Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 3. szám - Jelenits István: Az apostoli egyház prófétái - Szent Pál leveleiben
Jeleníts István AZ APOSTOLI EGYHÁZ PRÓFÉTÁI SZENT PÁL LEVELEIBEN Amikor a próféta szót halljuk, tétovázás nélkül az Ószövetség nagyjaira gondolunk. „A törvény és a próféták” a Sziracidész prológusában az egész Ószövetséget jelenti. Ez a megjelölés ismeretlen magában az Ószövetségben, s a rabbinikus irodalomban sem használatos, de ismételten fölbukkan a qumráni iratokban, és gyakran megjelenik az evangéliumokban, az Apostolok cselekedeteiben, némelykor Pálnál és Jánosnál is (Róm 3, 21; Jn 1,45). Lukácsnál olvassuk: „A törvény és a próféták Jánosig tartottak. Azóta az Isten országának örömhíre terjed...” (16, 16). A Zsidóknak írt levél első mondata szerint Isten először „a prófétákban” nyilatkoztatta ki önmagát, a beteljesedés napjaiban „fiúban” szólt hozzánk (1, 1-2). Ebben a szembeállításban az egész Ószövetséget a próféták működése jellemzi. Az ősegyház számára azonban a próféta szó nemcsak ószövetségi emlékeket idézett. A Te Deumban gyakran énekeljük: „Te gloriosum apostolorum chorus, te prophetarum laudibilis numerus, te matyrum candidatus laudat exercitus: te per orbem terrarum sancta confitetur ecclesia: téged dicsőségesnek hirdet az apostolok kara, a próféták dicséretes csapata, a vértanúk tündöklő serege, téged világszerte magasztal a szent egyház”. A mondat első, három tagból álló, hosszabbik fele a győzelmes egyházat idézi fel, második fele a földön élő, harcoló egyházra mutat. Az apostolok után említett próféták bizonyára nem az Ószövetséget képviselik itt, akkor az apostolok előtt kellene szerepelniük. Azokról az újszövetségi prófétákról van itt szó, mint az Efezusiakhoz írt levélben is: „Apostolokra és prófétákra alapozott épület vagytok, s a szegletkő maga Krisztus Jézus” (2,20). Erre a mondatra a későbbiekben még vissza kell térnünk. Most azonban lássunk egy összefoglaló képet az Újszövetség szóhasználatáról. A Dictionnaire de la Bible modern Supplément-ja az 1972-ben megjelent Vili. kötetben dolgozza fel a próféta címszót. Prófétaság az Újszövetségben címmel egész kis monográfiát közöl, Ed., óothenet tollából (1222-1337 hasábokon). Ennek számszerű adata szerint az Újszövetségben 144-szer fordul elő a próféta szó, 123 alkalommal az ószövetségi, 21 alkalommal az újszövetségi „prófétákra” utal. A prófétái ige 28 előfordulásából 7 utal az ó-, 21 az újszövetségi próféták tevékenységére. A prófétaság szó 19-szer szerepel, ebből háromszor ószövetségi, tizenhatszor keresztény vonatkozásban. Ezek a számszerű adatok önmagukban tanúsítják, hogy a prófétaság az apostoli egyház életének eleven tartozéka volt. De hibáznánk, ha csak magának a szónak előfordulásait gyűjtögetnénk. Az Újszövetség könyvei gyakran közvetve szólnak az apostolok nemzedékének prófétasággal kapcsolatos tapasztalatairól. Például Szent Pál saját damaszkuszi úti tapasztalatát úgy teszi szóvá, hogy Jeremiás meghívatásá- nak jelenetére utal. „Isten úgy kiválasztotta anyja méhétől fogva, hogy élete, akárcsak a prófétáké vagy épp Isten szolgájáé, már kezdettől fogva Isten különös gondviselése alatt folyt.” (H. Schlier: Der Brief an die Galater). A Gal 1,15 szövege mögött első látásra fölismerhető a Jer 1, 5; de Schlier okkal utal itt Izajásnak a szenvedő Isten-szolgájáról szóló jövendöléseire is. (Iz 41,9; 49,1). Cothenet szerint legalábbis tágabb értelemben prófétai funkciót tölt be az apostoli egyházban mindaz, „aki liturgikus áldást mond, vagy buzdítja (parakalei) testvéreit” (i. m. 1223). G. Dautzen- berg - bár maga is megállapítja, hogy „a ’parakaleó’ ige már az ószövetségi szóhasználat alapján emlékeztet a hajdani próféták tevékenységére” (Urchristliche Prophetie - Kohlhammer, 1975. 231.), - mégis félrevezetőnek tartja, ha az Újszövetség minden 'paraklézis’-ét prófétai cselekedetként értelmeznénk, hiszen pl. a Róm 12, 144
