Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Bolberitz Pál: A felnőttkor evangelizációja
szövevényében. Az ilyen hiányos, ingatag hit aztán könnyen manipulálható, előítélek- kel kompromittálhatóvá válik. Ám a felnőtt kornak van egy felbecsülhetetlen előnye is a többi életkorokkal szemben. Minden természetes és természetfeletti „kellék” rendelkezésére áll, hogy benne az ember eljuthasson a keresztény nagykorúságra és „érett emberré válhasson Krisztus Jézusban”. A gyermek számára a Krisztus-esemény szép történet. A serdülő erkölcsi oldalról közelíti meg Jézus alakját. Az ifjú Jézus Krisztusban tündöklő eszményképet lát, akinek orcáját szeretné látni és „lesátorozni” mellette a Tábor-hegyi megdicsőülés helyén, mint Péter. Ám a felhő és a jelenés eltűnt. Az Úr Jézus levitte az apostolokat a hegyről a realitások világába. Ott a többi apostol vitatkozott az ide-oda rángatódzó, holdkóros ifjú gyógyításának esélyeiről, de tenni nem tudtak semmit. A fiú apja is csak így szólt Jézushoz: „Mester, ha van rá lehetőség, gyógyítsd meg a fiamat”. Az Úr Jézus így válaszolt neki: „Minden lehetséges annak, aki hisz.” Nem tudjuk, hogy az Üdvözítő miképpen tekintett erre a felnőtt emberre. De tény, hogy az leborult előtte és csak annyit tudott mondani: „Hiszek, Uram, seg its az én hitetlenségemen”. így lesz a felnőtt hitéből felnőtt hit. Ez az apa ekkor lett érett emberré Krisztusban. A felnőtt ember a realitások világában él. A relitás pedig az, hogy Jézus Krisztustól várhat csak az ember, élete legsúlyosabb problémáira, megoldást. Ám, hogy ezt felismerje, és a felkínált kegyelmet be is fogadja, előbb hinnie kell. A hit viszont őszinte alázatot és búnbánatot feltételez. Az élet nem várt határhelyzetei sokat „lökhetnek" egy felnőtt emberen, hogy a kényelmes, kitaposott utakról olyan útra térjen, melyet az Úr jelölt ki számára. A felnőtt ember a tettek embere. A hit csak akkor válik élővé benne, ha cselekedetek is kísérik. Ha ilyen tettek nem kísérik megtérését, akkor csak olyan lesz, mint a többi „normális” ember. Amikor Zakeus megtért, jóvátette bűneit. Elengedte adósai tartozását és négyszeresen kárpótolta azokat, akiket megkárosított. Az irgalmasság és igazságosság tetteivel bizonyította, hogy újjászületett Krisztusban. A hívő felnőtt ember napjainkban elvilágiasodott környezetben él. A nap jelentős részét munkahelyén tölti, ahol Istennel nem találkozik. A kísértés folyvást adva van számára: Hol van az Úr? „Nincs itt, feltámadt” és szomorú a mi szívünk, mint ahogy az emmauszi tanítványoké is az volt. Ám ők a kenyértörésben mégis felismerték a Feltámadottat. De Jézus eltűnt a szemük elől. S ők nem folytatták útjukat ki a városból, a Krisztus-nélküli világba, hanem visszatértek Jeruzsálembe, az apostolok közösségébe, mert megértették, hogy a feltámadt Krisztus itt van, jelen van közöttük, mint eucharisztikus ételük és italuk. Valóban, „nélküle semmit sem tehetünk" (Jn 15,5), és ő velünk marad — itt a világban — az idők végezetéig. A felnőtt, nagykorú keresztény számára Jézus nem csupán múlt és nem pusztán eszkatologikus jövő, hanem élő jelen az egyházban, az Isten Igéjében, a szentségekben és a testvéri közösségben. Nagykorúvá akkor lesz a hitünk, ha egzisztenciálisan átéljük, hogy behozhatatlan adósságba keveredtünk Istennel, aki előbb szeretett minket. Ezt érti meg a felnőtt keresztény, amikor a kapott szeretetet szét akarja osztani embertársai között. Felnőtt hitre, nagykorú kereszténységre nem magától jut el az ember. Ennek is megvan a maga érlelődési ideje. Nem könnyű megtalálni a tanítványiság személyünkre szabott útját. A nagykorú keresztény a maga keresztjével a vállán, követi a kereszthordozó Krisztust. Nem él vissza keresztény szabadságával. Felelősséggel vállalja az egyéni lelkiismeret és az objektív erkölcsi törvény közti egyensúlyozás nem mindig könnyű játékát. A felnőtt épp azért felnőtt, mert felelősséggel meri vinni a „maga bőrét is a vásárra”, Isten színe előtt. A felnőtt hitú, nagykorú keresztény: tanítvány. Jézus tanítványa. A második megtérés segíti ahhoz, hogy ezt fölfogja és a hívást elfogadja. Az „első megtérés” után az ember „csak” hívő, templomjáró ember. A „második megtérés” után már tanítvány, aki elfogadja Jézust személyes megváltójának. Először tanítvánnyá kell lenni ahhoz, hogy másokat is tanítvánnyá tehessünk. HIRDETNI AZ EVANGÉLIUMOT A felnőttek evangelizálásának döntő feltétele a hitelesség. A felnőtt korosztály — ha nem is mindig mutatja — különösen érzékeny az igaz szóra és a hiteles életre. Elet csak életből fakadhat. Hitet ébreszteni is csak hit által lehet. Szent Pál apostol hangsúlyozza, hogy „a hit hallásból ered, a hallás pedig Isten 148
