Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 3. szám - Gerics József: "A két királyi apostol" (Szent István és Szent Henrik kapcsolata a 11-12. századi német és magyar hagyományban)
István király nagyobb legendája tisztelettel emlékezett meg a szent király feleségéről, Gizelláról is, elismeréssel méltatta bőkezűségét és áldozatkészségét a férje alapította különféle egyházak iránt. Házasságkötésükről írva, néhány tiszteletteljes szót szentelt Gizella fivérének, Henriknek: „Henrik, a felséges római császár, akit szelídségéért kegyesnek neveztek.” A Legenda maiornak a Henrikre és Gizellára vonatkozó megjegyzéseit átvette Istvánnak, Hartvik püspök által Kálmán király megbízásából készített, életrajza is. Ám ennél többet kettőjükről István egyik hazai legendája sem ír, s a legkevésbé sem tulajdonítanak részt Gizellának és Henriknek István és a magyar nép konvertálásában. A Breviárium és a 11. századi magyar hagyomány tehát egymással igen nehezen egyeztethető híreket tartott fenn a magyar történelem alapvető jelentőségű eseményeiről. Megkísérlem nyomon követni a Henrik-napi officiumban is rögzített és a hazaival ellentétes tradíció korai alakulását, és bizonyos magyarázatot adni rá. Az idézett lectió-részlet rendkívül magvas fogalmazásban számos középkori forrás híranyagát összegezte. Ezeknek a kútfőknek a felfogása a magyarországitól, a lényeg szempontjából abban tér el, hogy a magyarság, sőt István megkeresztelkedését is első renden Henrik vagy Gizella vagy mindkettőjük befolyásának tulajdonítja. Álláspontjuk kétségtelenül nem tartozik időrendben a legkorábbi megnyilatkozások közé, hanem megelőzték más híradások, melyek nem Gizellára és Henrikre hivatkoznak. Ez utóbbi források képviselője, Ademarus Cabannensis (fi 035 kör.) egyébként nem túlságosan hitelesnek tartott műve. Eszerint „III. Ottó . .. Isten akaratából méltó volt arra, hogy Magyarország népeit királyukkal egyetemben Krisztus hitére térítse”. — Ennek a hírnek azonban a német császárhagyomány igen korai, 11. század eleji átalakulása miatt sem volt maradandó hatása a német történetírásra a középkorban. Egy másik ilyen forrás létének emlékét Szent Wolfgangnak (t994) az az életrajza őrizte meg, amelyet Othlo készített 1050 körül. Othlo munkája egyszersmind el is vetette ezt az életrajzot: „Ahol ellenkező vélekedést találtam, mint azt is, hogy a magyarok királyát és népét Wolfgang térítette a szent hitre és keresztelte meg, meg néhány más dologban is eltérő állításokat, ... ott úgy láttam, hogy inkább a mieink szavait és írásait kell követnem, mint akik közt a földi életben Istennek ez az embere mégiscsak első sorban jeleskedett, mintsem kívülállókéit. Azt a könyvet ugyanis, amelyben az efféle eltérő áll ítások vannak, frank földről (ex Francis) hozták.” Wolfgang közelebbről nem ismert frankföldi életrajzának hírét tehát Othlo már 1050 körül kereken elutasította, és sem ez, sem Ademarusnak III. Ottót említő adata nem befolyásolta lényegesen a magyarság megtérítésére vonatkozó német hagyomány kibontakozását. A Henrikre, illetve Gizellára hivatkozó beállítást már István ifjabb kortársainak, Wipónak és Herimannus Augiensisnek a művei is tartalmazták. Ezek a munkák a 11. század közepe táján készültek. Wipó német királyi káplán (t1046 körül) szerint Gizella „feleségül menvén Istvánhoz, a magyarok királyához, első renden okává lett a kereszténység felvételének a magyar népnél. Herimannus Augiensis (t1054) 995. évi bejegyzése szerint pedig „Gizellát neve szerint igazán mint a hit kezesét feleségül adták Istvánhoz, a magyarok királyához, amidőn Krisztus hitére tért.” Az 1112-ben meghalt Sigebertus Gemblacensis ennél többet és határozottabban állít Chronographiájában az 1010, évinél: „Az addig még bálványimádásnak hódolt magyar népet ebben az időben térítette Krisztus hitére Gizella, a császár nőtestvére, aki feleségül menvén a magyarok királyához, közbenjárásával rávette a királyt, hogy kívánja mind a maga, mind az egész magyar nép megkeresztelését. öt a keresztség- ben Istvánnak nevezték. Érdemeit Magyarország-szerte számos dicsőséges csoda hirdeti.” Sigebertus ezen kívül érdekes módon II. Konrád 1030. évi magyarországi támadásánál nem említi István nevét, csak a „magyarok lázadásáról (rebellantibus Ungaris)” ír. Az 1125 után meghalt Ekkehardus Uraugiensis feljegyzése szerint „Henrik császár és Bruno püspök nőtestvérét, Gizellát. . . házastársul kérte a magyarok királya, akit Istvánnak hívtak, de mindaddig nem érdemelte meg,-hogy feleségül vehesse, amíg 132
