Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 3. szám - HUSZONÖT ÉVE ZÁRULT A II. VATIKÁNI ZSINAT - Török József: A zsinatra emlékezve…
hogy Tisserant bíboros 1962 augusztusában a franciaországi Metz püspökségén titkos megállapodást kötött a moszkvai pátriárkátust képviselő Nikodimmal, a későbbi leningrá- di pátriárkával. (Érdemes felfigyelni arra, hogy ugyanez a Nikodim 1978-ban Pimen moszkvai pártiárkát a rövid pápaságé I. János Pálhoz kísérve a kihallgatáson lett rosszul és a szó szoros értelmében a pápa karjai között halt meg. Talán ekkor mérte föl 1962-es diplomáciai küldetésének teljes súlyát?) Tisserant bíboros és a moszkvai pátriárkátus (vagy egyszerűen és ténylegesen Moszkva) képviselője között megállapodás született szóban vagy írásban. Pontos dátuma sem ismert, valószínűleg 1962. szeptember hó első napjaiban fogadták el a felek. Mgr. Georges Roche, Tisserant titkárának kijelentése szerint a bboros magától a pápától „határozott parancsot kapott a megállapodás elfogadására” és annak a zsinat alatt történő betartására. A titkár szóhasználata (signer /'accord) írásbeli megállapodásra utal. Mgr. Roche azt is tudni vélte, hogy XXIII. Jánosnak az akkor milánói érsek, Montini bíboros sugallta a megállapodás tető alá hozását. A megállapodás pedig azt tartalmazta, hogy a moszkvai pátriárka ortodox megfigyelőket küld a zsinatra, ugyanakkor a pápa kötelezi magát, hogy a zsinat nem fogja elítélni a kommunizmust. Ennek a megegyezésnek képezhette függelékét az, hogy a szocialista országok püspökei, valamint teológusai útlevelet kapnak és részt vehetnek a zsinaton. Mgr. Schmitt, metzi püspök indiszkréciója a megállapodás helyét és idejét illetően (Le Lorrain (helyi napilap), 1963. február 9.) csak követte az eseményeket, ugyanis a francia kommunista párt központi lapja, a France Nouvelle 1963. január 16—22-i dátumot viselő száma a megállapodásról a következő szavakkal adott hírt: „Mivel a szocialista világrendszer tagadhatatlan módon megmutatja felsőbbrendűségét és száz- meg százmillió ember támogatásától erős, az egyház többé nem állhat az antikommunizmus oldalán. Sőt, az ortodox egyházzal folytatott párbeszéde során elkötelezte magát, hogy a zsinaton a kommunizmus és a kommunista rendszer közvetlen bírálatára nem kerül sor.” A metzi püspök sajtótájékoztatóján megnevezte a helyet, időt, személyeket (Le Lorrain idézeti cikke), és a La Croix 1963. február 15-én a megegyezést a következőképpen összegezte:,A tárgyalás végén Mgr. Nicodim elfogadta, hogy alkalmas személy Moszkvába érkezik a meghívással azon feltétel mellett, hogy a zsinat politikamentes (apolitikus) magatartást tanúsít.” A Vatikán a francia értesülések közzététele után gyorsan reagált. A metzi püspököt és a La Croix-1 rendkívül diszkréten, de annál határozottabban fölszólította, hogy erről az egyezségről több szó ne essék. így a nemzetközi sajtó s ezen keresztül a közvélemény nem is figyelt föl erre az epizód-jel- legű, ám fundamentális jelentőségű megállapodásra. Tisserant bíborost közeli környezete hiába kérdezte a megállapodásról, nem volt hajlandó nyilatkozni. Ez a bíborosi hallgatás annál inkább meglepő, mert Tisserant például az 1958. évi majd az 1963. évi konklávé eseményeiről szívesen beszélt. Úgy gondolta, hogy a konklávékra vonatkozó titoktartásnak utólag nem sok jelentősége van, különben a történészek úgyis megtudják, mi történt a pápa-választásokkor. A metzi megállapodásról viszont kitartóan állította: „Nincs közölnivalóm.” Mindezt sajátos megvilágításba helyezi az a tény, hogy a hetvenes évek derekán Ostiában, bboros-püspöksége székhelyén a személyes vonatkozású iratait tartalmazó széfet feltörték Tlsserand mexikói utazása alatt, és számos dokumentumot elvittek. A moszkvai vezetés a hatvanas évek elején reálisan mérte föl a kommunizmus nemzetközi helyzetét, és a zsinat állásfoglalásától joggal tarthatott. A szocialista országok egyházai főpapjaik egy részétől megfosztva a túlélés lehetőségeit mérlegelték, s egy elvi állásfoglalás a helyi egyházak ellenállását növelte volna. Nyugat-Európa demokratikus berendezkedésű államaiban a marxizmus a magát haladónak nevező értelmiség segítségével egyre inkább „szalonképessé” vált, s az egyház vállalkozószellemű segédcsapatai, bizonyos szerzetesrendek kisebb-nagyobb közösségei már kezdték latolgatni, milyen haszonnal járhat egy esetleges szövetség-féle a politikai hátoldallal. A zsinati állás- foglalás ezt az „egyetemes béke szolgálatában” a baloldal felé történő nyitást alapjaiban 177
