Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: A magyar lelkipásztorkodás megújulásáról
A haza lelkipásztori tervezésről Az országos lelkipásztori tervezésről, koordinációról sokan szóltak a legutóbbi időben is, köztük főpásztorok és teológusok. Ilyen összefüggésben foglalkozott a Teológia folyóirat is például a papi utánpótlás, a világiak lelkipásztori alkalmazása, a felnőttek képzése stb. témájával. Ami a tervezést illeti: Amilyen természetesnek tartjuk, hogy a körülöttünk levő világ minden szinten tervez (vagy ha nem tervez, ebből súlyos társadalmi-gazdasági bajok származnak), ugyanolyan természetesnek kell tartanunk a lelkipásztori tervezés szükségességét, különösképpen a mai új lehetőségek közt. Jézus is meghív erre: ,Aki tornyot akar építeni, nem ül-e le előbb és nem számítja-e ki a költségeket, hogy van-e miből elkészítse?” (Lk 14,28) Ami a koordinációt illeti.^ koordináció, illetve kooperáció szociológiai szempontból is a hatékonyság feltétele. De jelen esetben többről van szó. Az együtt gondolkodás-cselekvés a keresztények életének alapszabálya. „Mindenekelőtt tartsatok ki egymás szere- tetében” — mondja Szent Péter (1 Pt 4,8). Ez a keresztények létének sajátos jele: a köztük levő egységből ismeri meg a világ Istent (Jn 17,21). S ez nem elmélet, hanem az evangélium konkrét meghívása a lelkipásztorkodásba és a lelkipásztorok számára is. Erről beszél Szent Ágoston: „Ha mindenki megtanulna keresztet vetni, ha mindenki énekelné az Alleluját, ha mindenki részesülne a keresztségben, ha templomokat, bazilikákat építenénk, mégis csak egyetlen dolog van, ami megkülönbözteti Isten gyermekeit a sátán gyermekeitől, s ez a köztük élő szeretet. És ha semmi mást nem birtokolnál, csak a szeretetet, akkor beteljesítetted a törvényt” (Szent Ágoston: Kommentár Szent János első leveléhez 5,7). Biztató, hogy a lelkipásztorok többfelé valóban elkezdtek együtt gondolkozni, cselekedni. E testvéries együtt dolgozás által lehetünk Isten tanúi a világban. Akadályok Az országosan tervezett lelkipásztori munkának szinte megoldhatatlan akadályai vannak — mondják sokan. — Először is, hogy az utóbbi 40 év alatt egyházunk intézményei, lelkipásztori struktúrái lényegileg megsemmisültek, a papi szerzetesi vagy világi hivatások visszaestek vagy szinte megsemmisülni látszottak. — Nem sokkal kisebb gondot jelent, hogy papságunk 40 éven át megszokta az elszigetelt, olykor partizán munkát. Ez az adott körülmények közt az egyetlen járható út volt, de ma már nem felel meg a kor követelményeinek. , — Papságunk soraiban óriásiak a teológiai-lelkipásztori szemléletbeni különbségek, így főpásztorainktól is nagy körültekintést igényel, amikor például a 30 és 70 éves korosztály számára egyaránt kötelező direktívákat kell adniok. — Nem kis problémát jelentenek a koordináció szempontjából az utóbbi hónapok adta lehetőségek. Belesodródunk az új feladatok áradatába, s ezáltal olyannyira beleveszünk saját szűkebb munkakörünk önmagában is sokszor elviselhetetlennek tűnő megsokszorozódott feladataiba, hogy alig érünk rá olykor még az imára vagy a teendők átgondolására is, nemhogy egy magasabb szinten való tervezésre vagy összedolgozásra. — Végül az előző nehézségekhez csatlakozik egy alapvetően elbizonytalanító kérdés. Vajon a mai világ s a magyar egyház sokféle feladatai és problémái közepette, a lelkipásztori munkaterületek és egyházi közösségek sokfélesége közepette egyáltalán lehetséges-e valamiféle közös nevezőre találni, lehetséges-e egységes lelkipásztori tervet megfogalmazni? Az ÖLI meghívása a közös munkára Amikor az Országos Lelkipásztori Intézet születőben volt, a főpásztorok, illetve az alapítók első feladatként fogalmazták meg egyrészt lelkipásztori helyzetünk felmérését, 158
