Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Bolberitz Pál: A felnőttkor evangelizációja
sem kell szégyellnie. A felnőtt ember életét betölti a munka, és az ezzel járó küzdelem. Célja az, hogy alkotó tevékenységét is kibontakoztassa. A munka szinte teljesen kitölti a legtöbb felnőtt életét. Ha a munka hasznos, eredményes, képességeinek megfelelő, akkor ez a felnőtt embert boldoggá teszi. Ha a munka nehézségekbe ütközik, akkor a küzdelmet kell vállalni, ami szintén a felnőttkor ismérve. A felnőttkort jellemzi még az intim szféra igénye is. Ezen a bizalmi, emberi kapcsolatokat kell érteni: családban, barátságban, közösségben. Az intim szféra rendezettsége biztosítja a felnőtt számára az otthon biztonságérzetét, ahonnan kiindulva és ahová visszatérve új erővel vállalhatja az élet küzdelmeit. Míg a férfiak esetében az önmegvalósítás folyamatában erősebb hangsúlyt kap a munka és érvényesülés, addig felnőtt nőknél a családi és emberi kapcsolatok rendezettsége biztosítja a személy identitását. Felvázolva a felnőttkor személyi jegyeit, szólnunk kell azokról a krízisekről is, melyek a felnőtt ember életét válságba sodorhatják. Ilyen válsághelyzet lehet maga a felnőtté válásért való küzdelem. Kritikus helyzeteket eredményezhet az is, ha valakiben tovább él az ifjúkor azon attitűdje, mely pusztán a hitelességet és elkötelezettséget értékeli, nem figyelve annak objektív tartalmára. Veszélyes helyzet lehet az is, amit az ún. „közép” felnőttkornak nevezhetünk. Ez az az állapot, amikor valakinek már van módja visszatekinteni a múltra és ki kell értékelnie az addig megtett utat. — Válsághelyzet lehet az is, ha nem sikerült az élet úgy, ahogy tervezte, de válság lehet az is, ha valaki előbb éri el mindazt, amit el akart érni, és ekkor is kénytelen magába tekinteni. Ám, ha korábban erkölcsileg nem gazdagodott, úgy jár, mint az az ember, aki azért félt az ünnepektől, mert az ünnep — úgymond — a jeles napokon „belebámul” az ember szívébe, és ott nem talál semmit. Ilyenkor a válságba jutott felnőtt — jobb esetben — valamiféle „újrakezdésben” keres kiutat, de kellő erkölcsi és világnézeti fedezet nélkül az ilyen „megoldás" sem sok jóval kecsegtet. Válságos szituációt teremthet az is, ha a „gyermekek kirepültek a fészekből”. Azok a házastársak, akiket eddig a közös feladat tartott össze, most kénytelenek szembenézni önmagukkal, a másikkal és „életművükkel” a gyermekek sorsának alakulásában. Kritikus helyzetet teremthet a felnőttek számára a nyugdíjas-, illetve öregkorral való szembenézés. Kérdés, vajon el tudják-e fogadni a maguk számára az évek múlását? Míg az ifjú a pillanatnyi boldogságot keresi, addig a felnőtt ember „elkötelezi magát” a boldogságnak. Számára a boldogság nem más, mint bizonyosság, biztonság, béke. Értelmi bizonyosság és bizonyítottság minden területen, anyagi és érvényesülésbeli biztonság és családi, társadalmi béke. Ebből következik az a veszélyes szemlélet, ami sok felnőttet kísért, hogy ti. a jövőt teljességgel birtokolni akarja. S mivel ez lehetetlen, ezért tervezéseit tudatalatti szorongás és aggodalom kíséri. A felnőttkor buktatója lehet az is, hogy másképpen éli meg a férfi és a nő az áteredő bún kétségtelen következményét, — a munkában és a házasságban. A munka fáradságára és sikertelenségére, továbbá a házasélet számos nehézségére kell itt gondolni. A válsághelyzetekkel való szembesülés itt valójában nem más, mint a szenvedéssel való találkozás. Ha a felnőtt nem tudja integrálni személyiségébe a szenvedést, akkor sorsa könnyen zátonyra futhat. így jelenik meg a felnőttkort annyiszor jellemző kiábrándultság, cinizmus, rezignáltság, esetleg a „szép múltba” való visszamenekülés nosztalgiája, a bizalmatlanság Isten és emberek iránt, a csalódás önmagunkban és az életben, a kitaposott utakról való le nem térés, a megújulásra való képtelenség, az előítéletekhez való görcsös ragaszkodás, a gőg, a „szív megkeményedése”, a minden életet elfojtó rutinszerű cselekvés, majd a pótcselekvésekbe való menekülés, esetleg az állatokkal vagy a természettel megosztott magány. A FELNŐTT EMBER HITE A felnőttek jelentős részének hitével azért vannak bonyodalmak, mert lelki fejlődésük megrekedt vagy a gyermek- vagy a serdülőkorban. Akiknél a hívő ismeret és a keresztény élet gyakorlata bizonytalan talajon mozgott, azoknál a felnőttkorban a vallásosság valamiféle „gyermekkori élmény” szintjén él tovább. Márpedig a felnőtt ember „gyerekes hite” meglehetősen ingatag, teletűzdelve kérdőjelekkel, s így nem is tud eligazítást nyújtani a felnőttélet problémáinak 147
