Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)

1990 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gyulay Endre: A Szentháromság élete a hívők közösségében

Egyszer egyik plébániára becsöngettek, hogy haldoklóhoz kellene menni. De éppen futballmeccs volt a tévében. — Jó, majd egy óra múlva elindulok! — kiáltott ki a pap. Lehet, hogy még életben maradt a szentségekre várakozó beteg, lehet, hogy nem, de az biztos, hogy a szüntelenül áradó istenszeretet terén a lelkipásztorban valami hiba volt. A lelki igényeknek a felismerése és fölmérése sajátos adottságot kíván. Ehhez szükséges a rendszeres családlátogatás, az „ottlét”, a „köztük lét” és a „találkozásoknak” számtalan formája. És itt már el is jutottunk a nagy összefogó szentséghez, az Egyházhoz.

Az egyház mint ősszentség. Az eddig említett két szentség, a házasság és a papi rend szentsége létrehozza azt a nagy összefüggést az Én-Te közösségbe, amit egyrészről a család, mint kis egyház, valamint a nagy egyház jelent, és annak a világon mindenütt megjelenő formája: az egyházközség.

Én ezt a híveknek a saját községük mintájával szoktam megmagyarázni. A község a lakóközösség javát akarja. Manapság egyre többet várnak a község vezetőitől: boltokat kémek, utat, vizet, áramfejlesztőt igényelnek, aláírásokat gyűjtenek, tüntetnek stb. És az egyházközségnek mi minden kellene? Ott is kell „bolt”, azaz a lelki javak cseréjének és bizonyos találkozásnak lehetősége, ahol mindenfélét kaphatnak: nem csak a szentségek kiszolgáltatását, hanem egyéni problémájukra emberi erőt és vigaszt is. Amint kell a községnek az iskola, úgy kellenek a katolikus iskolák. Ahogy szüksége van a településnek az orvosra, esetleg kórházra, — annyira szükséges a lelki tanácsadás, a lelki vezetés, a „gyógyító pasztoráció” minden formája. Van községi elöljáróság: vegyük a régi képet, ahol a bíró és a kisbíró szolgálta a népet. Ugyanúgy kell az egyházközségben is tanult világi vezető, és sok-sok „kisbíró”, akik viszik a híreket, közzéteszik az egyházközség életét. Kell lennie napközinek is a kisebbek számára, de az öregeknek is, — ezért számos szociális segítőt, tanácsadót, a felebaráti szeretet aktivistáit kell munkába állítani.

Egyszer egy munkatársat küldtem ki az akkor meghalt hívőm magára maradt özvegyéhez: kérdezze meg, nem kell-e segítség, ne töltsön-e néhány éjszakát vele, hogy magányát feloldja. Nagyon-nagyon hálás volt érte. — Meg kell találnunk az összefüggést a „köz-ség” és a „közösség” között, hogy az egyházközségben ismerjék egymást, tudjanak egymásról, minden fontosat tartsanak nyilván a plébánián. Az új települőknek új otthont ad a város, az egyházközség pedig biztosítsa számukra az új lelki otthont. A Jehova tanúi vagy a baptisták közössége minden egyes hívét számon tartja! Kellenének nekünk is olyan utcamegbízottak, akik akár a húszezer embert kisközösségekre bontják, akik így személyesen is felelősek lehetnek egymásért.

Az egyház-szentség feje Jézus Krisztus, és a teste az egyháza. Ebben a tagok teljes összefüggésben élnek. A test, az organizmus számára nemcsak a szív, az idegrendszer fontos, de a legkisebb bőrdarabka is, mert a nyitott seben át bejutó fertőzés az egész testet beteggé teheti. — Az ember a család, a nemzet közösségébe születik, az emberi közösségnek lesz tagja, de meghívást kap Krisztus titokzatos teste közösségébe, a természetfölötti életre. Az egyház tehát olyan test, ahol minden egyes sejtnek, minden embernek rendkívüli értéke van.

A keresztséggel válunk meghívottakká a titokzatos Testbe. Egy gyermek megkeresz- telésénél mindannyiunknak jut feladat. A lelkipásztor előkészíti a szülőket a természetfölötti életbe való újjászületésre, — bekapcsolja a krisztusi organizmusba. A korábban, sajnos, az adott körülmények miatt, titokban végzett keresztelések nem vonzották magukhoz az egész közösséget. De gyakran ma sem tudja a szülő, sem a keresztszülő mit is jelent valójában az első szentség. — Emlékszem, egyszer nagyon kegyetlen voltam. Az apa sehogy sem akart eljönni a keresztelési megbeszélésre. Azt mondtam, akkor nem lesz keresztelés. Ő is neveli a gyereket, el kell jönnie. Vidéken az ilyen eset nagy szégyent jelent. Valahogy rávették a családtagok, az apa eljött. Kb. egy órát beszélgettünk. Es utána azt üzente, mikor jöhetne el ismét egy kicsit beszélgetni. Keveset be141