Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 3. szám - Szennay András: Prófétai küldetésünk és feladataink
gentium 12. pontjában olvashatjuk: „Isten szent népe Krisztus prófétai küldetésében is részt vesz azzal, hogy - elsősorban élő hite és tevékeny szeretete által - széles körben tesz bizonyságot róla és bemutatja Istennek a dicséret áldozatát... A hívők összessége a Szentlélek kenetét kapta (vö. Jn 2, 20 és 27) és így nem tévedhet meg hitében... Ezenkívül ugyanaz a Szentlélek Isten népét nemcsak a szentségeken keresztül és papi szolgálatokkal szenteli meg... hanem ajándékait ’tetszése szerint juttatva kinek-kinek’ (1Kor 2,11), sajátos kegyelmeket is szétoszt a hívők minden fokozata között. Ezekkel a kegyelmekkel alkalmassá és készségessé teszi őket különféle feladatok és munkák vállalására az egyház megújhodása és továbbépítése érdekében, ahogyan az írásban áll: ’A Lélek ajándékait mindenki azért kapja, hogy használjon velük’ (1 Kor 12,17)”. A keresztény teológiának első jelentős megnyilatkozása - ahogy ezt Ratzinger írja idézett munkájában - István diákonus beszéde volt (ApCsel 7, 1-53). Egyenes folytatása ez az ószövetségi prófétai megnyilatkozásoknak. Beszéde világosan elénk tárja, hogy Isten nem feltétlenül az intézmény oldalán áll, hanem az igazak, a szenvedők és üldözöttek pártján. István nagy beszédében Krisztust azzal legitimálja, hogy az üldözött próféták sorába iktatja. A hierarchia tagjai elvetették, Isten szaváért szenvednie kellett. Mindez - István tanúsítása szerint - Krisztust a próféták küldetésének beteljesítőjévé tette. Ratzinger így fejezi be gondolatmenetét: Jézussal kapcsolatban elsősorban nem azért kell a prófétákra gondolnunk, mert őbenne beteljesültek a jövendölések, hanem azért, mert az ószövetségi papi intézmény ellen a végsőkig küzdött és miattuk szenvedett. E magatartásával, szenvedésével, halálával mondta ki teljességgel igenjét az egész emberiségre, épp ezen az úton hívta életre - az Atya akaratából - Isten új népét, az egyházat. - Ebben az „új népben” sem hallgathat el a prófétai bíráló, figyelmeztető, vigasztaló szó, s kell, hogy láthatóvá váljék benne a prófétai tett: a másokért, mindenkiért vállalt „merész” élet, önfeláldozó szenvedés, sőt, ha kell, a mártírhalál. A megírt és meg nem írt martirológium erről ékesen tanúskodik. Isten újszövetségi népének történetét is át- meg átszövi a próféták szava, kereszthordozása, keresztre vonása. Feladatok, veszélyek Az egyháznak, illetőleg tagjainak prófétai küldetését és feladatait minden időszakban lehet és kell is realizálni. Jézus élete, példája, tanítói működése szinte megszámlálhatatlan sok lehetőséget és feladatot tár mindazok elé, akik az ő prófétai tisztében, küldetésében részesülnek. Néhány gyakorlati feladatra, követelményre utalnék:- Az egyház képviselőinek, tagjainak környezetükben szavukat kell hallatniuk, amikor Krisztustól nyert küldetésük és lelkiismereti meggyőződésük alapján ez kötelességük. Erre kötelezi őket Urunk, aki útra küldte a benne hívőket, erről fog majd az egész nyáj pásztoraival együtt Jézus evangéliumának ítélőszéke előtt számot adni. Természetesen a prófétai misszió végzésénél nagy szükség van a megfelelő hitérzékre. Erre ügyelve, a sensus fidei birtokában az egyház vezetői és tagjai pédául semmiféle balvagy jobboldali politikai törekvésnek nem válhatnak szószólójává - célzatos, manipulált értelmezéssel nem „olvashatnak bele” semmit Krisztus tiszta evangéliumába. A kritikátlan, ún. keresztény azonosulás bármiféle politikai rendszerrel az evangélium félreismeréséből vagy manipulálásából ered. A történelem tanúsítja, hogy csakis totalitárius rendszerek követeltek az egyháztól totális azonosulást. Részleges azonosulás természetesen lehetséges mindaddig, amíg egy-egy rendszer programja, annak lényeges tanítása nem mond ellent az evangéliumnak. E megállapítás nem zárja ki, sőt magában foglalja - épp keresztény motívumból fakadóan - a türelmes magatartást mindaddig, amíg a keresztény ember a Krisztushoz való hűséget meg tudja őrizni. -Az egyháznak elsősorban nem az ún. idők jeleit kell szem előtt tartania, hanem a Krisztustól kapott küldetést. Az már következmény, hogy a küldetés végrehajtásánál az idők jeleire is ügyelnie kell. Szükség van ma is prófétákra, akik figyelmeztetnek, sőt számon kérnek: vajon annak nyomdokában járunk-e, akire állandóan hivatkozunk? (•< A'Ö/Vy^ 131
