Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Korzenszky Richárd: Elveszíti-e az egyház a fiatal korosztályokat?
Korzenszky Richárd ELVESZÍTI-E AZ EGYHÁZ A FIATAL KOROSZTÁLYOKAT? Az egyház feladata: Isten üzenetének továbbítása. Az evangélium hirdetése azonban sosem független a kor adottságaitól. Az örömhír címzettje mindig az adott korban élő ember. Ezért mindjárt fejtegetéseink elején tudatosítanunk kell: a lelkipásztori munka sosem mozog a légüres térben. Az Isten üzenetét továbbadó lelkipásztornak figyelnie kell a környezetre. Megállapíthatjuk, hogy a fiatalabb korosztályok kérdése nem csupán az egyházi közösségeket izgató és érintő kérdés. Egyre többet hallhatunk-olvashatunk a „humán szolgáltatások" iránti növekvő keresletről, és egyre világosabban kirajzolódik, hogy az ún. „humán szolgáltatások” célcsoportjai nem csupán az öregek. Ide tartoznak a kallódó fiatalok, a beilleszkedési nehézségekkel bajlódók, a kábítószer-élvezők—és hosszan lehetne még sorolni tovább a társadalom kérdéseivel foglalkozók számára ismerős problémagócokat. Minden közösség, társadalom jövőt akar. Természetes, magától értetődő kijelentés ez. De vajon lesz-e jövőnk? És mi lesz ez a jövő? És milyen lesz? Érdemes-e tenni ma érte valamit? Miért más a „mai ifjúság” más korok fiatalságánál? Mit tehetnek a nevelők, mit a lelkipásztorok, hogy a közös jövő munkásai lehessenek? Reformfolyamatról és kibontakozásról hallunk és beszélünk. A gazdasági reformmal párhuzamosan legalább annyira, ha nem még jobban, fontos egy ún. „humán reform” megvalósítása. Ebben a kérdéskörben az ifjúság ügye döntően fontos. Az egyház, az egyháziak feladata pedig felmérhetetlenül nagy. Szociológiai szempontból a mai társadalom meglehetősen nagy terhekkel jelentkezik a fiatalok előtt. A gyermeki állapotból a felnőttségbe való átmenet, az szülői és társadalmi elvárásokból, a teljesítménykényszerből fakadó nyomás, a kötelességek túltengése a jogokkal szemben, a jogok meglehetősen bizonytalan, elmosódó körvonalai, a bizonytalanul kirajzolódó szerepek és elvárások konfliktusok forrásaivá válnak. Mindehhez hozzájön még a személytelenné válás — az elhanyagolt, személyes, emberi kapcsolatok következtében: a világosan megfogalmazott követelmények hiánya, a konkurenciaharc, a fogyasztási kényszer (a társadalmi minták következtében), a jövőtlenség és kilátástalanság (amikor teljesítményt várnak alkotás helyett, sablonszerű magatartásmintákat igazi, embertől emberig ívelő kapcsolatok helyett, tömegek tájékoztatását a személyek megszólítása helyett). A legkülönfélébb nevelési problémák adódhatnak a családról való leválás természetes tendenciájából, az együttéléssel kapcsolatos sajátos elképzelésekből. A társadalom sokféle ellentmondásaiból további tájékozódási nehézségek is fakadnak, és élesen fölvetődik az élet értelmének keresése, kérdése is. Az elvárásokkal egybe nem vágó magatartásformákkal lehet találkozni, radikalizmussal, visszahúzódással, a teljesítménytől való félelemmel, különféle menekülési jelenségekkel. Ahol a „hogyan tovább?" kérdése élesen fölvetődik, ahol a jövő kérdése problematikussá válik, ott alakul ki az ifjúság mint problémakör. Mert, ami már létrejött és megvalósult, ami a jelenben fönnáll, annak nem kell szükségképpen a jövőben folytatódnia (ahogyan ezt egy konszolidált felnőttközösség elvárná és természetesnek tartaná), hanem meg is változhat, sőt — meg kell változnia, át kell alakulnia. Az életnek a fejlődés, a növekedés a jele. Nem tekinthető tehát természetellenesnek, hogy az ifjúság számára lényegében csupán egyetlen dolog a mérvadó: a mindig nagyobb jövő, a mindig több élet. Az ifjúságnak a jelenhez való kapcsolatát általában a radikalizmus és a becsületesség határozza meg. És, ahol a jelen nem más, mint a már elért valóság változatlan és konok őrzése, annak féltése, ami még működik és megy, ha a jelen a mindig változatlannak óhajtott körülmények megtapasztalása, vagyis olyan világ, ahol nincs lehetőség megtapasztalni az újat, a pillanatot, az időnek mindig átmeneti voltát, ott — talán így is fogalmazhatunk —: nem sikerülhet a fiatalok fiatalsága. 150
