Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Pfister-Schölch, Xaver - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A gyermekek helye az egyházközségben
Xaver Pfister-Schölch A GYERMEKEK HELYE AZ EGYHÁZKÖZSÉGBEN A szerző egy konkrét városi plébániának s a plébánia gyermekekhez fűződő tudathasadásos viszonyának a háttere előtt vázolja, hogy a közösség hogyan élheti meg a közösségen belül a gyermekeket ténylegesen úgy, mint az üdvösség jeleit, s hogy hogyan kell együtt — és nem egymástól elkülönített csoportokban — élniük mint közösségnek. A szerk. 1. A gyermek: az üdvösség jele vagy az egyház szocializációs törekvéseinek a tárgya? A gyermekeknek különös jelentőségük van Jézus életében. Hangsúlyozottan mutatkozik meg ez Máté evangéliumának 18. fejezetében. Itt Jézus arról beszél, hogy aki befogad egy gyermeket, az őt fogadja be (Mt 18,5), és arra szólít fel, hogy olyanokká kell lennünk, mint a gyermek, hogy bejuthassunk a mennyek országába (18,3), óv továbbá attól, hogy megbotránkoztassunk gyermekeket (18,6.10). A gyermekek megáldásának a története aláhúzza ezeket a mondandókat: Ne akadályozzátok meg a gyermekeket abban, hogy hozzám jöjjenek. Nincs szándékomban itt és most ezeket a kijelentéseket részletesen vizsgálni; ezek a kijelentések csupán azt mutatják, hogy megalapozottan mondhatjuk: a gyermekek az üdvösség jelei. Olyan jelek, amelyek nem csupán rámutatnak a jelzetthez vezető útra, hanem egyúttal ők maguk a jelzetthez vivő út is. Egy indiai bölcselő találóan fejezte ki ezt: Minden újszülött gyermek Isten üzenete arról, hogy még egy kísérletet akar tenni a világgal. Mennyiben az üdvösség jelei a gyermekek? Hans Leu hat nézőpontját jelöli meg ennek a valóságnak2: — A gyermekek az üdvösség jelei, mert a gyermek, mint olyan ember, aki érkezőben van, különösen is rávilágít az üdvösség eljövetelének az aspektusára. — A gyermek világossá teszi számunkra, hogy az üdvösség nem teljesítmény. A gyermekek még nem tudnak felmutatni teljesítményt; rajtuk megtapasztalhatjuk, hogy az ember a teljesítményét megelőzően is valaki már , hiszen Isten ajándékozta önmagának. — A gyermek még tiszta reménység. Még nincs múltja, még nem alakította, még nem terhelte meg semmi. — A gyermekben lesz érthető, hogy az üdvösség nem hatalmi üdvösség. Nem lesz úrrá az emberen „leigázás” értelemben. Meg akarja nyerni az embert, beleegyezését kéri. A gyermeknek nincs hatalma a környezete fölött, csak létezésének bájával rendelkezik. — A gyermekben a felnőtt megtapasztalja a neki szóló kihívást is. Fölismeri, hogy ideje határok közé van szorítva, hogy egyszer távoznia kell. Ilyen a krisztusi üdvösség is: kérdésessé tesz minden eddigit, minden fennállót. — S végül minden gyermekben újrakezdődik a világ. Nem véletlenül kapták a pásztorok a karácsonyi történetben a Gyermeket, jeléül annak, hogy új kor kezdődött meg: „Ez lesz nektek a jel: találtok egy Gyermeket, pólyába takarva jászolban fekszik” (Lk 2,12). Szükség van rájuk az aktuális közösségben A keresztény közösség tehát szükségképpen rá van utalva a gyermekekre: az üdvösség jelévé lehetnek számára. Éppen ezért nem szabad, hogy a gyermek csupán mint jövendő felnőtt, mint a jövő közösségét alkotó tag kerüljön a plébánia látóterébe. A gyermekek nem csupán azért lehetnek fontosak az egyház jövőjeként, mert ők a 234
