Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)

1990 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gyulay Endre: A Szentháromság élete a hívők közösségében

Személyt, a csodálatos gyümölcsöt, a Szentlelket. Ezt a szentháromsági képet próbálom tovább vinni az Istenből kiáradó teremtésre. Kiárasztja Önmagát felénk, — és ha nem is teljesen, — mégis az Ő nagy szeretetéből mi, a világ részeiként mint apró tükördarabok, visszavetftünk Feléje annyit, amennyire képesek vagyunk. Az Isten az emberi értelem számára fölismerhető a teremtett világból. Ebben a világban egyszer csak megszólalt az Úr: „Teremtsünk embert képünkre és hasonlatosságunkra és azt férfinek és nőnek teremtette.”

Itt vagyunk tehát az első szentségnél, — ami szokásos sorrendben a hetedik: a házasság szentségénél. A férfi kisugározza egész önmagát, teljes szeretetét a nőre, és az fölfogja, megjeleníti a szeretetet, amikor megtermi gyümölcsét, a gyermeket. Itt nem csupán a természetes szexuális kapcsolatokra gondolok, hanem Isten eredendő nagy tervére, amit az ember számára adott. A kölcsönös sugárzás létrejön akkor, amikor mindkettő egymás kezébe kapaszkodik, és szeretni akar az Én-Te, vagy pontosabban a Te meg Én nagy, gyümölcsöt termő egységében.

Nem szeretnék azonban valami elméletnél megragadni, hanem a szentségi jelhez néhány fontos pasztorációs utalást akarok adni. A házasságnak a szeretetközlő misztériumát, és benne a gyermeket mint gyümölcsöt akarom bemutatni. Erre nagyon fel kell készítenie azokat, akik állítólag „szentségi házasságot” akarnak, és nem csak ünnepi orgonazenét, szőnyeget, meg virágot. A szentségi házasság megsejtetéséhez vajon hány jegyeskurzusra lenne szükség nemcsak egy vagy több városban, hanem minden esperesi kerületben, a lelkipásztorok és a hívek számára egyaránt? Hívő szakemberek fejtsék ki, hogy mit is jelent lélektanilag az, hogy „találkozni”, hogy „kiegészíteni egymást”. Hiába lobog fel a pillanatnyi szerelem, ha lélektanilag nem tudják mit is jelent a házasság hosszú folyamata. Mit jelent majd a gyermek, milyen kötelezettséget ró rájuk, és egyáltalán képesek-e ezeket megoldani? Azután kell ismerniök azt a hitigazságot, hogy az isteni természetet miként tükrözi a házasság, hiszen mindannyian Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve, nemcsak egyedileg, hanem közösségileg is. Föl kell tárni tehát mindazt, ami a házasság szentségével együtt jár, nem szabad elhallgatni a várható zavaró körülményeket sem: após, anyós kérdést, anyagi dolgokat stb. Szükség van komoly keresztény orvosra, aki bemutatja, mit is jelent a „keresztény családtervezés", nem pedig a jelenleg folyó „gyermekirtás”. A plébánián nemcsak kurzusban, hanem személyesen is foglalkozni kell velük. Két-három családot kell összehozni, hogy így kialakítsanak majd egy jövendő kisközösséget, ahol a házasság idején is összetartanak. Az ilyen családok közvetlenül elmondhatják egymásnak mindazt a fizikai, lélektani, egészségtani kérdést, amit maguk is átéltek és azt, hogy a születendő gyermekkel hogyan kell majd megoldani a legnehezebb korszakokat.

Nekünk, lelkipásztoroknak erre már jóval korábban föl kellett volna készülnünk, mivel egy ateista korszaknak — legalábbis úgy látszik — a végére értünk, és sokan igénylik az igazi kereszténységet. Fel kellene keresnünk azokat az ún. „gyávákat”, akik eddig nem mertek szentségi házasságot kötni, vagy akik még ma is azt hiszik, hogy a polgári házasság a megfelelő, mert egy válással könnyedén megszabadulhatnak egymástól. Valamiképp meg kell értetni velük a szentségi házasságot, mint az Én-Te közösségnek isteni eredetű szeretetalapját.

Nagy szükség van olyan keresztény családokra, akik a plébánián sajátos közösséget alkotnak. Mint szeged-rókusi plébános, sokat gyötrődtem néhány évig, mivel két családnál több nem jött össze. Közben már azt gondoltam, ennek semmi értelme. És éppen, amikor fel akartam adni a munkát, a legközelebbi alkalommal nyolc család jött, tizenhat ember. És azóta már el sem fémek a tanácsteremben. Nagy türelem és szeretet kell ahhoz, hogy egymást is megszeressék, és akkor szinte maguk hozzák a többieket. A papnak nem is kell nagyon jelen lennie, csak valami pásztori összehangoló szerepet vállalnia. A többit elvégzik a családok egymás között. A szentségi kegyelem ezekben a közösségekben működik, de a külső kegyelmet nekünk, lelkipásztoroknak kell előkészíteni, átvezetni őket a természetes életformából a szentségi állapotba.

139