Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Sulyok Elemér: Mögém! (Mk 1,16-20)
— 1. Az evangéliumok világos képet rajzolnak arról a hirtelen támadt megmozdulásról, melyet Jézus galileai működése váltott ki. Ismételten halljuk-olvassuk, a tömeg szorongatja Jézust, utána iramodik, s Jézus csak nagy nehezen tud kitérni előle. De ez a sokaság még nem a tanítványok csoportja. A sereglés még nem követés. Márk evangéliumában a Jézus-követők sorát Simon és András, Jakab és János nyitja meg. Az a feladatuk, hogy tanúskodjanak. Ók az elsők, akik látják Jézus csodáját a kafarnaumi zsinagógában (1,21-28) és Péter házában (1,29-34). És ők az utolsók, akik hallják az Emberfia végső eljöveteléről szóló igéket: „És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal és dicsőségben” (13,26). Keretbe foglalják Jézus működését. Ott állnak az életút elején, aztán tanúi — András kivételével — Jairus kislánya föltámasztásának (5,37), a színeváltozásnak (9,2), a getszemáni szenvedésnek (14,33), majd ott ülnek az Olajfák hegyén a templommal átellenben, és hallgatják a világ végéről beszélő Jézust (vö. 13,3). Es amint Simon-Pé- ter az első meghívott, úgy ő lesz az utolsó megszólított: „Menjetek el, mondjátok meg tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába..." (16,7). Simon-Péter a szereplők szintjén keretezi Jézus történetét; helyrajzilag a galileai tengerpartja (vö. 1,16; 2,13; 3,7; 4,1; 5,21) és Galilea (vö. 1,14.16.28.39; 3,7; 9,30; Isd. még 14,28; 16,7) körvonalazza azt a terepet, melyen Jézus otthonosan „mozog”. Az utóbbi sem puszta véletlenből történik, hanem talán az Iz 8,23 „pogányok Galileájá”- nak eleven emlékezetéből. Topográfiailag is célozva arra a teológiai örömhírre, hogy a most elhívott tanítványok küldetése („emberhalászokká teszlek titeket”) a pogányok- nak szól (vö. későbbi versek, mint 14,24; „Ez az én vérem..., mely sokakért kiontatik” és 15,39: a római százados ajkáról: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt”). Ugyanezt az üzenetet sugallja az 1,16-ot megelőző, fejlécül szolgáló, Galilea nevét említő 1,14 is. János fogsága után (vö. paradidonai) Jézus nem Júdeába vagy Jeruzsálembe megy, hanem Galileába, hogy a kereszt teológiáját, mint Isten országának jelenlétét és mint az idők beteljesedését hirdesse. S mivel a nyilvános működés első színhelyének e teológiai felhangjai egybecsengenek a 14,27k-vel és a 16,6k-vel (mindkét helyen a szenvedés és föltámadás Galileával kapcsolatban kerül szóba), ezért a két testvérpár meghívásával már elkezdődik az evangéliumnak Jézus halálával és föltámadásával hitelesített eszkatologikus útja a pogányok felé (vö. 13,9-13). Azaz a tanítványság a közel lévő Isten országának eseménye, jól olvasandó jele. — 2. A szűkszavú beszámolóból az is kitetszik, hogy Jézus szuverén módon szólít és hív. Korábban sokat foglalkoztattak az elhívásról szóló bibliai jelenetek. Érdekelt, találok-e bennük utalásokat, mégha rejtetteket is, a meghívottak lélektani motívumaira, hősi elszánására, emberi teljesítményeire. Éppúgy nem találtam, mint hogy nem kaptam választ, mikor diákkoromban megkérdeztem egyik tanáromat, miért lett pap? Azt válaszolta: „mert gyermekkoromban beleszerettem a reverenda suhogásába”. Ő talányosán mosolygott, én meg elszégyenültem. Később megértettem, titkot firtattam, melynek egyetlen főszereplője van: Jézus, aki csak annyit mond: Rajta, mögém! Jézus, akárcsak Jahve az Ószövetségben, Isten gyermekei közül bizonyos embereket kiválaszt, éspedig — úgy tetszik — érdemre való tekintet nélkül, puszta kegyelemből. Akkor hát Isten (Jézus) személyválogató volna? — borzongunk meg a kérdéstől. Földhözragadt eszünkkel azt gondolnánk-várnánk, mindenkivel egyformán bánik, mindenkinek egyenlő mértékben ad, hogy azután legföljebb a számonkérés idején kit megjutalmazzon, kit meg elmarasztaljon. Ám nem ezt teszi. Nem játszik egyenlősdit. Van, akinek többet ad, és van, akinek kevesebbet. Nem bánik mindenkivel egyformán. Nemcsak mindenkire érvényes parancsokat szab ki, hanem mindenkivel megvan a maga külön terve. A négy halász „tükrében” persze a későbbi tanítvány eltűnődhet: miért éppen engem választott, mikor a másik egészségesebb, kiválóbb, feddhetetlenebb, netán igazabb nálam. Vagy: miért éppen tőlem vár többet, több imádságot, áldozatot, munkát, és nem a másiktól, aki könnyedebben veszi az életet. Nem hiszem, hogy választ kereshetünk-találhatunk e kérdésekre. Meghívásáról a kései tanítvány is csak szűkszavúan szólhat — Márk puritán szókészletével. Egyszer egy szürke hétköznapon Jézus áthaladtában — elém sietve vagy éppen életutamat keresztezve — meglátott, és mondta: Mögém! 213
