Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - KÖRKÉP - Obbágy László: Bűn és megbocsátás a keresztény Kelet liturgiájában
újranő, s eredménytelenségünk visszavet bennünket. Bűneink fölé kell emelkednünk ahhoz, hogy észrevegyük, mennyivel könnyebb ott lépkedni; mennyivel előbb körvonalazódik szemünk előtt a cél; mennyivel szabadabban, mennyivel könnyebb léptekkel haladunk ,,a fák tetején”, a boldog Menyegző igézetében, Jegyesünk felé. — Jelen írásunkban a keleti liturgia gazdagságából merítve három gondolatkört emelünk ki. Néhány — 1. biblikus ihletésű szöveget, amelyek bűnös voltunk felismerésében s őszinte megvallásában segítenek; — 2. az Eukharisztia ünneplését, melyet át- meg áthat a megbocsátás öröme; s végül egy különlegesen kiemelt időszak; — 3. nagyböjt imáinak-énekeinek egy csokrát, amelyek mély bűntudatról, ugyanakkor a megszabadító bocsánat bizonyosságáról árulkodnak. — 1. Biblikus ihletésű szövegek. ,,Ha a vétkeket figyelembe veszed, Uram, ki állhat meg előtted? — idézi a zsoltáros kérdését az alkonyati zsolozsma előénekese, és erre rímel az alapvető beismerés a közösség énekében: „Uram, vétkezni meg nem szűnök, emberszeretetedre pedig magamat méltóvá tenni nem tudom ...” „Lásd a te gonosz cselekedeteidet, ó én lelkem, és csodálkozzál afelett, miként visel téged a föld, és nem nyílik meg előtted, miként nem emésztenek föl téged a vadállatok, és miként nem szűnik meg világítani néked a Nap ...” A „mélységből kiáltó” ember bűnös állapotát már a korakeresztény időkben az irgalmas szamaritánus példabeszéde segítségével érzékeltették. Ebben az értelmezésben Jeruzsálem a paradicsom, az úton lévő ember Ádám, a rabló pedig a Sátán, aki Ádámot megtámadja, kifosztja, lemezteleníti, félholtra veri. A Törvény nem segít rajta (pap, levita), de jön az Irgalmas Szamaritánus: „A vándor szamaritánus maga Krisztus, aki valóban vándor volt, és meglátta a földön fekvő sebesültet. És ő nem ment tovább, mert vándorlásának éppen ez volt a célja: hogy minket megtaláljon” (Antiochiai Szeverosz + 538). A megsebzett voltát érző ember a zsolozsma énekeiben is a rablók által kifosztott utas: „Mint aki a gonosztevők közé jutott és megsebesült, úgy estem el én is a sok bún terhe alatt, és lelkem megsebesült.” Nagyobb hangsúlyt kap a bizalom: az evangéliumi bűnbánókat hívjuk segítségül, hogy bizalmukon, bátorságukon épülve esedezzünk bocsánatért. „Mint a tékozló fiú, jöttem hozzád, Kegyelmes, és leborulván előtted, kérlek: fogadj be engem, Istenem, mint szolgáid egyikét, és könyörülj rajtam!” „Uram, ki e világra jöttél a bűnösöket hívni, és a latort, a vámost, a bűnös asszonyt és a tékozló fiút kegyelmedbe fogadtad, engem is, ki mindezeknél súlyosabban vétkeztem, és mindeddig igazán meg nem tértem, emberszeretőleg hívj magadhoz!” „Minthogy nagy az én bűneimnek sokasága, Üdvözítőm, és vétkeimben gonoszul vagyok elmerülve, adj segédkezet nékem, mint hajdan Péternek...” „A bűnbánatot nem az igazak, hanem a bűnösök részére alapítottad, Krisztus. Példaképül vevén tehát a latort és a tékozló fiút, Manasszeszt és bűnös nőt, az üldözőt, a vámost és a megtagadót, nem csüggedek el, ismervén a te jóságodat és szeretetedet, Üdvözítőm, hanem javulást fogadok és siránkozom, erősen remélvén, hogy befogadsz engem.” — 2. Az Eukharisztia ünneplése „Az Egyház mindig állította, hogy maga az Eukharisztia is a megbocsátás és a Jézus Krisztusban való kiengesztelődés szentsége”.2 Ma, amikor oly sokat beszélünk a gyónás válságáról, nem ártana ezt a szempontot is átgondolnunk. Az Eukharisztia a tudatos bunbánat és a fülbegyónás után is megmaradt a bűnösök szentségének. Aranyszájú Szent János liturgiájának szövegei úgy készítenek föl a szentáldozásra, hogy tudatosul bennünk bűnös mivoltunk is, ugyanakkor azonban az is, hogy aki vámosokkal és bűnösökkel ült asztalhoz, értünk, nekünk készít lakomát. A Szent Liturgia előtt keleti szertartású templomainkban az 50. zsoltárt imádkozza a hívő közösség: „Könyörülj rajtam, Isten, a te nagy irgalmasságod szerint, és könyörületed sokasága szerint töröld el gonoszságomat.” Ez a bűnbánati zsoltár mintegy folytadódik a refrénként ismétlődő fohászban: „Üram, irgalmazz!” A Jézus példabeszédében szereplő vámos hátul áll meg a templomban, alázattal lehajtja a fejét, és így imádkozik: „Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek” (Lk 18,13). 38
