk eléréséhez. A Néplány nem fél a teremtett világtól, szereti a világot, és benne minden embert. Nem kíván elfutni e világtól, hanem kovász akar lenni benne.” 48
