Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE DR. SEREGÉLY ISTVÁN EGRI ÉRSEKKEL - A keresztény felnőttképzésről
Sággal. Felnőtt keresztények továbbképzése viszont kellően felkészült vezetőt vár. Ha nincs elég pap, az egyházmegyék megbízásából világiak állhatnak a felnőttkatekézis élére. Ugyanazokat az elméleti és gyakorlati eszközöket felkínálva, amelyeket az Úr Jézus adott apostolainak, végezhetik munkájukat. — Eredmény és keresztény előrehaladás csak az egyház egészéhez való állhatatos ragaszkodás révén érhető el. Magyaroroszágon is elvégezheti világi hívő — nem hívő is —, a teológiát. Van levelező tagozat a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián. Vannak egyházmegyei illetékességű tanfolyamok, immár országosan egységes tananyaggal és vizsgakötelezettséggel. — Rendelkezésre áll a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház. Nyáron országosan szervezett lelkigyakorlatok és évközi lelkinapok nyújtanak az elkötelezett keresztények számára lehetőséget, hogy majd bekapcsolódhassanak — a lelkipásztori munka keretén belül — a keresztény felnőttoktatásba. Nem hiszem, hogy ezt a megkezdett folyamatot fel lehetne gyorsítani anélkül, hogy megszaporítanánk a tévedések gyakoriságát és súlyosságát. A keresztény hitet felnőtt korban nem lehet, vagy legalább is igen nehéz megélni a keresztény közösség támogató ereje nélkül. Hogyan erősíthető ez a közösségi tudat? — A saját keresztény életem alakulása során ébredtem rá a gyermekkorom keresztény nevelésének egyik, azóta hibásnak ismert vonására. — Úgy tűnt nekem, hogy szerencsés vagyok, mert kereszténynek születtem. Ezért hálásnak kell lennem Isten iránt. Azon kell lennem, hogy ezt a kincset megőrizzem. Hogy mások mit csinálnak, teljesen független az én üdvösségem ügyétől. Nyilván az egész világon tapasztalható átalakulás mutatta meg később, hogy ezen a világon, ahol az emberi élet létrejötte, fenntartása, boldogulása emberi jóakaratú együttműködéstől függ, üdvösségünket is együtt munkáljuk. — Azóta ez a meggyőződés minden lelkipásztori munkában egyre hatékonyabban szerepet kap. Tehát vitathatatlan, hogy a keresztény felnőttképzés is közösségi feladat. Ezek után, a fenti kérdésre válaszolva, a következőket mondhatom. Legyenek bár nagyon eredményes egyéni próbálkozások, melyek egy-egy rátermett vezető képére és hasonlatosságára formálódnak, össze kell fogni valamennyit. El kell fogadtatni minden, saját elképzelését jónak tartó munkatárssal, hogy a többi is ugyanezért a célért fáradozik és nekünk egy egész egyházmegye vagy az egész ország javára, az alkalmazkodás terhét vállalva egységes programot, munkatervet és gyakorlatot kell megvalósítanunk. A vezető irányítása alatt álló közösségben pedig állandóan hirdetni kell, hogy mi az egész egyház része vagyunk, az egy test tagjai. Az egyházban nincs alapja az elittudatnak. Isten ugyanis kinek-kinek lehetőségeihez mérten szabja meg az ingyen adott üdvösséghez az elégséges tennivalót, és vár eredményt. — A talentumokról szóló példabeszéd biztosan meggyőz minden embert, aki Krisztus szavához igazítja életét. Harmadik tennivaló a közösség szükséges és helyes értékelése, igénybevétele terén, a türelem. Kierőszakolni a közösségi igényt egy kisebbségben lévő csoport mellett, biztosan eredménytelen. Senki sem tudja megmondani, mennyi idő kell egy vonzó, jó csoportnak ahhoz, hogy kellő közismertté válás után, kívülállók lelkében felébredjen a vágy a hozzátartozás iránt. Ha jó a csoport közösségi szelleme és munkája, ki kell tartani a helyes úton, és ki kell várni, amíg a jónak híre megy, és vonzóvá válik. — Azt hiszem, ez napjaink egyik keresztény szociológiai jelensége. Volt már rá tapasztalatom, hogy éveken át egy-két résztvevővel folytatott katekézis, néhány év múlva máról holnapra magától értetődően nagy létszámú közösséggé nőtte ki magát. Van egy természetes közösség, ahol egymás mellett élő nemzedékek nagyon hatékonyan tudják érezni és javukra, mindenki javára fordítani a közösség fenntartó erejét. Ez a keresztény család. A család egyébként minden emberi érték közösségi forrása. Ez maga igazolja, hogy közösség nélkül nincs jó élet. 161
