Teológia - Hittudományi Folyóirat 24. (1990)
1990 / 2. szám - KÖRKÉP - Horányi Özséb: Hatékony jelenlét. Meditáció főként a tömegkommunikációról
van jelen? Hogyan hat? Hogyan eredményes ez? - Az egyik esetben a „közöttük van/vagyok” a kulcsszó, a másik esetben meg a „hordoz”. Mindkettő az állapotra utal, és egyik sem a módra, arra, ahogyan van, ahogyan létrejön, ahogyan működik. De talán nem járunk messze az igazságtól, s mindenképpen hívek vagyunk az előzőekben - bár csak elnagyoltan - vázolt kommunikációs szemlélethez, ha azt mondjuk, hogy a transzcendens dimenzió számára a kommunikáció minden résztvevője közvetítő, médium valamennyi más résztvevő számára. A résztvevő itt egyaránt lehet egyetlen személy, de lehet egy csoport is, sőt egy egész társadalom (végső soron egy kultúra) is. Talán Pál apostol athéni szavaiban rejlenek azon hagyománynak gyökerei, amely szerint a kereszténység akár tőle idegen kultúrán keresztül is képes megmutatnia magát (ezért nem is kell ellenségként fellépnie). Nyilvánvaló, hogy más ez a közösség, mint az, amely híján van a transzcendens dimenziónak. Nemcsak működésében, de résztvevőiben is más: ez Vele, amaz Nélküle van. (3) A kommunikáció tipikusan sokarcú jelenség. Közhelynek számít a megállapítás, hogy nem lehet nem kommunikálni. Minden megnyilvánulásunk és minden megnyilvánulástól való tartózkodásunk kommunikációnak számít a közösségben, (gy semmi meglepő sincs abban, hogy az érintés éppúgy kommunikatív, mint a gyónás; az iskolai óra éppúgy, mint a prédikáció; a tévén közvetített sajtótájékoztató éppúgy, mint a rádión közvetített istentisztelet; bármelyikünk lakásának berendezett tere éppúgy, mint a liturgikus tér. Ha a közösség szempontjából vizsgáljuk e sokarcú jelenséget, két főbb dimenzió alapján tájékozódhatunk benne: a kommunikációban részt vevő közösség sajátosságai (így többek közt méretei) szerint és aszerint, hogy a kommunikáció az időben milyen közösséget hoz létre. Egészen másfélét a könyv (mondjuk egy Tolsztoj-re- gény), mint a tévé; másfélét a keresztség, mint a gyónás. A keresztség sajátos kommunikatív karaktere különösen nyilvánvaló, ha a felnőttek keresztségére gondolunk, ahol a szentségi formával közvetített tartalom, a kegyelem egyrészt a liturgia által válik elérhetővé, másrészt pedig a közösség, az egyház tagjává válásnak az elfogadás a szükséges feltétele. Ami a közösség természetét illeti, kétségkívül legszembetűnőbb sajátosságainak egyike a benne részt vevő tagok száma: a dialógushelyzettől a kiscsoporton át a tömegméretekig terjed ez a dimenzió. Kevésbé megfogható, de legalább ennyire fontos az a dimenzió, amit nevezzünk itt egyszerűen a szorosságnak. Mennyire összeforrott közösségről van szó, talán mondhatnánk úgy is: mennyire valódi közösség. Ha a működését akarnánk megragadni, alighanem a szocializáltság és az individualizáltság mentén kellene megtennünk ezt. (4) A tömegkommunikáció a kommunikációs jelenség jellegzetes típusa. Általában a nyomtatott sajtót, a rádiót és a televíziót szokás ide sorolni. Kérdés, hogy e formákon kívül nem kell-e ugyanide sorolni például a kereskedelmi kommunikációból jól ismert üzleti leveleket, amelyeket egy-egy akció kapcsán tömegesen küldenek a potenciális vásárlóknak; vagy a számítógépes hálózatokkal megvalósuló sajátos információfeldolgozó rendszereket, amelyek ma már nemcsak a hivatali munkában használatosak, de igen sok jel mutat arra, hogy a nyilvános élet mellett a privát életet is rövid időn belül meghódítják. A tömegkommunikációt azzal lehet talán jellemezni, hogy résztvevőinek száma tömegméretű, az általa létrehozott közösség elsősorban egyidejű, viszonylag kisszámú szempont (kommunikációs tartalom) szerint teremt közösséget, vagyis az általa létrehozott közösség általában elég laza, bár azon szempontokból, amelyekből a közösség létrejött, igen erősnek tekinthető a résztvevők a szocializáltsága. (Vannak elméletek, amelyek azt tartják, hogy ez a szocializációs hatás oly erős, hogy a tömegkommunikációban huzamosan megjelenő tartalmak ellen lázadni sem lehet másként, mint az általa felkínált módon, vagyis az ellene lázadó sem tehet mást, minthogy elfogadja a tömegkommunikáció által felkínált alaphelyzetet.) 94
