Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - KÖRKÉP - Kuntner, Florian - Alszeghy Zoltán (ford.): A teológusok az egyházban - Paleta Éva: Amire csak Jézus vezethet el
számát tekintve, bár gyöngülő testi erővel rendelkezik, de sokat tapasztalt, hamarább átlátja, mérlegeli az emberi sorsokat, kapcsolatokat, érzéseket, érzelmeket és indulatokat. Hamarább talál megoldást a válságos, olykor megoldhatatlannak látszó helyzetekben is, mert már kívülről tudja szemlélni azokat. Tanáccsal, együttérzéssel, megértéssel van. Az empátia, mások lelkivilágába való belehelyezkedni tudás nagy adomány. Lehet ösztönös, de tudatosan is lehet „gyakorolni”, kifejleszteni. Az idős ember villámhárítóként állhat a békétlenek közé az áldatlan konfliktusokban. A fiatal korosztálynak nagy segítség az alázat elfogadása és gyakorlása. Nem a megalázkodás, hanem a krisztusi értelemben vett „lábmosási aktus” szellemének az életbe vitele. Nem szégyen „szolgálni”, előzékenynek, udvariasnak, segítőkésznek lenni. Hiszen Urunk sem azért jött a földre, hogy őt szolgálják, hanem hogy Ő szolgáljon. S ha Ő nem volt rest, mi miért vonakodunk? - Az alázat egyik legnehezebb mindennapi megnyilvánulása elviselni azt, hogy nincs mindig igazunk. Alapfeltétele a családi, közösségi békének, hogy ne ítélkezzünk állandóan mások tettei, magatartása fölött. Gyakran könnyebb az esendő, hibás, gyarlóbb embert elviselni, mint a „tökéletest”, akinek kiáltó tökéletlensége az, hogy „tökéletes” - és örök kritikájával megkeseríti mások életét. - „Mit nézed a szálkát felebarátod szemében? A magad szemében pedig nem veszed észre a gerendát?” (Lk 6,41 --42) - Semmiségnek tartjuk, pedig mekkora kárt okozhatunk mások lelkében, ha visszamondjuk, amit egyik ember a másikról mondott. Az efféle tüske örökre bent marad s teljesen tönkretehet emberi kapcsolatokat. Ismerek egy nagycsaládot. Négy generáció él egymás mellett, tőszomszédságban. Mint mindenütt, ahol sokféle, különböző korú, jellemű ember él egymás közelségében, sok mindenben függve egymástól - sokféle akarat, érzés, elgondolás, terv, temperamentum jut érvényre és csap össze - ennél a családnál is. Az egymás mellett élés nem lehet problémában. Senki sem tökéletes. De mivel a család keresztényekből áll, akik igyekeznek jól-rosszul, több-kevesebb sikerrel krisztusi életet élni - estére kibékülnek, sohasem tartanak haragot. Tudom, ez nem minden. Még nagyon hosszú az út a viszonylagos emberi tökéletességig is. De - ahogy egy bölcs jezsuita páter mondta: Magasba nem a meredeken kell elindulni, hanem a - bár kanyargó és hosszabb - lankás úton s biztosabban célhoz érünk. Ha elfáradunk a gyakran eredménytelennek, kilátástalannak tűnő erőfeszítésben, akkor sem szabad föladnunk! Magunkban ugyan semmik vagyunk, de Isten velünk, az Ő erejébe kapaszkodjunk, aki a rosszból is jót tud kihozni. „Fáradok és küzdők az ó erejével” (Kol 1,29). - „Semmi vagyok, Uram, de a tiéd vagyok” -, írja Szent Ágoston. „A kishitűségnek és félénkségnek hibája sokszor akadályozza, hogy az ember jót tegyen, amit pedig oly könnyen megtehetne, ha Isten segítségében bíznék és bízvást nekilátna” (Morus Tamás). - A fiatalok pécsi ökumenikus találkozóján így énekeltek sok ezren: „Bizakodjatok! Jó az Úr! Jósága éltet...” Bízzunk az Úrban és bízzunk egymásban is! „Az imádság csend és szó. Kimondhatatlan öröm és ki nem mondott fájdalom. Vágy és alázat, kérés és Istenbe vetett bizalom”, bár „az ember nem mindig tud imádkozni. Kifosztottsága, üressége, magára hagyottsága minden erejét fölemészti. Szem elől téveszti a lélek és a kegyelem útjait, a hívásra nem tud válaszolni. De reménye akkor is megmarad, mert gyöngeségében a Lélek vigyázza, aki maga könyörög helyette szavakba nem foglalható sóhajtásokkal” (Tüskés-Knapp: „Eljövök hozzátok”, 54,56. o.). Katolikus hitünk, hitéletünk középpontja az Eucharisztia. Olyan nehéz néha felfognunk véges emberi agyunkkal a végtelen isteni Szeretetet, aki a kis fehér Ostyában rejtőzve is működik. Talán közelebb kerülünk megértéséhez egy hasonlattal, Richter Ilona grafikusművész Egy cseppben a tenger című könyvének bevezető sorait olvasva: „A végtelen tenger... Mit is kellene mondanom, hogy megértsetek? Mit rejt a szó? Hogy szemetek rányíljon a megmérhetetlen, a parttalan kék roppant tömegére. És mindenre, amit ez a folyékony világ magába ölel. Ami itt kezdődik a lábamnál, és nem ér véget a láthatárnál. Ami éppúgy benne van a fövenyen fénylő cseppben, mint abban a félelmes tömegben, amelynek a hajóóriások a játékszerei” (5. old.). A hatalmas végtelen Isten, mindennek alkotója pedig benne van a kicsi Szentostyában. Éljünk evvel az isteni kenyérrel, amikor csak tehetjük! Eggyé válva vele elmondhatjuk 221
