Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 1. szám - KÖRKÉP - Edelényi István - Hofher József - Szegedi László - Székely János - Tarjányi Zoltán: A bűn elutasítása - a bűnös elfogadása
1639. old.). A mi kispolgári világunkban, ahol mindenkire mindent ráhagynak, nagyon megszívlelendők ezek a sorok. Jézus nem könnyed mosollyal ült le a vámosok közé. Körülötte senkinek sem támadt az az érzése, hogy a Mester jósága elbagatellizálja a bűneit, hogy nyugodtan folytathatja tovább úgy, mint eddig. Úgy gondolom, Jézus minden tettében hallatlan energiát kell látnunk. Jól látszott ez Zefirelli: Jézus-filmjében a kafarnaumi megszállott meggyógyításakor, ahol szinte az Úr egész teste remegett a csodatétel „erőfeszítésétől”. Sokba került Jézusnak az irgalmazás. Minden tette mögött ott áll a kereszt. „Az igazi szeretet a kereszt tövében fakad” (Pio atya). Jézus > szeretete erős szeretet, nem langyos, nem elfolyó. A tanítása mindig szilárd és mindent követelő. Csak ezeket az „elveket” nem erőszakkal, nem szankciókkal hajtja be. A helyes szigorban Kis Szent Teréztől is sokat tanulhatunk. Mint újoncmesternőnek sokan mondták neki: Ha célt akar velem érni, csak gyöngéden bánjon velem, akkor a tűzön is átmegyek, de a szigorúság megbénít. Ő azonban, mint jó orvos, sokszor fájdalmas műtéthez kellett, hogy fogjon. S pár nap múlva visszajött hozzá a kis újonc: Jól tette, hogy olyan szigorú volt tegnap velem .......És én — írja — mennyire örültem i lyenkor, hogy most már nem keserű füveket, hanem édességet adhatok szívem báránykáinak. De észreveszem, hogy nagyon óvatosnak kell lennem, mert elég csak egyetlen vigyázatlan pillanat, és az egész könnyárban emelt épület rombadől. Ha véletlenül olyasmit mondok, ami csak egy hajszálnyival is megkönnyíti a tegnap hangoztatott igazságot, rögtön azt kell látnom, hogy az én gyermekem oly görcsösen kapaszkodik a dolog könnyebbik végébe, mint a fuldokló a szalmaszálba (!). Hogy a megrovásnak eredménye legyen, szükséges, hogy némi áldozattal járjon annak végrehajtása, s az is szükséges, hogy minden felhevülés nélkül tegyük... Ha a szomorkodó után futkosunk, hogy őt megvigasztaljuk, akkor többet ártunk neki, mint használunk. Ha magára hagyjuk bánatában, akkor arra bírjuk, hogy ne várjon semmit az emberektől, hogy tévedését alázatosan belátva magát a jó Isten karjába vesse” (Kis Szent Teréz önéletrajza, Sz. I. T. 1926. 162. és 246. old.). Vagyis a helyes szigor Isten feltétlen valóságával (igazságával) szembesíti az embert, s az ebbe való belesimulásra készteti, míg a vétkes engedékenység az önző önistenítésben erősíti. így már megértjük, hogy a szigor nem más, mint távlatokat nyitni a másiknak; nem vele együtt beülni a langyos pocsolyába, hanem fölemelni őt. Meglátni benne, hogy mivé lehetne, a benne szenvedő Krisztust föltámasztani. A szeretet eggyé akar olvadni a másikkal, s ezért minden akadályt el szeretne tüntetni. Különösen áll ez Istenre, aki abszolút, s ezért vele szemben mindent el kell veszítenie az embernek, hogy aztán mindent visszakapjon másként. („Aki meg akarja menteni az életét, az elveszíti, aki értem elveszíti, az megtalálja.” Mt 16,25). Istennel szemben az embernek meg kell halnia (kereszt). Ez a szeretet szigorának, követelményeinek mélyebb oka, s ezért jár együtt a szeretettel mindig a szenvedés. Szenvedés az Urnák látni, átélni, hogy mennyire képtelen az ember felnőni Őhozzá. Szinten disznók elé kell dobnia gyöngyeit (vö. Jézus fájdalmas sóhajtása: „Ó, te hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket?” Mt 18,17). De szenvedés az embernek is az Úr szeretete, olyan, mint a perzselő láng, amely minden salakot ki akar olvasztani (vö. Jer 20,7: „Rászedtél, Uram . ..”). 2. IRGALOM. Van azonban helytelen szigor is, a farizeusoké. Elgondolkodtató, hogy senki sem kapott annyi feddést és fenyegetést Krisztustól, mint épp a kor „legvallásosabb” rétegei, a papok, az írástudók (teológusok) és a farizeusok (akik rengeteget adakoztak, hetente kétszer böjtöltek, napi három órát imádkoztak stb.). Mi lehet ennek az oka? Az, hogy nem vették komolyan a bűnt! Egyrészt egymástól elszigetelten szemlélték a bűnöket, felosztva azokat „súlyos” és „bocsánatos” bűnökre (kazuiszti- ka), s arra koncentráltak, hogy a súlyosakat elkerüljék. Arról megfeledkeztek, hogy a bűn az Úr megsértése, még ha „kicsi” is. Másrészt úgy gondolták, hogy a saját és az ősök érdemei valahogy a javukra billentik majd az isteni mérleget, túlsúlyban lesznek a bűneikkel szemben. S így végül is a kegyelem nem ingyen jár nekik, hanem fizetségképpen, hisz megdolgoztak érte. Ezért követelik, hogy a bűnös először teljesítsen, s csak utána jár neki valami is. Ezért olyan kegyetlenül szigorúak a bűnösökkel szemben. A farizeusi embert éppen a saját jámborsága választja el 21
