Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Vanyó László: A Szentlélek adományai az egyház történelmi tapasztalatában
bizonyítja, ahol egyszer az „Úr angyala”, máskor a Lélek olvasható. A jánosi Paraklétosznak is vannak angyali vonásai, „küldött”, védő, pártfogó, közbenjáró3, aki az Atyától jön ki (Jn 14,16 és 26; 15,26), aki tanúsít és vádol, tanít és vezet, megdicsőíti Krisztust (Jn 16,7—15), megtartja a tanítványokat Krisztus szeretetében, emlékeztetve megtanítja őket parancsai megtartására. A Lélek-Paraklétosz műve az emlékez- tetés Krisztusra, az ő megváltása, őt mintázza a tanítványok életében (1Jn 4,1—6), ezért a tanítványok nem adhatnak hitelt bármilyen léleknek, megvan a kritériumuk a szellemek megkülönböztetésére. Ez a tanító-megerősítő Pneuma-Parakletosz nyilatkozott meg a vértanúk hűségében és kitartásában, hitvallásukban az szólalt meg, akit Jézus „Atyátok Lelkének” nevezett (Mt 10,20). A LÉLEK ESZKATOLOGIKUS ADOMÁNY AZ EGYHÁZNAK. A Mt 28,18—20 és az ApCsel 2,1—8 az apostoli egyház Lélek-tapasztalatának két polárisát fejezi ki. Az elsőben a tanítványok meghatalmazást kapnak a mennyekbe magasztalt Krisztustól a tanításra és az Atya, Fiú, Szentlélek nevében való keresztelésre. Itt ez jelenti a Szentlélek megadását, ugyanakkor Krisztus megígéri, hogy velük marad minden nap a világ végéig. A Szentlélek megadása és bennlakása itt a keresztséghez kötődik. A másodikban (ApCsel 2,1—8) a jeruzsálemi apostoli egyház a Szentlélek eljövetelekor válik Lélek-hordozóvá, ami a nyelveken szólásban nyilvánul meg. Az itt leírt nyelvcsoda azonban nem azonos az 1Kor 12-ben említett glosszoláliával, mert Péter beszéde próféciaként értelmezi, azaz a Joel 3,1—5 (LXX szerint) beteljesüléseként. A nyelvadománynak itt eleve ekleziális jelentése van, a minden népnek minden nyelven hirdetett evangélium az értelme. Szír-palesztin területeken mindig próféciaként értelmezték a Lélek adományát, hellén missziós területeken az egyes embernek adott karizmákként. A karizmák gyűjtőfogalma alatt igen különböző jelenségeket vezettek vissza a Lélek jelenlétére, de minden irányzatnak közös tulajdonsága volt, hogy a Szentlelket az Istentől Krisztus által küldött eszkatalogikus ajándéknak tartotta. Noha Péter Deszedében hivatkozik Joel próféta jövendölésére, mégsem állítható, hogy az Ószövetség alapján természetes, magától értetődő volt a Lélek megadása és jelenléte az egyházban. Azért is volt nehéz értelmezése. Abban is egyetértettek a helyi egyházak, hogy a Lélek eljövetele és adományai teljesen újdonságok. Az új tartalom kifejezésére azonban csak régi formák álltak rendelkezésre. A prófétákkal és karizmatikusokkal kapcsolatos negatív tapasztalatokra is utalnak az Újszövetség egyes kijelentései (Mt 7,15; 24,4). Nem minden karizmatikusnak minősített erőt származtattak a Szentiélektől. Egyetértés volt abban a véleményben, hogy minden megkeresztelt megkapja a Szentlelket, de eltértek a nézetek abban a kérdésben, hogy hol, mikor és mit feleltettek meg a lelki adományoknak és, hogy azokat magára a Szentlélekre vagy más szellemi lényekre vezették-e vissza. A Lélek-tapasztalás kifejezésére szolgáló hagyományos, apokaliptikus formanyelv azonban nem mindig jelentett hátrányt. Erre a legjobb példa a Jelenések könyve látomása Isten trónjáról (Jel 4,1—8 és 5,6), ahol a Bárány mellett megjelenik mindig a kerubok és szeráfok ábrázolási elemeivel körülírva a Lélek is.4 A látomás éles határvonalat húz a mennyei Lélek és a földi egyház között. A Lélek az örök, isteni lét szférájába tartozik, nem immanens a teremtményi világban, fölötte áll a többi szellemi teremtménynek, nem azonos az angyalokkal. Az egyház doxológiáiban ezért kapott helyet az Atya és a Fiú mellett. Az újszövetségi hittartalom itt világosan transzcendálja a hagyományos apokaliptikus kifejezési formákat. Ez azért hangsúlyozandó, mivel az Ószövetségben a Léleknek soha nem volt olyan önálló, saját valósága, személyes jellege, mint az Újszövetségben. A végidő adománya tehát — aki a Szentlélek — Isten trónjában gyökerezik, ez a trón pedig örök, Isten örökkévalóságának és hűségének jelképe. A PRÓFÉCIA KARIZMÁJA. A prófécia a Lélek jelenlétének és működésének legfontosabb jele volt az ókeresztény egyházban. Ezt a próféciát nem szabad feltétlenül futurisztikus tartalmú közlésnek felfogni, már azért sem, mert az egyház — hite szerint — a végső korszakban él. A prófécia Isten akaratának adott körülmények 78
