Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Kamarás István: Hitélet és közélet
egy bázisközösség mérnök-vezetője és az esztergomi egyházmegye ifjúsági moderátora.) IRÁNYELVEK ÉS FELADATOK. A minap egy politizáló keresztény társaságban vita robbant ki arról, hogy mi, keresztények itt és most alternatívok vagyunk-e? Az egyik fél azzal érvelt, hogy mi Annak a követői vagyunk, aki az Út, az Igazság és az Elet, és ehhez képest a marxizmusok és szocializmusok az eltérő lehetőségek. A másik fél úgy látta, hogy mind az uralkodó politikához és ideológiához, mind a meggyőződés és koherens értékrendszer nélküli tömegekhez képest a keresztények igenis alternatívát, kihívást és mintát jelentő kontraszttársadalmat képviselhetnek. Elhangzott egy harmadik érv is: a szekularizált világban, amelyet a világnézetek piaca és versenye jellemez, a kereszténység csak az egyik lehetőség, az egyik kisebbség. Az egyház, mint a Lélek és intézmény sajátos ötvözete6 kontraszttársadalom és alternatív mozgalom is. Mássága elsősorban abban áll, hogy - ideális esetben-a krisztusinak, az emberinek és a szakszerűnek olyan együttesét jelentheti, amely megóvhatja attól, hogy beleragadjon a partikularitásba, amelynek a veszélyét eddig egyetlen politikai intézmény sem tudta elkerülni. A keresztény alternatíva optimálisan egyesítheti az érdekvédelmet és értékvédelmet. A demokrácia sosem lehet öncél vagy alapérték a krisztusi alternatívában, hanem csak az értékek szabad választásának lehetősége, másképpen, Bibó István szavaival: a szabadság technikája. Ez az alternatíva szemben az ilyen-olyan izmusokkal, érdekekkel, javakkal, ideológiákkal, részhorizontokkal. A keresztény élet persze csak akkor lehet az igazi utat jelentő alternatíva, ha különbözőségük a „nézzétek, hogy szeretik egymást!” felkiáltással diagnosztizálható. Csak akkor, ha a leggyakrabban „nem ti” jelentésű „mi” a keresztények körében „az Övéi, mint ti” jelentésű lesz. Ez azt is jelenti, hogy minden keresztény közösségben ott található - jelképesen - a többiek nagykövete, ha a keresztények alkalmassá válnak a meghallgatására és az átadásra, „ügy élünk egymás mellett, mint négy-öt fős kis országok”, írja Hankiss Elemér szomorúan.7 A keresztények - mint az Isten Országának polgárai - sokat tehetnek e kiskirályságok testvériséggé egyesítéséért. Akkor, amikor a fogyasztói mentalitás egyre inkább eluralkodik, a keresztény alternatíva nem a fogyasztás tagadása, hanem a gazdagodást elősegítő fogyasztás, amely adásra alkalmassá teszi az embert. Az ország képességmegtartó népessége8 lehetnének keresztények: a talentumokkal jól sáfárkodó, a természettel, önmagával, a társával és a társadalommal harmóniában lévő, vagyis művelt emberek. „A formák a társadalom védőszentjei! Nálunk az összhang teljesen kiölte az értelmes formalitást” - írja Gombár Csaba. A keresztény alternatíva éppen a kipróbált és bevált (a formáló Lélek által is megerősített) formák örököseként gazdagítja az elformátlanodó társadalmat. Egy baptista lelkész felhívta a gyülekezetükbe ellátogató állami és pártvezetők figyelmét arra, hogy tanulmányozzák gyülekezetüket, mint a demokrácia hiteles helyét, és a vendégek valóban megtapasztalhatták a formák és a szabadság egészen intim kapcsolatát. Vajon hány katolikus kisközösség vagy plébánia modellezhetné és reklámozhatná példáján keresztül a demokráciát? Kapott-e egyházunkban elegendő nyilvánosságot a ma még értéket és problémát egyszerre jelentő másság? Adhattunk-e példát a szeretet védőszárnyai alatt folyó vitára? Felkiáltanak-e a kívülállók imigyen: „Nézzétek, hogy szeretik a katolikus egyház vezetői értük perelő kritikusaikat”? „Egy önkormányzati alapra helyezkedő községi életnek meg kell teremteni belsőleg is a ’szabadság kis köreit’”, - írja Gombár Csaba9, s ezt olvasván gondolhatunk a szabadság kis köreit képviselő vallási közösségekre, amelyek közül egy-egy kisközösség vagy egyházközség talán egyetlen köre a szabadságnak egy-egy településen. Gondolhatunk arra is, hogy vajon a katolikus egyházban a szabadság elegendő számú kis köre alakult-e ki ahhoz, hogy önmagát a szabadság keretének hihesse, tudhassa, hirdethesse. Ügy vélem, összeegyeztethető, sőt összecsiszolható a misszió és a politikai küldetés is, sőt a felvázolt keresztény alternatívában a kettő lényegében azonos, ha ez így van, akkor nem válhat - mint vált oly sokszor - a misszió agresszióvá, vagy 80
