Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Somorjai Ádám: A fogamzásszabályozásról - néhány szempont tükrében
is. Éppen ezekben az országokban alakul ki nagyjából ugyanebben a korban egy újfajta népesedési magatartás, amely világtörténelmi méretekben egyedülálló. Az újkor kezdetén Nyugat-Európa nagy területén kialakult az a házasodási magatartás, amelyben a házasságkötésre alkalmas életkor kitolódott: előfeltétele az önálló háztartás megteremtése volt, ez pedig férfiaknál 25—30 életév között, nőknél valamivel korábban volt reális. Azok, akiknek nem sikerült anyagi alapot előteremteni, cölibátusra voltak kényszerítve. így a közfelfogás általában a pubertást követően 10—15 évvel engedte meg a normális nemi életet, házasságon belül. Feltételezhető, kézenfekvő, hogy ennek minden következménye a gyóntatószéki gyakorlatban került felszínre. Erről tanúskodnak a korabeli morális kézikönyvek. A gyóntatószékben ülő atya nem tudhatta azt, hogy egy különleges népesedési mód keretein belül szembesül akár a házasságkötést megelőző nemi élet, akár a megszakított közösülés, akár más, a házassági aktust illető praktikáknak nagy tömegével. Ezeknek részletes szabályozása, kazuisztikája bekerült a morális tankönyvekbe, mérvadó maradt megváltozott társadalmi körülmények közepette is, noha a későbbi demográfiai átmenet során, a házasságkötésre alkalmas életkor egyre inkább lecsökkent, a cölebszek aránya minimálisra zsugorodott, a házasság a népesség egyre nagyobb százalékát érintő általános állapottá vált. Szexuáletikai kérdések továbbra is bőven maradtak, de a rájuk eső kitüntetett hangsúly már nem volt szükségszerű, napjainkban pedig, úgy tűnik, nem tartható.' A születésszabályozás kérdéskörében érdekes lenne megvizsgálni, milyen témákra gondolhatunk. Feltételezhetően a következők jutnának eszünkbe: abortusz; házasélet normái; születésszabályozás módszerei — természetes, mesterséges; egyes eszközök erkölcsösségének kérdései; újabban a bioetika, a mesterséges megtermékenyítés kérdésköre; ritkábban: a fogamzás időpontja, az animáció (lelkesülés) kérdése. Az a horizont, amelyben ezek az asszociációk eszünkbe jutnak, egy adott kornak, mai korszakunknak a kontextusában értendők. így eleve elfogadottnak tekintjük azt, hogy a sokadik (harmadik!? negyedik!?) gyermek jelentős megterhelést jelent a családi költségvetésben; természetesnek tartjuk, hogy a szülői magatartás felelős; érvelünk továbbá lakáshelyzettel, vagy nagyobb összefüggésekben a kórházi szülőhelyek számával, bölcsődei, óvodai, iskolai férőhellyel stb. Ha nem vizsgáljuk meg ezt a horizontot és mi, egyháziak, elfogadjuk a fenti alternatívákat, leszűkülünk — látszólag önkéntesen, valójában kényszerűségből — a szexuáletikai horizontra, tanácsokat adunk a házaséletre vonatkozóan, de elhallgatjuk más kivezető utak lehetőségét. Azt mondhatjuk, hogy az individuáletikai horizontra való leszűkítés nem számol a kérdés teljes kontextusával, mert hiszen az emberi magatartás vizsgálata nem csupán individuáletikai, hanem szociáletikai szempontok figyelembevételét is megkívánja. Az emberi természet lényegéből vezethető ez le: amely egyszerre individuális és szociális, modellje pedig a Szentháromság belső életének individuo-szociális valósága. Amikor tehát a kérdést vizsgáljuk, a szexuál (individuál) etika mellé be kell vonni a társadalmi-gazdasági berendezkedést (struktúrákat), és nem szabad kihagyni az uralkodó közfelfogás, mentalitás vizsgálatát sem. 2 2. Morális és kánonjog, normativitás és kázusok A morális mint önálló tudományszak olyan statikus szemléletű korszakban született meg, amelyben hiányzott a kodifikált önálló egyházjog, annak ellenére, hogy az utóbbi már jóval korábban önálló tudományszakká vált. Konkrét pasztorális igényként merült fel a gondolat, hogy a hitélet kérdéseiben, konkrét kázusokban, katolikus-keresztény választ tudjunk adni. A morális erre vállalkozott, pótolva azt az egyházjogi kódexet, amely csak 1917-ben került fel az egyes lelkipásztor polcára (azóta már másodszor is kézhez kaptuk azt, 1938-ban). Eközben azonban a statikus szemléletet mind a világi tudományosságban, mind a teológiai szemléletben a dinamikus felfogás váltotta fel, s diadalmasan bevonult a történetiség fogalma. Manapság már nem szükséges az, hogy a konkrét jogi szabályozást az erkölcsteológus adja, ezt elvégzi az egyházjogász. De még itt is jelentős változást figyelhettünk 245
