Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Oszlánczi Kata Kapisztrána: Két karácsonyi élmény
tekintete megszelídül, amikor meglát. Meghatódottan veszi át a csomagot és a mellékelt száz forintot. — Tovább osztogatjuk a csomagot és beszélgetünk ezekkel a hajléktalan embertestvéreinkkel. Közben egy jól öltözött férfi szólí meg oroszul, aki egy nyolc fős társaságban tartózkodik ott. Szeretne egy cigarettás csomagot kapni, mert minden üzlet zárva van és még messzi út áll előttük. Margitka beszéli az orosz nyelvet, így pillanatok alatt szót értenek. Nem kell sokáig magyarázni, hogy nálunk ma van a „Szenteste”, — értik, tudják. Ők is istenhívő, vallásos emberek. Kifejezik örömüket, hogy látnak egy szerzetesnővért is. Majd a férfi saját csomagjából előhúz egy doboz finom étolajat és szeretettel kínálja fel ajándékul. Először szabadkozunk, majd elfogadjuk. Kicsit odébb a földön egy bájos arab asszony ül, körülötte hat kis aprósággal. Vele nem tudunk szót váltani. A karácsony örömét, hogy Jézus Krisztus megszületett, mosolyunkkal és szeretet-csomagjainkkal adjuk tudtára. Egy óra leforgása alatt csomagjaink nagy része, ötven darab elfogyott. Elindultunk az új színhelyre a Nyugati pályaudvarra. Itt jobb a helyzet. Kevesebb nyomorult fekszik a földön. Úgy érzékelem, nem olyan jó a fűtés. A megrendítőbb esetek mégis itt voltak. Húsz év körüli lánnyal beszélgetünk, akinek házi papucs van a lábán és hajléktalan. Majd egy negyven év körüli férfi mondja el érzelem nélkül, hogy nincs senkije, nem tartozik sehová. Amikor megajándékozzuk, a szeretet, a hála spontán jeléül megcsókolja arcunkat. Szívesen hallgatja most már bátor igehirdetésünket: — Krisztus Jézus minden emberrel azonosul. Mert a mi személyünk által találkozik magával. A mi számunkra pedig Jézus Krisztust ön testesíti meg. Ez a csodálatos titok. — Csak bólogat. Én pedig azon gondolkodom, milyen jó lenne, ha már volna hová elvinni magunkkal, ahol továbbra is foglalkozhatnánk vele. Ácsorogva vár ránk egy harminc év körüli férfi. A szokásos szöveg: Nincs vonatjegyre pénze, pedig nagyon szeretne hazautazni az édesanyjához. Ezen az estén elhisszük neki. A vonatjegy árán felül kap még egy csomagot és egy százast. Idegen nemzetiségű asszony áll előttünk két nagy leányával. Kezet nyújtok, hogy üdvözöljem őket. Bemutatkozásunknál kiderül, hogy szerbek. Margitka szerbül is beszél. Gyermekkorát Újvidéken töltötte. Elmondjuk, hogy mi járatban vagyunk itt, és nekik is boldog, kegyelemteljes ünnepeket kívánunk. Utolsó előtti csomagunkat nekik ajándékozzuk. Még egy bizonytalanul lépkedő idősebb asszonnyal találkozunk, aki örömében felém tárja karját, és beszélgetésre invitál. Leülünk a legközelebbi padra. Hamarosan kiderül, nincs senkije, hajléktalan. Megkapja utolsó csomagunkat és a százast, de úgy látszik, hogy a Madonna képnek örül a legjobban, mert könnyek között csókolgatja. A csomagok mind elfogytak, kezünk, arcunk piszkos lett, de szívünket megérintette az igazi öröm. 1989 Karácsony. Oszlánczi Kata Kapisztrána ferences nővér 256
