Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bogyay Mária: Együtt sérült barátainkkal
gondoltam. Azután jött a szabadságom, és még annyit sem imádkoztam. - 1985-től kezdtük el találkozásainkat sérült barátainkkal. Milyen nehéz nekik, egyedül vannak - így lesz társaságuk -, úgy véltem. Azóta beláttam, hogy nekem van szükségem rájuk. Amint Tamás figyelmeztetett a házioltárra, a többiek is hasonló hiányosságokra hívták fel figyelmemet, hogy hiányoznak belőlem fontos elemek: a megbocsátás, a szeretet, a figyelmesség. Általuk fedezzük fel a saját sebeinket, ők jól ismerik a sajátjukat, de nem várnak csodálatos átalakulásra. A feltámadt Krisztus is keze, lába, oldalsebeire mutat: „Talán egyszer felfedezzük, hogy a mi sebeink a mi dicsőségünk... A Feltámadt ma is bennünk él. Isten Lelke arra hív, hogy egészen átalakítson bennünket” (Jean Vanier). Erre az átalakulásra szólítanak, segítenek sérült barátaink. Először örültünk annak, hogy együtt lehettünk, énekeltünk, imádkoztunk, ünnepeltünk. De egyre inkább egy kaptafára mentek a találkozók. Barátaink mégis kitartottak. Mindig azzal váltak el: „mikor találkozunk legközelebb?” Ha valaki egyedül jött, sokszor elküldtem: nem érek rá, készülök a hittanra, fáradt vagyok. Mindez nem számított. Pár nap múlva ugyanolyan lelkes szeretettel jött újra. Ha engem valaki egyszer elküldött, mert alkalmatlankodtam, várhatta, mikor jövök újra. „Miért foglalkozol ezekkel? Ha egészségesekkel törődnél, sokkal többre mennél. Nekünk nem ez a dolgunk” - mondták „jóakaróan” paptársaim. - ók nem tudják, hogy sérült barátaink tanítanak meg arra, mire van szükségünk ahhoz, hogy növekedjünk, gyümölcsöt hozzunk Jézus Krisztusban. Velük együtt gondolkodva - néha együtt élve -, láthatom meg, mire van szükségük a magányos öregeknek, fiataloknak: elfogadni egymást sérüléseinkkel együtt, mert sérüléseink szerzik meg számunkra a dicsőséget. Talán mindenkiben van félelem sérült embertársainkkal kapcsolatban. Még a 70-es évek végén eljuthattam Dunaalmásra a református szeretetotthonba. Nem tudtam, hogy lesz, milyen lesz, mit kell tennem. Gondoltam, kirándulunk a gyerekekkel, egy hetet valahogy csak kibírok. Megjelentem elegánsan felöltözve. Aztán szóltak, hogy kezdünk dolgozni, öltözzek át. Nem is hoztam más ruhát. Átmentem a boltba és vettem egy kék „klottgatyát”. Rámbízták az egyik szoba festését. Alig kezdtem el, kijöttek a gyerekek játszani az udvarra. Sokan voltak, de rögtön körülvettek. Ez az új fiú. Honnan jöttél? Merre voltál eddig? stb. Nem, én csak segítek, nem maradok itt-szabadkoztam. - De velük maradtam lélekben a mai napig!” „Az egyház minden mozgalomtól teljességet vár, az egész ember legyen érintett benne, nemcsak egy tevékenységi részterületen.” A „Hit és Fény” lelkisége azon a meggyőződésen alapul, hogy minden fogyatékos ember teljes értékű személyiség, akinek joga van ahhoz, hogy szeressék, elismerjék és tiszteletben tartsák. Joga van ahhoz, hogy megkapja a szükséges segítséget, hogy minden területen, testi-lelki téren egyaránt fejlődni tudjon. Hiszünk abban, hogy minden ember, a legfogyatékosabb is, hivatott arra, hogy életét Jézusban elmélyítse, hogy részesedjék a szentségekben, és így a kegyelem és a béke forrásává váljon az egész közösség, az egyház és az emberiség számára. Mivel mi nem együttlakó, hanem találkozó közösség vagyunk. Összejöveteleinket (kéthetente) úgy készítjük elő, hogy abból közösségünk minden tagja tudjon táplálkozni. Hármas nézőpontunk van: az ima, az osztozás és az ünneplés.- 1. Közösségi imáink során, összejövetelek és nyári táborok alkalmával szem előtt tartjuk, hogy a fogyatékos embereknek különösen szükségük van a külső jelekre, szimbólumokra: égő gyertya, képek, színek, zene segítségére. Hajói megteremtjük az imádság légkörét, teljes átéléssel vesznek részt benne, a spontán imák és megjelenítések tükrözik, milyen mélységekig képesek hatolni. Egyik táborozásunkkor András talált két kidobott lécet, amiből keresztet készített. Kérésére elhelyeztük a kert egyik zugába, ahova a csoport összegyűlt esti imára. A kereszt a kiengesztelődés helye lett a táborban. Az ima kezdetekor mindenki odament 250
