Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 4. szám - KÖRKÉP - Mi lehet az élet értelme? (Meditatív válaszok)
Életem értelmét leginkább a találkozásokban és ünneplésekben látom. Talán azért is, mert kiskoromtól annyiszor szeparálódtam azoktól, akikkel szerettem volna együtt lenni, oly nagy vágy és készülődés előzte meg a találkozásokat, ünnepléseket. Ezért tesz boldoggá az a közösség, az a lelkiség, amelyben dominál a találkozás, a személyes baráti kapcsolatok, ahol semmi sem fontosabb a személyes szeretetnél, a Személynél, aki a Szeretet és kedvenceinél, akiknek legnagyobb értékük a szeretet (és nem rontja meg érvényesülés, vagyonszerzés...). Az igazi ünnep, a megelőző munka és alkotás örömével elő ízét adja számomra a végső Ünneplésnek: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában” (Lk 14,15). Természetesen: .senki se jut be abba erőfeszítés nélkül” (Lk 16,16). De hiszen ettől izgalmas, ezért van értelme Szent Pál szerint js: „Nem becsülöm sokra az életemet, csak véghez tudjam vinni pályafutásomat és az Úr Jézustól rámruházott feladatomat — az Isten kegyelméről szóló evangélium hirdetését” (ApCsel 20,24). Dr. Bogyay Mária pszichológus Az élet értelmére, céljára vonatkozó kérdés az eszmélődő ifjú számára alapvetően fontos. Madách Imre „Ember tragédiája” (Fekete Antal piarista tanárom emlékezetes műelemzésével párosulva) valamiképp a kegyelem érintését jelentett számomra: a kereszténység realizmusát tapasztaltam meg; az élet célja csak az Abszolútum koordinátarendszerében értelmezhető. Ez a realizmus óvott meg később a különböző önmegvalósító, önmegváltó és közboldogító elméletek divatjától: (ha nem tartottam volna szánalmasnak, sőt tragikusnak, akkor megmosolyogtam volna az ezekben hívőket). A gyűjtögetett élettapasztalatok csak megerősítették a Tragédia zánómondatában kapott felszólítást. Többször éltem meg annak csendes örömét, hogy erőfeszítéseim, igen, küzdelmeim célja természetfeletti dimenziójú! Leggondosabban kimunkált emberi terveim megvalósításán munkálkodva hányszor jutottam váratlan, eredeti elgondolásaimat meghaladó, nagyobb dimenziójú eredményekre! így tapasztalhattam meg az egyszerű szándékkal végzett munka örömét. Évekkel később Teilhard de Chardin vétója a Világ és az emberiség természetfeletti dimenziójú fejlődéséről ugyancsak megkapott. Különös analógiát fedeztem fel: Madách történelmi analéisével, Teilhard intuíciójával mintegy a parabola két ágán haladva ugyanoda, az ember természetfeletti céljához jut el. Az Igazság megismerésére nem csupán a tudomány által alkalmazott logikai következtetés, hanem az intuíció is alkalmas. Innét már nem volt nehéz eljutni a hit megismerő erejéig, amit iskolázottságtól, műveltségtől függetlenül kegyelmi ajándék gyanánt bárki megkaphat. Az élet céljára vonatkozó kérdést néhány évvel később újra meg kellett válaszolnom, akkor mint kezdő szülő. (Mert mint négy — lassan felnőtté váló — gyermek apja ma már tudom, hogy a szülői „szakmában” is gyakorlat teszi a mestert.) Hároméves kislányunk az erkély párkányát igyekezett két emelet magasságában megmászni. Aggodalommal és ijedtséggel teli szülői figyelmeztetésem a leselkedő halál veszélyére tulajdonképpen logkus választ kapott: „Papa, miért baj az, ha meghalok? Legalább hamarabb a Mennyországba kerülök!” — „Szüleidnek nagyon nagy szomorúságot okoznál, s aki szomorúságot okoz, az nem kerülhet a Mennyországba!” — volt a válaszom, amit még megtoldottam egy olyan érvvel, aminek meggyőző erejében — a hároméves gyermek befogadóképességét tekintve — nem nagyon bíztam: „Mennyei Atyánk minden ember számára feladatot adott, ami azonban csak élete során váfik számára ismertté. Mindenkinek ezt a feladatot kell teljesítenie, ehhez pedig az életére vigyáznia kell.” Várakozásunk ellenére később, mkor visszatértünk az esetre (s ezt többször is megtettük) mindig ez a második érv bizonyult maradandóbbnak. Korábban nem gondoltam volna, hogy az élet értelmére vonatkozó meggyőződésemet ilyen hamar kell átplántálnom. Hála Istennek, hogy ez a jelek szerint sikerült! Bittsánszky Géza kutató mérnök 241
