Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 3. szám - Szennay András: Prófétai küldetésünk és feladataink
Isten szent népe Krisztus prófétai küldetésében is részt vesz azzal, hogy széles körben tanúságot tesz róla és bemutatja Istennek a dicséret áldozatát. (Lumen Gentium 12.) Szennay András PRÓFÉTAI KÜLDETÉSÜNK ÉS FELADATAINK Félreértések elkerülése végett röviden tisztáznunk kell a kifejezést. A próféta az ó- és újszövetségi terminológiában csak olykor-olykor jelent jövendölő, a jövőbe látó embert. Sokkal inkább az a személy, aki Isten üzenetét közvetíti, Isten nevében szól, korhol és biztat, bírál és - amikor szükséges - vigasztal. Kötelessége továbbá, hogy népének, az egyháznak gondját-baját, jogos igényeit és kritikáját világgá kiáltsa. Mindez sohasem volt könnyű vagy hálás feladat. Mert nem mindenki, főleg a vétkesek, a jót elmulasztók, értenek a prófétával egyet, mert ellenszenves azok számára, akiket bírálata érint. A prófétai szónak akkor sem örülnek, ha erkölcsi-etikai követelményekre hívja fel egyes személyek vagy kisebb-nagyobb közösségek figyelmét. Szava akkor sem talál lelkes fogadtatásra, ha társadalmi vagy épp egyházi vezetőket mulasztásaikra figyelmeztet vagy felszólít, hogy tegyék, amit tenniük kell. A prófétai feladat vállalása azért sem könnyű, mert gyakran félreértik, olykor tudatosan félremagyarázzák megnyilatkozásait. Esetleg előítélettel olvassák-hallgat- ják szavát, vagy nem is akarják azt meghallani. Az ószövetségi próféták közül sokat- csakúgy, mint később Jézust - perbe fogtak és kivégeztek. Mindez valamit már megsejtet abból: mit is jelent az egyházban a prófétai küldetés és feladat vállalása, végzése. A felsorolt néhány megállapítás elégségesen utal rá, hogy e feladat vállalásához a fortitudo erényére, nem csekély fokú bátorságra, hitből fakadó küldetéstudatra van szükség. Továbbá: a kimondott vagy leírt prófétai szónak a közösség javát kell szolgálnia - természetesen nem feltétlenül evilági mértékek és szempontok figyelembevételével. Az igazat, csakis az igazat kell az emberek elé tárnia. Láthatjuk tehát, hogy a prófétai küldetés és feladatok vállalása nem könnyű. Isten és az emberek iránti szeretet és felelősség erejében lehet csak végezni. Az egyházban elhangzó prófétai kimondott vagy leírt szó a jobb, erkölcsösebb, igazabb, tisztább - röviden - kriszíusibb holnap felé kell hogy mutasson, vezessen. Anélkül, hogy részletesebb ó- és újszövetségi, vagy egyháztörténeti vizsgálódást végeznénk, megállapíthatjuk, hogy mind a két szövetség története, mind az egyháztörténet szinte folyamatos feszültségeket tár elénk a prófétai megújítási törekvések és az egykönnyen formalizmusba, ritualizmusba, legalizmusba süllyedő élet gyakorlata között. A templom és az öröklött papság mellett az Ószövetségben ott álltak a próféták is. Isten szabad döntésével hívta meg és küldte népéhez őket. Az intézmény, a kultusz és a törvény mellett kezdettől fogva élt és hatott a szabad szó, melyet Isten önmagának tartott fenn s melyet az általa meghívott és küldött próféták közvetítettek. Jeremiás tragikus alakja, akit eretneknek tekintettek és büntettek, akit a törvény elleni lázítóként bélyegeztek meg, üldöztek és ítéltek halálra, s aki névtelen deportáltként fejezte be földi életét - szemléltetően tárja elénk a prófétai küldetés és feladatvállalás olykor nagyon is nehéz sorsát. S hány és hány Jeremiás volt egyházunk, hazai egyházunk történetében is! A prófétaság lényege - amint J. Ratzinger írja (Das neue Volk Gottes, Patmos, 1969. 250-1) - épp a prófétai protestálásban, tiltakozásban, szavának a hitszegők, a hívő tanúságtételtől elpártolok elleni felemelésben áll. A próféta tiltakozik az önelégült és hatalmi bódulatban élő intézmény ellen, a rituális cselekvésekben /s9r' ' V_\
