Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Döpfner, Julius: Az egyház arca
szeretetet is a vádlottak padjára ültette és likvidálni kívánta. A hivatalos fogalom az „érdek” és az „érdekeltség” volt. Hogy ez hová vezetett, ismerjük, megtapasztaltuk. A gazdasági válság mellett nyíltan beszélünk a pedagógia válságáról. Azóta számos jele van annak, hogy emberségünk ősi jelét, az irgalmas szeretetet is rehabilitálni kívánjuk. Mert nem igaz, hogy az embert az érdekek és az önzés határozza meg természeténél fogva. Nem igaz, hogy az ember világa az önkényesen ideologizált darwinizmus farkastörvényeinek van alávetve. Az önző és érzéki szeretet mellett természetünkben, lelkiismeretünkben hordozzuk a rászoruló embertárs iránti szánalmat és az odaadó szeretetet is. A kérdés csak az: melyiket kívánja táplálni és kibontakoztatni kultúránk és tömegtájékoztatási eszközeink arzenálja? Ebben a szellemi (vagy inkább: szellemet tagadó) környezetben kell küldetésünkként megvallani, hogy hiteles emberségünket csak az egyre önzetlenebbé váló szolgáló szeretetben találjuk meg. Ez életünk mindennapi kenyere. S a videokazetták kiagyalt szuperhősei, meg a felpumpált izomemberek jelentik az illúziót, az eltorzított életideált, a kábítószerek hazug világával, mesterséges mennyországával együtt. Amikor az evangéliumi szeretetről és annak hiteles képviselőiről tanúságot teszünk, amikor annak tettekre váltandó feladatait hirdetjük, a köztünk és bennünk kezdődő Isten országára, üdvösségünkre, s társadalmunk belső reformjára, életünk igazi értelmére adjuk szavazatunkat. AZ EGYHÁZ ARCA Az egyháznak - küldetésének megfelelően - prófétai bátorsággal kell hirdetnie a teljes igazságot, még ha az éppen népszerűtlennek és korszerűtlennek tűnik is. Ugyanakkor azonban gondosan figyelnie kell a kort, amelyben él, hogy a jelen óra számára segítséget nyújtó szavakat találjon és megóvja magát a merevségtől. Úgy kell tanítania, mint aki maga is tanul és miközben a szeretet isteni üzenetének hirdetésére övezi fel magát, szerényen meg kell hallgatnia a szakértők véleményét. Az egyház nagyon is emberi arca olykor nyomasztó lehet számunkra. De ne felejtsük: Mi mindannyian alakítjuk az egyháznak ezt az arcát. Az egyháznak, mint emberi közösségnek, külső szervezete, rendje van. Ez nélkülözhetetlen. - De legbensőbb lényege szerint a Megfeszített egyháza: szeretet- közösség. És hogy ennyire kevéssé az, attól szenvedünk. De újra kell kezdenünk. Az egyház közösségének éppen az egyházközségek közelről megtapasztalható testvéri segítő szeretetében kell Isten szeretetének jelévé válnia e világban. Az élő közösségnek az emberekről, gyerekekről és öregekről, a betegekről és magányosokról való mindennapi gondoskodásban kell láthatóvá válnia. Itt érvényes: „Aki elveszíti értem életét, az megmenti azt” (Lk 9,24). Az egyház - befelé és kifelé - akkor világít, ha szeret. Mi pedig annál többet tapasztalunk meg melengető fényéből, minél inkább átadjuk magunkat a szeretetnek. Sok szó esik a személytelen, csupán hagyományos szokásaiban kiüresedő népegyházról - a személyes döntésre épülő egyházat kívánják, mely az élő kis közösségekben él. Valóban fontos igényről van itt szó. Az egyháznak szüksége van az áttekinthető, szabad kisközösségekre, amelyekben a tanítványok közössége közvetlenül, emberközelben élhető meg. Julius Döpfner bíboros (Cursillo. Für ein „Erlebtes Evangelium”. 1989. június-július) 205
