Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - KÖRKÉP - Tomka Ferenc: A katolikus felnőttképzés Magyarországon
Lelkipásztorilag (s a felnőttképzés, illetve a távolállók szempontjából) hasonló feladatot jelentenek azok, akik meg vannak ugyan keresztelve vagy esetleg még elsőáldozók is voltak, de a továbbiakban semmilyen vallási képzést nem kaptak. Arányukra utal, hogy a 100 katolikusnak keresztelt gyermekből csak 43 lesz elsőáldozó, és 9—12 jár rendszeresen felsős hittanra. Tehát a megkeresztelt gyermekek 90%-a elmarad 14 éves koráig a rendszeres vallásgyakorlattól, illetve a hittanról. Az ún. „nem gyakorlókról" is sokat mondanak a számok. A különböző felmérések szerint az arra kötelezett katolikus népességnek kb. 9%-a jár rendszeresen vasárnap misére. De ennek a 9%-nak összetétele is olyan görbét ír le — ha ábrázoljuk — mint a lelkipásztori munkamegosztás. Vagyis a katolikus fiatal felnőtteknek, szülőknek kb. csupán 2—4%-a jár rendszeresen misére (rendszeres vallásgyakorló). KOROSZTÁLY Ugyanakkor azonban sokkal többen vannak, akiknek van valamilyen kapcsolatuk az egyházzal. — Hiszen láttuk: 73% megkeresztelteti gyermekét, 38%-uk elsőáldozáshoz, 25%-uk bérmáláshoz küldi. Továbbá (az 1984-es adat szerint) katolikus esküvőt kér a katolikusok kb. 41 %-a (illetve az el nem váltak 58%-a). Bármennyire formális is gyakran a szentségek kérése, nem lehet fel nem fedeznünk e számok mögött sok katolikus felnőtt szomjúságát a hit után. Hiszen bizonyos — s ezt minden lelkipásztori próbálkozás igazolja —, hogy a gyermekeit szentségekhez vagy hittanra küldő szülőknek legalábbis egy része kész volna mélyebben megismerkedni hitével, ha volna erre lehetősége. Néhány helyen — éppen ennek a típusnak elérése végett is — sikerült a hittanos szülők értekezletét rendszeres „szülők hittanjává” alakítani. Másutt a szentségeket maguk vagy gyermekeik számára kérőknek felajánlják a hit alaposabb megismerésének lehetőségét. De — sajnos — ez nem általános. Több olyan esetről is hallhatunk, amikor a gyermekek szülei maguk vetik fel, hogy ők is szeretnének rendszeresebben elbeszélgetni a hitről. . . S a hitoktató szomorúan ugyan, de természetesen válaszolja, hogy — sajnos — nincs ideje a felnőttekkel foglalkozni, mert idejét a gyermekekre kell szánnia. — S a végeredmény? Nemcsak a szülők, hanem rövidesen a gyermekek is elmaradnak. 168
