Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 3. szám - Szennay András: Prófétai küldetésünk és feladataink
tik, hogy véglegesen megtartani nem tudják? Hol voltak a kortárs próféták, akik figyelmeztették volna: mit használ az embernek, ha az egész világot is megszerzi, de lelkének kárát vallja - és ehhez talán még elveszíti környezete, kortársai megbecsülését is. Vajon az életszínvonal prófétáival szembeszegültek-e az evangéliumi helyes, tartalmas, az igaz és igazságos élet hirdetői? Vajon kellő eréllyel szembeszálltunk-e- Krisztustól nyert prófétai küldetésünk és feladataink tudatában - egy olyan világfelfogással, amely minden értéket az anyagból eredeztet és oda vezet vissza? Amely a szellemi értéket csak az anyagi jólét fokozásának, a technikai haladásnak szolgálatába kívánta állítani? Jól tudom, e kérdések, e megfogalmazás sarkított. Szembe lehet vele állítani az ellenpéldákat. Azokat, akik egészen másképp gondolkodtak evilágról s az élet értelméről. De vajon nyertek-e ezek valódi megbecsülést, tiszteletet az egyházban? Természetesen olykor ezek is. Szerencse azonban, hogy statisztikánk e téren nem áll rendelkezésre. Mert gyanítom, hogy félelmetes bizonyíték lenne azok ellen, akik - legalábbis a némák módján - cinkosaivá váltak evilág bölcseinek. Feladataink hazai egyházunkban Hogyan is áll a helyzet itt és most, magyar helyi egyházunkban? Vajon nem történik-e túlontúl sok csak megszokásból, rutinból? Nem éltük-e át és éljük át olykor Illés próféta helyzetét, aki megfáradva lefekszik a borókabokor alá? Hol vannak a Szentlélek erejéből töltekező mozgalmak? És ha vannak, betöltik-e prófétai küldetésüket? Kovász módján hatnak-e, vagy bezárkóznak? Figyelmeztetnek-e szavukkal, életvitelükkel a többre és jobbra? - Vajon a meglévőkről nem szólunk-e gyakran lekicsinylőén, esetleg gyanakodva? Megvan-e soraikban, elsősorban a fiatalabb generációnál a szükséges lelkesedés? Vajon igehirdetésünk prófétai karakterről tanúskodik-e vagy túlteng benne az alapelvek ismételgetése, esetleg - ami ennél is problematikusabb - az indokolatlan korholás? Van-e bátorságunk az ún. diplomatikus formulázás, fogalmazás helyett nyíltan és bátran szólni? Vagy talán az elmúlt évtizedek szinte természetünkké tették a félénk öncenzúrát. A csak félig, sorok között kimondott, leírt vagy agyonhallgatott igazságok elérték-e az emberek értelmét, szívét? Tudtunk-e, tudunk-e nehéz helyzetekben - ahogy ezt Krisztus is tette, kívánja - egyértelmű nemet vagy igent mondani? Tudunk-e felelős döntéseket hozni, vagy- amint a közelmúltban hallottam valakitől: várjuk, majd az idő mindent megold. Tudunk-e - nem jövendölni - de reálisan tervezni saját hazai ezredfordulónkra? Tudjuk-e az egyházi kibontakozásunkhoz szükséges felméréseinket, adatgyűjtésünket önmagunk és a világ elé tárni? Van-e bátorságunk a mai súlyos gazdasági helyzetben az egyház hivatalos szociális tan ítására, a krisztusi alapelvekre hivatkozni? Vállaljuk-e jó szívvel azokat a terheket, melyeket milliónyi honfitársunk kénytelen viselni, - és igyekszünk-e a rászorulókon az irgalmas szamaritánus módján segíteni? Megelégszünk-e még mindig a bürokrata, a bizottságokat és albizottságokat szervező egyházi stílussal, vagy akarunk-e, tudunk-e több lelkesedéssel, lehetőleg azonnal munkához látni? Van-e bátorságunk új stílussal, a megújítást szolgáló módszerekkel kísérletezni, vagy meg akarunk maradni a kényelmesebb, kipróbált, de már nem korszerű, alig-alig életképes úton? Ha szellemtörténeti, társadalomtörténeti, szociológiai vizsgálódásaink során végre rádöbbennénk, hogy milyen változások között élünk, - melyeket nem kell ugyan túlértékelni, de életveszélyes lenne tudomásul nem venni -, vajon jó lelkiismerettel állunk-e a korfordulón, nézünk-e az elkövetkező évek, évtizedek elébe? Összegezve a számos kérdést: él-e bennünk a prófétai küldetéstudat, elhangzik-e ajkunkról a bíráló, biztató, felelősséget ébresztő szó, vállalkozunk-e prófétai jellegű cselekedetekre? Bár olykor önmagunkkal és másokkal tusakodva, de végül is az Isten akaratának és útra küldő szavának engedelmeskedünk-e? Ha bárki is úgy vélekednék, hogy a felsorolt, a számos problémát nyíltan kimondó kérdések olcsó kritikai szellemből fakadnak csupán, ha bárki is vonakodnék a felsorolt és fel nem sorolt problémákkal szembesülve - legalábbis - üdvös nyugtalanságot 135
