Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Miklós: Útkeresés - Gondolatok a magyar katolicizmus néhány sajátosságáról
Az egyházon belüli kapcsolatrendszer lazaságának, összefüggéstelenségének másik súlyos következménye a hierarchia elszigeteltsége. Akinek legfelső szinten kellene az egységet biztosítania, az számtalan reá tartozó dologról nem tud s így koordinátori és pásztori szerepét is csak mérsékelten tudja betölteni. Az elkerülhetetlen véleménykülönbségek ilyen körülmények között egykönnyen a pásztorral szembeni bizalmatlanságba torkollhatnak. S mint ahogyan az eszmecsere sem intézményesült, az elégedetlenség sem tud levezetődni, hanem gyűlik — s tovább erősíti az egyház széttagoltságát. V. Kitekintés Kisebbségi létünk adottság. Azon nem lehet változtatni. De átértékelni lehet. Talán olymódon, hogy egy akkora közösségnek, mint a gyakorló keresztények a mai Magyarországon, önmagában nem sok kilátása van a megmaradásra. Az Úr ellenben nem megmaradásra, hanem országa hirdetésére szólít. És azt ígéri, hogy velünk van a világ végezetéig. Ránk egy dolog hárul: a missziós elköteleződés. Újra kell fogalmaznunk keresztény identitásunk. Ablakot kell nyitnunk. Szóba kell állnunk a világgal — a nem hívőkkel, a bajban levőkkel, a tudománnyal, a munka világával, azokkal, akik emberibb társadalmat akarnak, azokkal, akik az egyházat a humanizmus akadályának tartják. S hitelesen csak akkor szólhatunk, ha nem saját jogainkat és pozíciónkat őrizgetjük, hanem feltétel nélkül elköteleződünk másokért. Rászorulóban a következő években itthon sem lesz hiány. De azt sem szabad elfelednünk, hogy minden gazdasági nehézség ellenére a világ népességének leggazdagabb negyedébe tartozunk! Éiő közösségeket kell teremtenünk minden szinten. Kisközösségenként! Az egyházközségben! Papok között! A közösség szeretetre épül, tehát toleráns, tehát türelmes, tehát olyan egység, ami nemcsak elviseli, de igényli és értékesíti a tagok sokféleségét. A sokféleség a kisközösségben a nem, kor, szakma változatossága. A mozgalmak között szintúgy adott a stílusok és a karizmák gazdag skálája. Az egyház végül mindezt sok mással, az intézményekkel, a rendekkel, egy-egy spirituális központtal együtt ötvözi egyetlen egységbe. A közösség két problémát is megold egyszerre: a káoszt és a klerikalizmust. A közösség: rend, a különböző szolgáltatások és az egyenrangú tagok rendje! Ennek biztosítéka a kölcsönös bizalom; az eltökéltség arra, hogy egymás felnőtté érését elősegítsük; készség a felelősségvállalásra és arra, hogy másra is felelősséget bízzunk. Felülről és lentről egyaránt indulhat a megújulás. „Fent", az egyháznak intézményes formákat kell teremtenie a társadalmi részvételre; a dialógusra a kultúra, a gazdaság, a politika világával; intézményeket a teológia megújítására; a világiak keresztény képzésére; az egyházon belüli világ képviseletre (a tervezésben, az egyházvezetésben, a teológiai oktatásban, a világgal való párbeszédben stb.); az egyházon belüli kommunikáció és kapcsolatok élénkítésére és így tovább. „Lent” a szemléletváltozással kezdődik a fordulat, a kereszténység néhány vonásának hangsúlyozásával. Annak tudatosításával, hogy a kereszténység tartalma, azaz a szeretet: másokért való felelősség. Ennek komolyan vétele erőfeszítést követe I. S míg egyfelől ez az erőnket igénybe vevő felelősségvállalás rászórni mások közösségére, egyúttal önmaga is közösséget te re mt — azokkal, akikért felelősséget vállalunk. A végeredmény az evangelizáló közösség. Olyan, amelyben a világért való elköteleződés áthidalja, megoldja a belső problémákat. Olyan, amely képes ideálokat fogalmazni, azaz vonzóvá válik a kívülállók számára. Olyan, amelyben a feladatok és a karizmák különbözősége ellenére az egyenlőek munkamegosztása és testvériség uralkodik. Olyan, amelyben a közös ügyekről nyilvánosan és közösen döntenek. ... Hogy mindez utópia lenne? Hát legfeljebb annyira, amennyire az Evangélium az! S nem kerülhető el a döntés, hogy elindulunk-e ebbe az irányba, magunk mögött hagyva a köldöknézést, a klerikalizmust és a káoszt. 150
