Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Goják János: Jegyesoktatás néhány szempontja
b) A kihívásra tehát csak úgy lehet válaszolni, hogy a házasságra és családra vonatkozó egyházi tanítást kurtítás nélkül, a maga teljességében kell képviselnünk és továbbadnunk. Nem lehet szó semmiféle engedményről. Képviselnünk kell, hogy a nemi kapcsolat csakis egy életre szóló, felbonthatatlan házasságban erkölcsös, és csak akkor, ha minden aktus nyitott marad az élet továbbadására, hogy a hűség életreszóló, a házasság sírig tartó. c) Valamiféle „engedményről” — ha szabad itt ezt a kifejezést használnom — mégiscsak szó lehet. A „Familiáris consortio” 34. pontja ebben az összefüggésben használja a „fokozatosság törvénye” kifejezést, ami természetesen — ahogy a szöveg mondja — nem azonos a törvény fokozatosságával. A pápa tudomásul veszi, hogy híveink többnyire nem képesek máról holnapra, egyetlen aktussal hátat fordítani a közfelfogásnak és a keresztény családeszményt a maga egészében követni, hanem folyamatosan, belső erőfeszítések, belső küzdelmek árán jutnak el az egyház követelményeinek maradéktalan teljesítéséhez. Az ember ugyanis — „napról napra szabad választásaival építi önmagát, és adott fejlettségi fokán megismeri, szereti és megvalósítja az erkölcsi törvényeket.” A lelkipásztornak egy sajátos pedagógiát kell tehát alkalmaznia, amely átfogja az egész házaséletet. Milyen feladatot ró mindez a jegyesoktatóra? Azt gondolom, hogy a lelkipásztornak egyrészt be kell mutatnia hitelesen a keresztény házasságmodellt, másrészt nyíltan és világosan rá kell mutatnia azokra nehézségekre, amelyek ennek a magasztos eszménynek teljesítését akadályozzák mind a társadalmi tudat összefüggésében, a külső negatív hatásokban, mind pedig a gyakorló emberi természet vonalán. Világosan meg kell fogalmazni azt is, hogy a keresztény házasszeretet megélése mekkora önfegyelmet, odaadást és áldozatot jelent, és — ami fontosabb — a jegyesek adott lelki, erkölcsi szintjének figyelembevételével, a jegyesekkel dialogizál- va, fel kell tárnia azt az utat, amelyen az adott jegyespár eljuthat a keresztény elvek és eszmék megvalósítására. Arra is időt kell találnia a lelkipásztornak, hogy a katolikus eszmény értelmes és helyes voltát feltárja a fiatalok előtt, hogy szívük mélyén is helyeselni tudják azt, még akkor is, ha azok teljes megélésére egyelőre képtelenek. A „Familiáris consortio” arról is beszél, hogy meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek a törvény megvalósításához szükségesek. A felszólítás nyilván különböző tennivalókra gondol. Gondolhat például az akarat erősítésére, az önfegyelem képességének kiművelésére, a keresztény házasságeszmény interiorizálására, gondolhat a krisztusi kapcsolat, a kegyelmi élet elmélyítésére, és gondolhat arra is, hogy a jegyesek, ill. ifjú házasok közvetlen környezetükben teremtsenek olyan környezeti légkört, mikrotársadalmat, amely erősíti őket a keresztény értékek megtartásában. Ez azt jelenti, hogy építsenek ki kapcsolatot a velük azonos világszemléletet vallókkal. Azt gondolom — éppen szociológiai szemléletemből következően —, hogy az adott magyar társadalmi közegben a keresztény házasságmodell megvalósítását a fiatal házasok élő közössége segíti elő a leghatásosabban. Városi plébániákon sokfelé megkezdték az ilyen csoportok kialakítását, sőt helyenként maguk a fiatal házasok szorgalmazzák azt. De szükség lenne erre vidéken is. A jegyesoktatás során kezdeményezni kell a lelkipásztornak a fiatal házasok találkozóját, több-kevesebb rendszerességgel. Ezek a találkozók alkalmat nyújthatnak arra, hogy egymást kölcsönösen megerősítsék keresztény vállalásukban és számtalan kudarc ellenére bátorítást kapnak a további küzdelemre. — A környezet, a közgondolkozás káros hatását akkor tudjuk ellensúlyozni, ha összefogunk, ha új környezetet, mikroklímát teremtünk. így lehet szó arról, hogy kovászként, lépésről-lépésre egyre szélesebb körben hatunk, és elősegítjük egy új közgondolkozás kialakulását. 180
