Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Brückner Ákos: "Nemcsak szóval, hanem erővel..." (A cselekvő szeretettel egybeötvözött igehirdetés és hitoktatás néhány szempontja)
tesen dialógus az emberrel: minden emberrel: egy, egyetlen, feltétlen egyes számú”- mondta II. János Pál pápa. Nekünk senki sem ügyfél, senki sem eset, szám, nekünk Krisztusban mindenki testvér, Isten ajándéka, a Lélek meglepetéseinek hordozója. Ha valaki a szentmise után belép a sekrestyébe azzal a hírrel, hogy sikerült a vizsgája, megszületett a gyermeke, mindjárt egy vidám hálaadó dalba, allelujába kezd az, aki csak ott van. Ugyanígy bármelyikünk gyásza, gondja problémája is - legalább az elérhető körön belül-közügy. A „Segítő kéz”-táblánk a templom végében valóban szeretne segíteni a felkínálom- ajánlom-szükségem volna rá-érdekelne szellemi és anyagi cserebere folyamat lebonyolításában. Személyesen segítünk annak a többgyermekes családnak, akihez megbízható, pontos, megfizethető iparost közvetítünk. Egyetlen keresztlevél kiállítása gyakran egy magyar családtragédia feltárulása, egyben az orvoslás útjának megmutatása lehet. Úgy látjuk, először a vezetőknek, a hétköznapi hűséges kis csapat tagjainak kell feltörnie a falat, önzéseit, félelmeit annyira, hogy a társait a maga egyszeriségében, alkatában, neveltetésében, bogaraival elfogadja. Reméljük, hogy ez a folyamat továbbgyűrűzik a fiataljaink felé is, akiknek - helyzetüknél fogva - általában olyan képük van a másikról, hogy jó vagy nekem, mikor szükségem van rád (mint társra, „klub”-tagra, támaszra), és ne haragudj, nincs időm rád, amikor kórházba kerülsz, lakást tapétázol vagy nehezen boldogulsz a matematikával. A gyermekkori önzéssel megküzdeni nagyon megéri. Megtörtént, hogy Peti - lehetett vagy 7 éves - Mikulás reggelén így osztályozott: ezt a cukit szeretem, ez jó lesz nekem, ezt nem szeretem, ez jó lesz a Marikának. Marika egy évvel fiatalabb szomszéd kislány volt, a gyermekkori „szerelem” szőke hajjal, kék szemmel. Munkába sietve az édesanyja még elkapta a szót, és visszafordult az ajtóból: mondd Peti, amit nem szeretsz, az majd jó lesz Marikának, akit te nagyon szeretsz?! - A gyerek szája legörbült, az anya elviharzott. Délután, munkából hazaérkezve látja ám, hogy a nem szeretett édességek maradtak kisfia asztalán, a dédelgetettek átvándoroltak a szomszédba. Petiből Péter lett és derekasan áll a lábán. Az önzetlen szeretetnél alább nem adja, nem is fogadja, bárki is legyen az a Mária, -d) A kölcsönösség. Az igazi, a beérlelődő szeretet ilyen. Az evangélium végső távlata nem a megmentő, hanem a hazaérkező szeretet. Megváltónk végül is Üdvözítőnk! Az Atya és a Fiú közti kölcsönösségre épül a Szentlélekben az az egység, amelynek megélésére az egyház, benne az ecclesiola, a család, a kisközösség is hivatott (LG 4.). Jó néhány éve olvastam a vak lány esetét. Egy „hideglakatos” nyugati egyházközség áldozatkész papja egyszerűen nem boldogult állomáshelyével. Végül is, mások tanácsára zarándoklatot hirdetett Rómába. Megdöbbenésére a falu vak leánya is jelentkezett. Kezében megállt a ceruza, de végül is beírta a leány nevét, mert ő volt az a bizonyos „legkisebb” ebben a faluban. Eleinte senki sem akart a „kolonc-utas” mellé ülni a buszban, de mire a pápai kihallgatás következett, már az egész zarándokcsoport lelkesen magyarázta a vak leánynak, hogyan közeledik VI. Pál pápa. Hazaérkezve ez a Lélekkel megtelt csoport átformálta a községet, kiházasították a község béna fiával a vak leányt és folyamatosan mellette állnak kiterebélyesedő családjuknak. Már nem számolják, ki kap többet a másiktól. Sokszor elprédikáltam már ezt az esetet, amikor néhány hónapja hétfőn délelőtt megszólalt a telefon és egy asszony az apósa temetését „rendelte meg”. Éppen hogy legyőztem megalázottság-érzésemet, mikor az asszony, mintegy aláírásként megemlítette, hogy súlyosan beteg. Fél óra múlva a családnál voltam és meghökkentő képpel találkoztam. Mindjárt rájuk is szabadítottam a „legkaritatívabb” munkatársainkat. Azóta az asszony küszöbönálló idegösszeomlása javult, betegségét hősiesen viseli, törődik magával is, igyekszik kereszténnyé válni. A férje már nem olyan keserű képű - a gyerekeket felkészítve megkereszteltük -, és ami a legmeggyőzőbb és leginkább témánkba vág: minden hétvégén más - természetesen elsősorban a szintén háromgyerekes családok közül valamelyik - viszi el a gyerekeket játszani, és már hónapokra előrejegyezve ott van minden vasárnapi nagymisénken a felajánlási asztalon a tál sütemény a családnak, mert ugyebár egy nagybeteg asszony még csak megfőz, de sütni már sok volna neki. Ez a teljesen 234
