Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Széll Margit: Egyházi szociális tevékenység a két világháború között
A kórházkápolna lelkésze naponta végigjárta a betegeket. Igen sokan itt rendezték életüket, hosszú idő után szentségekhez járultak. A lelkész mindenkivel beszélt, senkit sem kényszerített, inkább a betegek példája hatott egymásra. A frissen műtötték vagy a súlyos állapotúak mellett mindig egy külön nővér is volt. Egyik nővér így idézte betege szavait: „Tudom, hogy meg kell halnom, de annyira megnyugtató, hogy a nővér a fejemnél virraszt és imádkozik.” - A súlyos beteghez többször is visszatért a lelkész. Jelenléte nem volt „ijesztő”, inkább megnyugtató. Gyakran a betegek közös imája közben gyóntatott, áldoztatott és feladta a betegek szentségét. Vasárnap és ünnepeken áldoztatás volt. Nagy ünnepeken rendszerint az osztályokon is mondtak szentmisét. - A kórház konyháját, mosodáját is nővérek vezették, esetleg világi segítséggel, de az ápolói munkát sohasem osztották meg másokkal. Minden rendben évényes volt az, amit a ferences szabályzaté Erzsébet-nővérek alapítója, Rademacher Apollónia így foglalt szabályba: „Soha ne engedjék meg, hogy a rend bármely tagja mellőzze a betegszolgálatot..., és a betegápolást se engedjék át a bérrel díjazottaknak, mert hivatásuk szerint ezt a munkát nekik maguknak kell elvégezniük Isten iránti szeretet- ből.” (Beleértendő az ágytálazás és a takarítás is!) Borravalózás, ajándékozás nem volt, de néhány szál friss virágot elfogadtak a kis oltárra. Külön ételt, italt a betegek nem tarthattak maguknál. Az éjjeliszekrény rendjét, tisztaságát bizony ellenőrizték. Sok helyen a kórházi hálóing használata kötelező volt, amit mindig cseréltek, így egyben elejét vették a feltűnősködésnek is. A délelőttről leváltott nővér tisztálkodás után kápolnába ment, a közösségben ebédelt, sétált, pihent, majd 4-8-ig megint szolgálatba lépett. Volt szabadnapja. Megfelelő céllal, társakkal a városba is mehettek. Egyik, ma is fiatalosan mozgékony és jókedvű nővér meséli: „Húszéves voltam, és akkor már 5 évet töltöttem a rendben. A noviciátus és első fogadalom után osztályra kerültem, ahol a főnővér és az orvos tanított meg az alapvető dolgokra. Utána munka mellett a Baross utcai betegápoló-képzőt végeztem. Én világi ruhában továbbra is ápolónővér maradtam és jól össze tudom hasonlítani saját életemet a messziről bejáró, fáradt, családjukért aggódó világi nővérekkel... Igen, nekem ez a hivatásom és mondhatom, sokkal könnyebb volt helyzetem, mint a mai nővéreknek. Sokgyerekes családból jöttem. Kezdetben nem volt könnyű lemondani a családról, de felajánlottam életemet ezekért a betegekért, haldoklókért, akikben mindig felismertem Jézust. Talán ezért tudtam és tudok ma is vidám és megnyugtató lenni. Most éjszakásként dolgozom. Amikor megérkezem, mindenkitől megkérdezem, hogy van, jó éjszakát kívánok. Látom, hogy az arcok kisimulnak, sokszor már altató sem kell, nyugodtan elpihennek. A hajnali mosdatáskor sok problémát tudok megválaszolni ... Csinálom, am íg tudom...” A nővérek képzése. Négy polgárival vettek fel a rendekbe. Akinek ez nem volt meg, azzal elvégeztették. Utána kórházi gyakorlatot kezdtek. Megtanulták a lelkigondozást is, a szolgálatkészséget, a helyes bánásmódot. Vidéki kórházakban az osztályos orvos adott szakmai képzést, hiszen ez az ő érdekét is szolgálta. A különféle klinikák maguk adtak szakképesítést a nővéreknek. A Vörös Kereszt, a Zöld Kereszt (Rockefeller-alapítvány) által fenntartott ápolónő-iskolák olyan oklevelet adtak, amiket a háború után is kiváló szakképesítésként fogadtak el. A háború előtt a Magyar Püspöki Kar egyházi ápolónőképzőt akart létrehozni, sajnos, ez már nem valósulhatott meg. 2. „SZEGÉNYEK MINDIG LESZNEK” Szegények és öregek otthonai. A betegségükből gyógyultak közül sokaknak nem volt hová visszatérniük. Mások, akik korábban jobb napokat láttak, a harmincas évek nagy munkanélkülisége idején egyik napról a másikra utcára kerültek. Az egyház egymás után létesítette - nagyrészt alapítványokból, egyéni adakozásokból, városi, 122
