Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Cabra, Pier Giordano - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A boldogság kihívása - a szerzetesség válasza
Témánk ennek ellenére a mai világban élő kereszténység egyik alapvető aspektusát érinti, természetesen korunk kérdéseitől erősen befolyásoltan. Nem kevés keresztény előtt, amikor látja a társadalom javainak, javaslatainak és terveinek a lavináját, fölmerül a nyugtalanító kérdés: Képes-e jelenleg a kereszténység arra, hogy elvezesse az embert a kiteljesedéshez? S a másik: A keresztény értékek koncentrált együttesét megjelenítő szerzetesség lehet-e még jele a boldog élethez vezető sikeres keresztény útnak? A kérdés nem csupán magát a szerzetességet érinti, hanem kérdésessé teszi tanúságtételének és küldetésének erejét is. Ugyanakkor kapcsolódik Egyházunknak a jelen társadalmában kapott korszerű küldetéséhez is. Hogyan lehet az Evangélium „örömhír”, ha kétségbevonjuk, hogy képes érett embereket teremteni és segédkezet nyújtani az önmegvalósításhoz? Es hogyan lehet a szerzetesség az Evangélium humanizáló erejének kiemelkedő jele, ha nem mutat föl olyan személyeket, akik „örömben” élnek, mert birtokolják Isten Országának a javait, akik a béke hirdetői, a humánusabb társadalom építői? Annak a világnak, amely bizalmatlanná lett a szó iránt, nem elégséges, ha fennhéjázó programokat és életcélokat állítunk eléje, hanem arra a meggyőző bizonyítékra van szüksége, hogy azok, akik „közvetlenebbül (pressius) követik az Urat”, Üdvözítőjüket, örömben élnek, megértik testvéreiket és képesek segíteni rajtuk. I. A jelen helyzet Arra a kérdésre, hogy a szerzetesség képes-e ma arra, hogy tanúságot tegyen az Evangélium humanizáló hatásáról, kétféleképpen felelhetünk. A szerzetesség egy olyan utat képvisel, amely képes elvezetni az örömhöz és az emberi önmegvalósításhoz, mind elméletben, mind pedig gyakorlatban. Elméletben, mert a szerzetesi élet egészen közel visz bennünket a Teremtőhöz, aki egyedül vezetheti el teremtményét a teljességre. Ezenfelül az Isten Országának a javaihoz igazodik, amelyek önmagukban boldogságot jelentenek. Gyakorlatban is a teljességhez vezet a szerzetesélet, mert ma is vannak - mint ahogy régen voltak - olyan szerzetesek és szerzetesnők, akik örömben és teljességben élik boldog életüket. Viszont meg kell állapítanunk azt is, hogy a szerzetesek és szerzetesnők egy része nem képes megvalósítani ezt az örömteljes lelkületet. Következésképpen nem is tudják meggyőző módon megmutatni kereszténységüknek a teljes emberséghez vezető útját. Miért? Részint az emberi gyöngeség, az elszenvedett nehézségek, az egoizmus miatt. Itt röviden ki kell térnünk azokra az okokra, amelyek a mai társadalomból adódnak. A társadalom komplexebb lett. És egy sokrétű, komplex társadalomban lényegesen nehezebb a személyes önmegvalósítás („Malum ex quocumque de- fectu”). A szerzetességet se kímélte meg az a realitás, különösen nem az aktív, apostolkodó szerzetességet. Nem kevés problémát jelent ez a világhoz fűződő viszonyunkban, mégpedig az intézményen belül jelentkező sok problémát, amelyek személyesen érintik a szerzetest és a szerzetesnőt. 1. A világ. Az apostolkodó, aktív szerzetesség küldetése következtében a legszorosabb kapcsolatban van azzal a társadalommal, amelyben élünk. Világunk azonban hatalmas változásokon ment át az elmúlt évtizedekben. Ebből adódóan van egy belső ellenállás is a szerzetességgel szemben: kulturális zavar támad abból kifolyólag, hogy nehezen értik meg a mai élet eseményeit, s ezért válaszukban nem tudnak megfelelő, egyértelmű álláspontot kialakítani. Ez a zavar könnyen vezethet az identitáskrízishez. Fölöslegesnek, túlhaladottnak, a múlt kövületének tűnhetünk magunk előtt. Kudarcot vallhatunk a hivatásunkban is, ha úgy tudjuk, hogy csak egy másik kulturális szituációra vagyunk felkészülve, de nem újultunk meg a kornak megfelelően. Még nehezebb ez az egyes részterületeken, ahol nem vagyunk mindig teljesen meggyőződve arról, hogy szükség van a keresztény igehirdetésnek korunkhoz való alkalmazására. Ily módon elkerüljük a súlyos összeütközéseket, nem félelemből vagy emberi tekintetből, hanem mert a keresztény 13
