Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)

1990 / 4. szám - HUSZONÖT ÉVE ZÁRULT A II. VATIKÁNI ZSINAT - Fries, Heinrich - Gáspár Csaba László (ford.): Ökumenikus remények

nódus kijelentette — éppenséggel előmozdíthatják az ökumenizmus. Én óvakodom attól, hogy az eucharisztikus közösségre irányuló fokozódó törekvésben csupán türelmetlenséget, önkényeskedést vagy ,jössz szellemet”, a „még nem” szabályával szembeni lázongást illetve engedetlenséget lássak; túlságosan is mély a komolyság, a gond és az éltető vágy, amely itt feltör, s igen mély a megnyilvánuló szeretet és hit. A kategórikus, abszolút NEM immár aligha illenék bele ebbe a szituációba.

Tisztán látom a pápa és a püspökök gondját, mellyel a hitközösség egysége és az eucharisztia, — mint az egyház életének közép- és fénypontja méltósága — iránt viselkednek. De megkérdezem; Nem lehetne-e már most — nem általánosan és differenciálatlanul vagy kapkodva, a kulturális különbözőségeket elhanyagolva, mely közömbösséghez vezet — bizonyos helyzetekben és alkalmakkor a hit és a szeretet közösségének ama föltételeit kialakítani, amelyek a Krisztus köré gyűlő, valamiféle eucharisztikus vendéglátás értelmében vett asztalközösség előfeltételei lehetnének, főként akkor, ha mindenki elismerné, hogy ott a forma és a cselekmény szerint Jézus utolsó vacsorájának liturgikus megjelenítésén vesz részt? Az ilyesmi senki számára sem jelentené a maga egyházának elárulását. Itt sejtenek föl a jövendő remény körvonalai.

A liturgia megújítása a zsinati reform legérzékelhetőbb jele, elsősorban az eucharisztia ünneplésének megújítása, az anyanyelv használata, a gazdag biblikus kínálat, az igeliturgia kialakítása, az eucharisztia liturgiájának Krisztus és üdvösségszerző tettének megjelenítéseként való értelmezése, az epiklészisz hangsúlyozása, a Szentlélek hívása az eucharisztia ünneplésekor — mindez ökumenikus esemény, a sokrétű ökumenikus mozgalom gyümölcse, és az ökumenikus reménység maradandó alapja.

AII. Vatikánum, valamint hatástörténete által az elmúlt húsz évben az ökumenizmus terén többet értünk el, mint korábban évszázadok alatt. Kari Lehman püspök az utóbbi években megtett utat az emberiség történelmében végbement olyan csodának nevezte, amely csak ritkán ismétlődik meg. Ez okot ad az örömre s a hálára, és az ökumenizmu- sért folytatott további fáradozások szüntelen erőforrása. A még el nem ért eredmények okozta fájdalomnál legyen nagyobb a már megtermett gyümölcsök láttán érzett öröm. A termés valószínűleg gazdagabb annál, mint amit a zsinat kezdetén vagy végén reméltünk volt.

Az ökumené húsz évvel a II. Vatikánum után sem jutott nyugvópontra. A zsinat ökumenikus kijelentései és eseményei még bizonyosan hosszú ideig tartó összegyházi recepciót igényelnek, elsősorban is a közösségekben, gyülekezetekben. Ez nem zárja ki az ökumené továbbhaladását, isten népe szakadatlanul folytatja vándorlását és szüntelenül igényli a megújulást, amelyre mindenkor képes is. Az ökumenére is áll: a megállapodott nyugalom — visszalépés. A célhoz vezető utak — a történetem tanúsága szerint — gyakorta kis lépésekkel indulnak, és alulról kezdődnek.

A tehetséges veszélyektől és nyugtalanságtól való félelemnél nagyobbnak kell tennie a hitből, reményből és szeretetből fakadó bizakodásnak és Jézus végső rendelkezése iránti hűségnek. A félelem rossz tanácsadó, a hit és a remény viszont bevilágítja az utat, és erőt ad megtételéhez. Az ökumené nem az egyes hívők kedvtelése, hanem az ösz- szes egyház és minden keresztény egyetemes, radikális kötelessége. Annak az egyháznak, amely az egymással békésen megférő különbségeket az egyesülés modelljeként igenli, önmagában is példát kell nyújtania a megbékélt különbözőségre. Erre alkalmatlanok, és az ökumenikus törekvések szempontjából terhesek az olyan szabályozások, mint például a gyónási titoktartás, a teológusok eretnekké nyilvánítása olyan teológusok által, akik önmagukat tekintik a katolikus hit zsinórmértékének, és kiátkozással fenyegetőznek.

Visszaesések, akadályok és gyanúsítások jelentik azt az árat, amelyet az ökumenéért fizetni kell. Aki az ökumené, az ökumenikus teológia terepén is mindenki kedvére találó dolgokat mond, annak valójában nincs is mondanivalója.

247