Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Somorjai Ádám: Gondolatok az ifjúsági hivatástisztázó lelkigyakorlatról
jobban megmarad. Intellektuális jellegű kérdéseink elavulnak, mihelyt tudjuk rájuk a választ. Gyermekkori, ifjúkori lelkigyakorlatainkból nem annyira azok tartalma marad meg, inkább a közös élmény, az egyház életközösségének élményszerűsége. Ennek kell leginkább növekednie fiatal életkorban is, hogy egyházfogalmunk fokozatosan tágulhasson - akár a világegyház méreteiig. Sajátos előnyt élvez a kolostori lelkigyakorlat, amelyben be lehet kapcsolódni egy adott imádságos közösség liturgiájába is. Főleg a lelkiélet elején ad ez élményt és kicsit mintát is, amelyet máshol is keresni, vagy talán megteremteni igyekeznek a résztvevők. Hogyan távoznak a lelkigyakorlatozó fiatalok? Kevés a tapasztalat arról, mit is visznek magukkal a távozók. Néhány levél, néhány személyes kapcsolatkeresés, egy ideig nagy lelkesedés, amely megkopik a hétköznapok során. A visszajelzés igen fontos, megerősít a helyes irány megtalálásában. Egy emberért is érdemes, de itt tudnunk kell, hogy a visszajelzések csekély száma jelzésszerű: gazdagabb tartalmat hordoz, mint egy ember véleményét.1 Bizonyosra vehetjük tehát: egy-egy lelkigyakorlatról minden résztvevő visz magával valamit, talán nem is keveset, s ez tovább építi egész egyházunkat valamilyen módon. Fontos volna azonban az utólagos kapcsolattartás, esetleg annak bővítése - pl. levelezés útján. Alkalmanként (advent, karácsony, húsvét stb.) körlevéllel lehet jelentkezni, amelyhez elég pár személyes szót mellékelni.2 Néhány továbbvezető kérdés, gondolat Külföldi, főleg NSZK-beli tapasztalatok alapján elmondható, hogy igen fontos az iskolai szünetek, hétvégék lelki programokkal való „ellátása”. Bizonyos tapasztalatok szerint, ezek mintha még fontosabbak volnának, mint meglévő intézményhálózatunk fenntartása, akár bővítése. így pl. a bencés apátságok egyre inkább átállnak az ifjúsági (és felnőtt) lelkigyakorlatokra, s olykor leépítik gimnáziumaikat. Hiszen az egyházi iskolákat az a gyakorlati szükség hozta (részben) létre, hogy az egyházmegyék és/ill. a szerzetesházak valamilyen apostoli munkához segítőtársakat, „utánpótlást” akartak kinevelni. S mivel a nevelést egyre kevésbé nyújtja az iskola (és a szülői ház), egyre inkább az egész társadalom megfelelő korosztálya, rétege, azért az egyházi gimnáziumok, amelyek nagy anyagi és személyi ráfordítással működnek, egyre kevesebb hivatást tudnak biztosítani. Ugyanakkor a lelkigyakorlatos alkalmak sokkal több hivatást ébresztenek. Hangsúlyoznunk kell, hogy „utánpótlás”-ról nem lenne szabad beszélnünk, főleg nem szerzetesházak esetében, amelyeknek intézményei nem elsődleges célúak, fenntartásuk - a mai hivatásválság közepette - sokszor aránytalan terheket ró az azokat fenntartó, általában csökkenő létszámú közösségekre. A megfelelő hangsúly, a hivatás és az Isten-keresés az elsődleges, ezt kell érvényesíteni lelkiéletükben, még inkább az ifjúsági munkában. Senki sem akar felszállni egy süllyedő hajóra. Egy fiatal inkább vállalja Krisztus szorosabb követését, ha látja az evangéliumi következetességet, ha lát benne „fantáziát”. A nehézségektől a mai fiatalok sem riadnak vissza. S intézményeinket is akkor tudjuk bővíteni, ha azt a hivatásukat felismerő fiatalok vállalják. A trieri egyházmegye 1988. évi ifjúsági lelkigyakorlatos programfüzeté 40 nyomtatott oldalon sorolja az év programjait, rekollekciós alkalmait. Ezeknek fele szünidei, hétvégi rendezvény, további rovatok: húsvéti szent három nap, lelkigyakorlatok, „Kloster auf Zeit” (néhány nap egy-egy monasztikus közösségben). Mindezeknek nagyobb részét szerzetesházak hirdetik, kisebbik részét lelkigyakorlatos házak, ill. más (kirándulás, természetjárás, zarándoklat). - Vajon hasonló programfüzet összeállítására Magyarországon mikor vállalkozunk? Vajon a lelkigyakorlatokat tartók számára van-e információs és tapasztalatcserét biztosító összejövetel, fórum, netán alkalmi folyóirat? 55
