Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Máté-Tóth András: Kisközösségek a közéletben
az nem isteni, mert a Hivatal sem isteni. Ezzel a szólással jellemezhető az a felfogás, ami az információkkal és eszmékkel való bánásmód technikáját kialakította. A csoporttalálkozókra mindenki hozhat bármilyen hírt, gondolatot, meglátást, megérzést. Általában azonban nem ezek alkotják a találkozó gerincét. A főtéma mindig egy előre elhatározott, mindenkinek időben kézbeadott dolgozat vagy tanulmány. A téma feldolgozásának legfőbb szempontja a metanoia a magatartás formálásáért. Ezért a tagok állást foglalnak a megismertekről. Nem tudományos vita folyik, hanem sokszor szenvedélyes igazságkeresés. Nem sürget a szükség arra, hogy nyomban általános és kötelező érvényű vélemények alakuljanak ki a találkozó végére, hiszen mindenki tudja, hogy formálódási folyamatnak részese és művelője. Az egészséges kisközösség nem ismer ideológiai kényszert - megpróbál a meggyőzés erejével hatni. A téma átbeszélése után elcsendesedik a kiscsoport és elmélyíti a benyomásokat. Az objektív tartalmak kifejtése után mindenki saját magával néz szembe, új elszánásért, lendületért, hűségért könyörögve. A belátások, a meggyőződés folytonos formálódása erejében a tagok felnőtté érnek abban, amit vallanak. Ez betonalapot nyújt az ún. civil vonakodás gyakorlatához. Ennek értelme az, hogy belső (egyéni vagy kiscsoportok) indíttatásból a tagok egyesével vagy közösen a felfogott igazságtartalom szerint olyasmit cselekszenek, amit a (szűkebb vagy tágabb) környezet nem tesz, vagy aminek ellenkezőjét parancsolja. Klasszikus értelmű prófétai tettekről van itt szó. Nem a társadalmi nyomás, nem az ideológiai kényszer és nem a kikényszerítő hatalom parancsára, hanem úgymond a „lelkiismeret szavára” tenni vagy elhagyni valamit. Ez a „belső hang” szerinti élet a gondolatok és tettek sziporkázó sokféleségét festi a közös palettára. Az alternatív gyakorlat művelése és elfogadása annak erejében lehetséges, hogy polgári engedetlenség gyakorlata a közösség szolidaritása miatt nem teszi az úttörőket elkeseredetté vagy vagdalkozóvá, hiszen amennyi ellenállást, bántást kapnak a (társadalmi) „terepen”, annyi megerősítést a közösségtől. Erre a legjobb példa a lelkiismeret foglyai hozzátartozóinak közösségi támogatása. Az elmondottakból kitűnik, hogy ezek a közösségek valóban előremutatnak létükkel és magatartásukkal. Törekvésük arra, hogy az evangélium szerint éljenek és a helyi társadalomba való beágyazottságuk mindig az aktuális társadalmi helyzet kihívására adja meg a választ vagy annak irányát. Reményt jelentenek a társadadalmi és hasonló emberarcú és emberért élő közösségek szaporodnak el, illetve ezek életéhez az emberi élethez megteremthetők e feltételek. Hazánkban a társadalmi átalakulás felszabadulás utáni nagy fordulata következtében egy egész népet akart az új rendszer átalakítani: gazdasági, tudati és kapcsolati szinten egyaránt. Ez utóbbi elérése és önmaga biztosítására emberi újraelosztást végzett. A hagyományos közösségi és érdekkapcsolatok tudatos megsemmisítése útján kívántak új embert és új népet teremteni. Ennek sikertelensége ma már közhely, emléke azonban máig is a közösségteremtés és közösségi hatékonyság akadályozója. Mondhatni: az egyházi kisközössége, a maguk tántoríthatatlanságával, már puszta létükkel is maradandó és ma hiányként megélt alapvető emberi életfeltétel hordozói: meglétük prófécia.16 Ugyanakkor a kisközösségek az egyház reményei is, amint azt VI. Pál óta a pápák szívesen hangsúlyozzák. Az egyháznak is szüksége van reményre eljegecesedett, megmerevedett, sokszor a kor kihívását késve, félve felismerő és követő magatartásában. A meleg, otthonos, hívogató17 és támogató egyház reményét hordozzák és mutatják fel ezek a kisközösségek. Megrendszabályozásuk mindaddig hiábavaló és értetlenségbe ütköző kísérlet, amíg igazi mivoltuk, létük és igényeik tárgyszerű elbírálásában nem részesülnek.18 Bennük ugyanis mikro-közegben, mikro-jellegze- tességekkel a nagy egyházak nehézségei és anomáliái tapasztalhatók meg inverz képként. A KÖZVETLENSÉG FELÉRTÉKELÉSE. Úgy tűnik, az élettér, amelyben az igazán emberi hatás lehetséges, az a társadalom mikrovilága. Éppígy úgy tűnik, hogy az egyház megújulása, hivatásában való elmélyülése szintén a helyi egyházak, az egyházközösségek és a házi, ill. családi egyházak szintjén realitás. Ugyanakkor mindkét irányból nagy a kísértés a totalitás csalóka igényére: mindenkinek mindent 191
