Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Bajzáth Ferenc: Isten országába az jut, akinek van "szegénye"
a Veszprém megyei Herend község tanácselnöke arról panaszkodik, hogy falujában alig lehet 5-6 időst „összeszedni”, hogy a szociális gondozóknak legyen munkájuk, addig Budapesten hihetetlen nyomorban élnek tízezrek. A budai oldal gazdag, vagy szegény-gazdag elitjével szemben a pesti oldal régi városnegyedei: Erzsébetváros, Józsefváros, Ferencváros összeomlófélben lévő épületeiben erkölcsileg, anyagilag, és nyugodtan írhatjuk: lelkileg tönkrement emberek tízezrei várják az értelmes, komoly segítséget az egyháztól. Az egyháztól várják? Igen, mert a társadalmi szervek személytelen, segélyszintű támogatásai, a szociális gondozók elégtelen száma és még számos megnevezhetetlen probléma teljesen alkalmatlanná teszik a hivatalos szerveket arra, hogy hatékonyan munkálkodjanak. Akik ebben kételkednek, azokat meghívom egy „kerületjárásra”, járják végig velem gondolatban a Vili. kerületet, és hallgassák meg a rétegstruktúrájáról és szociális összetételéről szóló hivatalos adatokat: Az emberek menekülnek a városnegyedből: míg 1970-ben 135 386 fő élt itt, 1988-ban 92 568. Okát a hivatalos felmérés ebben látja: „az egész terület jelentősen veszített presztízséből, a leértékelődés, a fizikai és társadalmi leromlás felgyorsítja ezt a folyamatot.” Aki arra gondol, hogy ez csupán a látszat - figyelje meg a következő adatokat: „Jelenleg az összlakosság 30%-a túlnyomó részt anyagi gondokkal (is) küzdő időskorú, jelentős százalékban egyedül élő, nyugdíjas.” Egyszerűbb szavakkal: Budapest egyik központi kerületében - 1989-ben - közel 30 000 ember nyomorog. Nem egész Magyarországon, nem egész Budapesten, hanem csak annak Vili. kerületében, a Józsefvárosban. Ennek azonban modellértéke van! A családi házakban élő emberek számára elképzelhetetlen „elhanyagolt épületben lévő egyszobás, komfort nélküli lakásban élni”. (Vidékiek kedvéért: az egész lakás 25 m2 - általában, fürdőszoba nincs, WC a folyosó végén, amit 5-6 család használ. A körfolyosón 8-10 méter a saját „birodalma".) „A fizikai leromlással egyidejűleg megfigyelhetők a társadalmi leromlás jelei: a képzetlen, deviáns rétegek összezsúfolódása az igénytelen lakásokban. A Keleti pályaudvar és környéke, a kerületet övező aluljárók, a bűnözések gyakorisága, a prostitúcióhoz kötődő utcák és terek „forgalma”, a veszélyeztetett családokban élők magatartása mind negatívan formálják a lakosság „közérzetét”.1 Jelentős az alkoholisták és egyéb szenvedélybetegek száma. Előbbi elsősorban a felnőttek, utóbbi a céltalanul csavargó fiatalok körében terjed. Kerületünk a tizenéves korosztály halandóságában az első, az öngyilkosok és öngyilkossági kísérletet tevők száma jelentősen meghaladja a fővárosi átlagot. Még egy tény: „A legnagyobb feszültséget a vidékhez kötött közösségi kultúrával rendelkező cigány csoportok Budapestre való betelepülése jelenti, akik nem tudnak integrálódni a városlakók normarendszerébe.” - És befejezésként: Józsefvárosban a lakosság 0,5%-a nem járt iskolába, vagy „0” osztályt végzett. Közel 500 ember. (Felszámoltuk az írástudatlanságot?) Azt hiszem, nem untattam senkit ezekkel az adatokkal, sőt bizonyára mindnyájukban felmerült a kérdés: Mit tud tenni ilyen körülmények között az egyház - egy plébánia? — Olvasóimat, a paptestvéreket és a világi híveket kérem, gondolkodjanak tovább velem, és próbáljuk közösen megfogalmazni: mit lehet és mit kell tenni ilyen körülmények között? Gondoljanak saját plébániájukra, arra a városra, falura, ahol - ha nem is ilyen kirívóan - egyre több probléma lesz, egyre nagyobb segítséget kérnek az egyháztól! Mit kell tennünk ennek érdekében? Az első: minden plébániavezetőnek ajánlom, hogy készítsen vagy készíttessen felmérést a faluról, városról, ahol működik. Ha a plébánia „egyszemélyes” - könnyű. Hiszen a pap néhány hónap alatt végigjárja a falut, és pontosan tudja: hol kell segíteni, hogy élnek a szegények, betegek, rászorulók. Az emberek szívesen elmondják gondjaikat. Városokban ez már nehezebb -, de ott vannak a jól képzett szociográfusok, akik szívesen segítenének egy „rétegstruktúráról és szociális összetételről” készülő térkép összeállításában. Helyenként még a tanácsok is segítenek ebben, bár még sokakban ott él a beidegződött hamis tudat: nálunk nincsenek szegények, nincsenek 236
