Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)

1990 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Gáspár Csaba László: Mit várok a lelkipásztortól? - Válaszok a „Teológia” kérdésére

mértéke ez a kérdés legyen: mit tenne, mit mondana itt és most az én helyemben Jézus? Emberi vonásait tekintve legyen a szó szoros értelmében igazi közösségi lény, de legyen feje a közösségnek és annak összetartó ereje. Lelkisége és szellemisége, életének példamutatása tegye őt Krisztus hiteles tanújává mindenki előtt. Az aggasztó paphiány és a növekvő feladatok terhe alatt legyen bizalma és ereje a hívek lelki gondozását megosztani képzett, kipróbált és arra alkalmas világi munkatársakkal. Nem a hit és erkölcs dolgában, hanem ennél kisebb, az egyházközséget érintő kérdésekben fontolja meg az illetékes szakértők véleményét, és tudja elfogadni a civil élet kérdéseiben tapasztaltabb és idősebb munkatársak tanácsát. Bízzon a hívők segítségében, és ne szégyelljen kérni. Erősen hiszem, hogy ha egy pap, lelkiatya műveltsége, társadalmi-politikai tájékozottsága nem tökéletes ugyan, vagy éppenséggel nem tud a mindenféle reá háruló elvárásnak maradéktalanul megfelelni, de hite és szeretete töretlen, akkor ő az ideális lelkipásztor és Krisztus hű katonája.” (férfi, grafikus, 50 éves)

„Szeretném, ha a lelkipásztorom minden helyzetben nyitott lenne a reá bízott nyáj felé, személyesen minden ember felé. Nem várom tőle, sőt a közösségre nézve károsnak tartom, ha ő foglalkozik a templomépítés, restaurálás, felújítás ügyeivel és más technikai kérdésekkel. A pap támogassa a közösségi kezdeményezéseket, s ne nyomja el azokat. Engedjen szabad teret azok kialakulásához, buzdítsa, erősítse közössége tagjainak kezdeményezőkészségét. Semmiképpen se uralkodjék nyáján — és egyáltalán senkin sem. Az igéből, a kenyérből és az imádságból merítsen mindig erőt, és legyen lelkes az Isten országáért. Elsősorban mindig a jót vegye észre és ne arra törekedjék, hogy hibát találjon a másikban. A Szentírás és az egyház tanítását tartsa fontosabbnak a saját véleményénél. Figyelje az egyházközségén kívüli programokat és azokra elmenve törekedjen a távolabbi kapcsolatok ápolására. Legyen nyitott más felekezetek közösségei felé is, és legyen kezdeményező a kapcsolatok ápolásában. Legyen mindenki között a legkisebb és mindig legyen kész »megmosni tanítványai lábát«.” (férfi, villamosmérnök, 30 éves)

„Az az ember, aki mások sorsát alakítja, lelkűkkel törődik, mindenképpen alázatos, megértő, türelmes, mások problémája felé nyitott kell legyen. Közösséget kell formálnia. A mai rohanó és idegen világban minden embernek szüksége van odafigyelésre, jó szóra, apró kedvességre, amelyet a családban, munkahelyen taián nem kap meg. Mennyire boldog, ha rámosolyognak, valakivel megbeszélheti gondjait, ha érzi, hogy egy közösség tagja, igenis szükség van rá, számontartják. Nagyon jó lenne, ha minél több olyan pap lenne, akiknek lénye Isten féltő gondoskodását sugározná!”

(nő, főiskolai hallgató, 25 éves)

„Legyen ideje, ne kelljen mást felkeresnem, ha sürgős szükségem lenne rá. Érezzem, hogy valójában érdeklődik a sorsom iránt, nem csak kötelességből, alig odahallgatva figyel. Érezzem, hogy neki is szüksége van rám: az én érdeklődésemre az ő élete iránt, arra, hogy nekem is időm van őreá, hogy segítek neki, ha kell... Örülök, ha választ kapok a problémáimra, de még jobb, ha csak rávezet a megoldásra. Lehessen tőle ellesni a szentség útját...” (nő, gyógyszerész, 24 éves)

„A jó lelkipásztor tudja, hogy ő az az ember, aki a papi hivatást választva Krisztust öltötte magára és így az ő törvényei szerint kell élnie és cselekednie. Példamutatással kell elöljárnia, nem pedig hatalmat gyakorolnia. Krisztus nem azért jött a világra, hogy őt szolgálják, hanem, hogy ő szolgáljon másoknak. A szolgálattal együtt jár az alázat. Ez azonban legtöbbször háttérbe szorul, sőt, olykor az ellenkezőjére változik: sok pap különbnek tartja magát mindenki másnál. Pedig Isten országában mindenki egyenlő, a különbség csupán annyi, hogy a papság hivatás, nem pedig foglalkozás. A hivatáshoz pe174