Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Stecher, Reinhold - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A bűnbánat a lelkipásztori munkában és a katekézisben
tartozás az élet és a világ romboló elemévé válhat; viszont a felismert, belátott, megváltott bűnösség mind az emberi életben, mind pedig az emberi együttélésben nagyon pozitív erővé lehet. 1. Elfojtással történő éretlen szabadulás a bűntől Az éretlen szabadulás esetében az elfojtás sokféle formájával állunk szemben. Az elfojtás durva példáival találkozhatunk — az utóbbi időben a televíziós riportokban is — a háborús bűnösök pereiben. De többé-kevésbé mindannyian belekeveredünk a bűntől való szabadulásnak ezekbe az éretlen módjaiba, sőt társadalmunkat túlzás nélkül nevezhetjük bűnelfojtó társadalomnak, amelyben nehéz poszton harcol a megtérésről szóló örömhír. Olyan formákról van itt szó, amelyekben a lélek homályos rossz-érzését nem emeljük a tudat világosságába és nem tisztázzuk, hanem — legtöbbször mások kárára — csalóka megkönnyebbülést szerzünk magunknak. Úgy is mondhatnók, hogy fölmondunk a tudatunk felső szintjén lakó bűnnek. De ne csapjuk be magunkat: az albérlő védelme kiterjed a bűnösségünk tudatára is, tehát egyszerűen lehurcolkodik a tudatalatti pincelakásba, s onnét rontja a levegőt. Úgy látom, hogy ma igehirdetésünkben adandó alkalommal szükségképpen le kell rántani a leplet a bűntől való szabadulás éretlen próbálkozásairól, szembe kell szállnunk azzal az őrült nézettel, hogy az ember bűnének kérdése megoldható azzal, hogy nem veszünk róla tudomást. — a) Lármával és nyüzsgéssel történő túlharsogás. A világvallások minden meditációs mestere ismeri azt a jelenséget, hogy a lélek mélységeiből „sötét felhő” száll fel a magasba, ha az ember csendben van. Felébrednek a megoldatlan problémák, az önvádak, a meg nem emésztett keserűségek, a csalódások, a bűn. Mégis helytelen volna, ha félnénk a csendtől. S ez az egyik oka annak, hogy miért vagyunk folyton olyan hangosak, s miért olyan hangos a világ. Nem vagyunk jobbak a régi kínaiaknál, akik lármával kergették el a démonokat. Az „(el)-szórakoztató” ipar, az intenzíve ránk záporozó lárma állandóan ezt a jelszót dobolja: Ne szállj magadba .. .! A sok nyüzsgés mögött, amögött, hogy elveszünk a teendőkben és a stresszben, sokszor szintén ott lapul a félelem: nehogy magunkba szálljunk. Mindig kell történnie valaminek. A figyelem állandó elterelésével kerüljük el a szembenézést. — b) Mások jóleső megvádolása Szégyenletes dolog, mégis mindannyian ismerjük az elégtételnek és az örömnek azt a sajátos érzését, amikor mások hibáiról és kisiklásairól hallunk. Csodálatosan megkönnyebbülünk, ha megállapíthatjuk, hogy mások rosszak. Egy kelet-afrikai ország néger lakosságának van egy közmondása: ,,A bűn domb, mindenki a magáén áll és egy másikra mutogat...” A megkönnyebbülés boldogító érzésével állapítom meg, hogy a másik ember erkölcsi nívója alacsonyabb, mint az enyém vagy, hogy a bűneinek a dombja magasabb az enyémnél. Ez a tudat fölment az alól a kötelességem alól, hogy a saját hibáimmal foglalkozzam . . . Nem a pletyka lélektanába botlunk itt? Mi teszi olyan izgalmassá a sustorgást, olyan feszültté az arcot, olyan tágra nyílttá a szemet és a fület, olyan koncentrálttá az érdeklődést, olyan izgatottá a fantáziát? Az a csodálatos megkönnyebbülés, amit a mások bűnei hoznak létre bennünk. Nem ebből él az újságok egy része, a crime és sex, a bűnözés és a szex híreinek az áradata? Hogy nyugodtan mondhassuk a megelégedettség sóhajával, amikor letesszük a kezünkből az újságot, amit egy hölgy így fejezett ki egy botránykrónika olvasása után: „Na, egy maggnkfélétől ki se telne ilyesmi. . . Micsoda emberek vannak!” Persze mindig a felsőbb rétegekhez tartozó embereknek kell szerepelniök; a csavargó bűnei nem érdekesek, de a társadalom krémjéé igen. Milyen kimondhatatlanul jólesik látni hetenként az amerikai tévé-sorozatokban azokat a luxuskocsikon száguldó, őrült, gazdag embereket, akikről a végén kiderül, hogy egészen primitív, ordénáré társaság: Na, ugy-e! Mitől van az, hogy a „Tetthely” sorozat tíz részéből kilencben az igazi csirkefogók jólszituált emberek? Nos, biztosak lehetünk abban, hogy sok néző szívén végigfut a jóleső érzés: De hiszen a magunkféle ezekhez képest tisztességes ember! Látjuk már, hogy a bűntől való szabadulásnak ebből a mindenütt jelenlévő éretlen formájából egy egész ipar él? Pedig ez még a passzívabb változat. 42
