Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - KÖRKÉP - Tomka Miklós: "Elveszett" katolikusok? - avagy mennyi a katolikusok létszáma ma Magyarországon?
tekinthető, hanem kiegészítheti azzal, hogy az eddig használt egyházi statisztika (vagy az annak alapját képező egyházi igazgatás és lelkipásztori helyzetértelmezés) körülbelül minden negyedik városi katolikust figyelmen kívül hagy, megfordítva viszont a falun élő katolikusok (vagy más megközelítésben a községekben lévő plébániák) lélekszámát a valóságosnál több mint százezer fővel nagyobbra becsüli. Ismét más megközelítésben ez a felfogás abból indul ki, hogy a katolikusok többsége (52,8%-a) falun él s csak kisebbik fele városon, noha a valóság ennek fordítottja: a katolikusok többsége (54,7%-a) városi, és csupán a kisebbsége (45,3%-a) falusi lakos. (Még inkább eltolódna az arány a városban lakók javára, ha nem az 1980.1.1 -i állapotból indulnánk ki, hanem az azóta várossá nyilvánított települések lakóit is figyelembe vennénk. Itt egyúttal arra is gondolni kell, hogy a mai enyhe városi többség az elkövetkező évek urbanizálódása következtében tovább fog növekedni.) A városok esetén tudtunk használható becslést készíteni a katolikusok létszámáról. Ez a becslés egyházmegyei bontásban is használható. A falusi lakosság megoszlását az egyházmegyék között csak jelentősen pontatlanabbul tudjuk becsülni, hiszen a népességmozgás egyenlege igen eltérő az ország különböző területein (például a főváros környékét és jelentős ipari területeket is tartalmazó esztergomi, és az ország leginkább fogyó délnyugati részét tartalmazó pécsi püspökségben). Amennyiben mégis szükségünk van az egyházmegyék lélekszámára, kiindulhatunk abból a feltételezésből, hogy a falusi túlbecslés nagyjából minden egyházmegyében azonos. Ebben az esetben a falun élő katolikusok lélekszámát minden egyházmegyében — a falusi népesség eddig becsült számából kiindulva, azt — azonos arányban csökkenthetjük. Ennek a műveletnek elvégzésével azt kapjuk, hogy egyetlen egyházmegye van, amely hívei számát — feltehetően — a valóságosnál valamivel magasabbra becsüli (Kalocsa); a tényleges hívószám hat egyházmegyében a korábban becsültnél kb. 10 százalékkal magasabb (Pécs, Vác, Veszprém, Szeged-Csanád, Eger, Hajdúdo- ♦ rog és a Miskolci Apostoli Kormányzóság). Végül négy egyházmegyében a katolikusok száma mintegy 20 százalékkal több, mint amit eddig nyilvántartottak (Esztergom, Győr, Székesfehérvár és Szombathely). De ismétlendő, ez a számítás csak akkor helyes, ha a falusi felülbecslésben nincsenek túl nagy területi eltérések. (3. tábla.) — 6. A vizsgált statisztikai torzításnak vannak adminisztratív és gyakorlati lelkipásztori következményei. Adminisztratív típusú hiba, hogy minden eddigi mutató szépít, legyen az bár városonkénti vagy egyházmegyénkénti bontásban, vagy országos összesítésben. Noha e torzítás, mint láttuk, nem mindenütt azonos, egészében azt lehet mondani, hogy az eddigi értékeket körülbelül 1/9 résszel kell helyesbíteni. Adminisztratív, de fontos következményekkel járó hiba, hogy a plébániabeosztás és a lelkipásztorok elosztása — amennyiben egyáltalán adatokhoz igazodik — tökéletesen elavult, ma érvénytelen adatokhoz igazodik. — Látszatprobléma, hogy mivel 814 ezer ember a statisztikából „elveszett”, azért ne lenne ellátva, hiszen a lelkipásztori munka nem a statisztikák sorszámához vagy bejegyzéséhez igazodik. Ugyanakkor ezen emberekről mégis megfeledkeznek, és gyanítható, hogy nemcsak a statisztikai adatközléskor, hanem olyan fontosabb kérdésekben is, mint például a hittanos (elsőáldozó, bérmálkozó stb.) korú gyermekek összeírása, mint a rendezendő házasságok vagy segítségre szoruló öregek számontartása, mint az egyházközségi élet megszervezése. Végül a fölé- és alábecslés azt bizonyítja, hogy a magyar katolicizmus helyzetének megítélésében mind alsó, mind felső szinten számos kérdésben az egy generációval (és egy óriási társadalmi és demográfiai mozgással) ezelőtti állapotokhoz igazodnak. A létszámbecslés torzításának iránya pedig arra mutat, hogy az állagmegóvás határozottabban kiformált stratégia, mint a változásokra adott válasz. Ahol vannak régi lakóhelyi és egyházi struktúrák, ahol a vallásosság bizonyos formái a helyi szokás részei, ott, és azokat lehet ápolni és felhasználni. Ahol a katolikusok száma hirtelen megnő, azaz bevonásukhoz, figyelembe vételükhöz új struktúrák, új kezdeményezések kellenének, arra már — úgy tűnik, hogy az esetek nagy részében — nincsen energia. Ilyen esetekben azonban már nem csupán statisztikai botlás, hogy a katolikusok egy kilencede elveszett. 116
