Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: Mögém! (Mk 1,16-20)
növendék kapcsolatának értelme a Tóra, az ószövetségi törvény és magyarázata. Jézus és tanítványai kapcsolatában viszont maga Jézus élő, eleven személye a középpont. Jézus mintegy a Tóra helyére lép, és személyével, szó- és gesztusrendszerével új tartalmat ad, jó irányt szab a tanítvány életének. Noha a tóparti eseménynek, amint már említettük, Jézus a főszereplője, a tanítványok magatartása is kifejeződik. Igaz, hallatlan egyszerűséggel, nyelvi eszköztelen- séggel. A hívó szóra „tüstént”, vagyis vonakodás nélkül válaszolnak. Tehát nem úgy, mint a Lukács-evangélium megszólítottjai (9,59-62) vagy az ünnepi lakoma példázatának (14,18-20) meghívottjai, akik voltaképp emberileg elfogadható és érthető okokra hivatkozva szabadkoznak. Márk a tanítványok viselkedését jellemző „azonnalit azzal teszi hitelessé, hogy hozzáfűzi: „otthagyva a hálókat”. S ha ezek a hálók nem átvitt értelemben értendők is — a holt konvenciók, formalizmusok fogvatartó, visszahúzó erőinek —, azért a szó többet sejtet elsődleges szótári jelentésénél. Utalhat a „bárká”-val, „atyjuk”-kal, „halászlegények”-kel kicövekelt családi-társadalmi, egzisztenciális-szociális környezetre, megélhetést lehetővé tevő, biztosító közösségre. És ez az „azonnal” a „nyomába szegődtek”, „háta mögött elindultak” kifejezéssel végérvényesül. — 5. A tanítványok imént említett engedelmessége, engedjük meg, merészségre vall. De korántsem jelenti, hogy tisztában voltak azzal, amire vállalkoztak. A későbbi események igazolják, elhívásuk pillanatában mennyire nem „értették" Jézust. Gondolt-e Péter arra, hogy háromszor fogja megtagadni Mesterét? Vagy a két Zebedeus- fiú, hogy Illés emésztő tüzével kívánja majd elpusztíttatni a barátságtalan szamariai falvakat? Egyszóval: tanulniuk kell, egy életen át, hogy mit jelent Jézus „mögött” lenni, járni, élni. Akár kudarcok árán is, mint Péter, aki arról értesülvén, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, magához vonja Mesterét, és meg akarja dorgálni. Erre Jézus megfordul, ismét lát (időn), és mondja (legei): mögém (opiso mou). S mindez megint útközben, áthaladtában, Jeruzsálem felé tartva történik (Mk 8,31-33). Péter újra hallja Jézus szájából az egykor bátorító, meghívó, de most rendreutasító, helyét kijelölő szót. De a kemény leckéből még ekkor sem tanul. Két fejezettel később, a Mk 10,28-ban már meghívásával dicsekszik: „íme mi elhagytunk mindent és követünk téged”. A dicsekvés miatt szégyeníti meg Jézus: „Bizony mondom nektek: senki nincsen, aki úgy hagyta el házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy földjét énértem és az evangéliumért, hogy ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet. Ellenben sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első” (10.29-31). Szerencsére minderről a tó partján még semmit sem tudnak. Ha előre ismertékvolna későbbi vakságaikat, értetlenségeiket, hitetlenségeiket, hűtlenségeiket, szót fogadtak volna-e Jézus felszólításának? De nem is kellett aggodalmaskodniuk a jövő miatt. Akkor elég volt nekik annyi, amennyiük volt. A Jézusba vetett „gyermeki” bizalmuk és küldetésükbe vetett hitük. Erre a bizalomra és hitre életet lehetett építeni, még a polgári biztonságot is fel lehetett érte adni. Mert ez a csak hit és bizalom, voltaképpen minden volt, maga az élet. — 6. Jézus mindezt ismerve és minderre gondolva oktatgatja-nevelgeti őket arra az életre, amit az ő követése jelent. Tapintattal, de ha kell: nemcsak szóval, hanem egész személyével. S ez érthető is, ha meggondoljuk, hogy az idő tájt a tanítómesterek taglejtéssel, arckifejezéssel, énekléssel, sőt tánccal — ha szabad mondani —, egész személyiségük „bevetésével” adták elő szavaikat. Különösen az arckifejezés volt fontos egy-egy történet megjelenítő tolmácsolásában. A tanulók például a Biblia szövegeit úgy sajátították el, hogy a szöveget éneklő-tanító rabbi arckifejezéseit utánozták. Nincs tudomásunk arról, hogyan tanított Jézus. De találunk néhány utalást az evangéliumokban, melyek alapján élénk, szemléltető tanítónak véljük őt. Az utolsó vacsorán például, amikor felkelt az asztaltól, letette felsőruháját, és egy kendőt véve körülkötötte magát, aztán vizet öntött a mosdótálba, és elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni azzal a kendővel, amellyel körül volt kötve. így tette szavai fölé 215
