Teológia - Hittudományi Folyóirat 23. (1989)
1989 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Giczy György: Érdek, érték, éthosz. A korporatizmusról az egyház és a társadalom viszonyában
számtalan körülmény nehezíti. Az etika alapvető sajátossága, hogy meg akar valósulni, érvényre kíván jutni mindenáron, s azért nem szakadhat el a valóságtól, mert a valóság bűvöletében él. Ámde éppen a valósághoz való kötődésből következik, hogy csak az önkény képes a tényleges legyen-élményből azt a következtetést levonni, hogy így kell lennie.27 Ez utóbbi teszi rendkívül nehézzé az egyház érték-közvetítő szerepét a társadalomban. Ami viszont ugyanezt lehetővé teszi, az az érvényesség és az igazság etikai összetartozása. Egészen leegyszerűsítve, mindez annyit jelent, hogy a társadalom „természete” szerint szükségképpen megőriz valamit, amit etikának lehet nevezni. A társadalom korporativ modellje, ahol az egyén személyes beleegyezése nélkül az érdekek összeegyeztetésének hatalmi eszközeit alkalmazzák, ugyancsak kénytelen meghagyni némi etikai értéket, már csak azért is, mert ezeket az értékeket ugyanez az eszköztár már képtelen összeegyeztetni. Hiszen eszközeinek hierarchiájában „legfölül áll a fizikai kényszer, legalul a,meggyőzés’, a rábeszélés”.28 Márpedig fizikai kényszer hatása alatt nem lehet erkölcsi döntést hozni. így mód nyílik az egyház valóban nehéz, de mégiscsak lehetséges érték-közvetítő szerepének megvalósítására. Mielőtt - az előző fejezetek alapján - arra a következtetésre jutnánk, hogy a korporativ rendszerekben se személyiség, se közösség, se társadalom, csak a növekvő hatalmú állam bürokratikus intézményrendszere létezik, föl kell hívnunk a figyelmet: a korporáció érdek-alkuja sohasem tökéletes. A társadalomra emlékeztető organizmus vérkeringésében szétroncsolt, de még életképes közösség-töredékek keringenek, s általuk szóhoz juthat a már elhallgattatott személy, aki az érdek árnyékában született, de saját érdeke sem tudta lekötni egészen. Aki az intézményekkel szemben már érzéketlen, de erkölcsileg még sebezhető. „Az éthosz evilági transzcenzus” - írja Ancsel Éva29 „mert túllépés történik itt több értelemben is. Túllépés a most-idő uralkodó normáin csakúgy, mint az egyén érdekein, de mindenekfelett: az éthosz transzcendálja az osztály-társadalmiságot, azokat az antagonizmusokat, amelyek az emberi nemet uralkodó és elnyomott fajokra, etnikumokra, osztályokra szakítják. ” Az éthosz az etikát megelőző, egyetemes fogalom, amely túllép az egyén érdekein, s éppen ez a túllépés teszi lehetővé, hogy az egyéni érdekekkel manipuláló korporatizmust fölülmúlja. Nemcsak a bűn nevét adja vissza - ahogy Ancsel írja -, hanem az erkölcs nevét is. Mert „az erkölcsi megítélés és önítélkezés... nem történhet pusztán a történelmileg változó morálok, hanem a csak egyes számban használható éthosz alapján, amelynek bázisa az emberi összetartozás. ” Az emberi összetartozásnak pedig van olyan „magasfeszültsége, amely hatályon kívül helyezheti az embereket egymástól elszakító, elválasztó társadalmi, világnézeti határokat.”30 Ha vannak ilyen világnézeti határok. Meggyőződésünk szerint a kereszténységnek embereket elválasztó határai nincsenek. Hanem minden tanítás, alapelv az emberi összetartozásról szól, mivel az embert és a világot a teremtés és a megváltás egységében szemléli: „Az üdvösségre szóló meghívást társadalmilag közvetíti Krisztus - az egyház feje - által, aki az egyházért megteremtetett világmindenség feje és az egyházra orientált történelem ura is.”31 Ahogy a II. Vatikáni zsinat az Egyházról szóló dogmatikai konstitúciójában tanítja: „Az egyház... Krisztusban mintegy szakramentuma, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensőséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének; ezért szeretné... feltárni híveinek és az egész világnak a maga lényegét és egyetemes küldetését” (Lumen Gentium 1.). Az egyetemes emberi összetartozás felismerése - amit Ancsel éthosznak nevez - egyáltalán nem idegen az egyház fölfogásától. Az egyház éppen ezt munkálja, amikor erkölcsi alapelveket fogalmaz meg. Úgy is mondhatjuk, hogy a keresztény erkölcs tételessé teszi az éthoszt. Olyan értékrendet állít, amely az éthoszon nyugszik, és az éthoszt segíti világra. De vajon a korporatizmusnak és a korporativ tendenciákat mutató társadalmaknak szükségük van-e az érdekeket fölülmúló etikára? Mit tehet az egyház ott, ahol a politikai tudomány gazdaságpolitikára redukálódott? Márpedig a korporativ rendszereknek és általában a jóléti társadalmak válság-megoldó próbálkozásainak egyik legnagyobb 93
