Teológia - Hittudományi Folyóirat 22. (1988)
1988 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Török József: Patrona Hungariae
rögzített, de a timpanon készítését megelőző évtizedek történelmi eseményeinek ismeretében és értelmezésével. Mária válaszában ott van mindaz, amiért Bánfi Lukács érsek (1158—1179) rendíthetetlenül küzdött, vagyis Mária feltételhez kötődő nyilatkozata az egyház szabadságát erősíti meg. Lukács esztergomi érseket II. László király kétszer is börtönbe vetette, mert a főpap lelkiismerete szavát követve az egyház és az ország érdekeit hősiesen védelmezte a trónviszályok közepette. Lukács később III. Istvánnal is szembefordult, amikor a király az egyház érdekeit semmibe vette. Az erőslelkűséget megszemélyesítő érsek küzdelmei a leégett szent Adalbert templomot újjáépíttető Jób érsek idejére hozták meg gyümölcsüket. Az érsek és a király megegyezésében jelentős szerepe volt az országfelajánlás tényének. Mária ekkor valóban Pátrónának bizonyult. IV. Béla írnoka erre gondolhatott, amikor 1252-ben az egyik oklevélben Máriát így nevezte: „országunk Úrnője és Pátrónája". A korona felajánlása ekkor még nem szerepelt sehol, pedig a Szentkorona eszméje csírájában már ott van Szent István Intelmeiben. Imre, a trónörökös őrizze meg a katolikus hitet, ha királyi koronáját meg akarja becsülni. A hatalom elvont fogalmát a korona rendkívül érzékletessé tudta tenni. A jövendő uralkodó gyarapítsa az egyházat, mert ezáltal koronája híresebb lesz. Védje az egyházi rendet, hogy koronája felma- gasztaltasson stb. Az Intelmekben a korona felöleli a királyi hatalmat, mi több, egybefogja az uralkodóra bízott egész közösséget, a nemzetet. Ezért olyan beszédes a „Patrona Hungáriáé” továbbéléséről egy falfestmény, ami Szepeshelyen, a társaskáptalan Szent Márton tiszteletére szentelt bazilikájában látható. A díszes kivitelű kép 1317-ben készült, amikor Anjou Károly az országot már szinte teljes egészében uralta. A trónoló Mária ölében a Gyermek, tőle balra az esztergomi érsek térdel, úgy nyújtja Mária felé a koronát. Mögötte a szepesi prépost, aki az országalmát tartja, hogy az Mária kezeügyében legyen. A király, akit az Istenszülő megkoronáz, a jobbján térdel, mögötte a szepesi várnagy, kezében a király kardja. Az egyháziak fölött a közbenjáró imádság: „Hozzád sóhajtunk, kegyes Szűz, ha nem vezetsz, eltévedünk, taníts hát, hogy mit tegyünk. Rajtam és enyéimen könyörülj.” Ez a kép mindennél ékesebben tanúskodik, hogy az Árpád-ház után az Anjou-dinasztia is számított az ország Királynőjének, Nagyasszonyának támogatására, mi több, a győzelmet tőle származtatta. Ez a gondolat szólalt meg a Peer-kódex Szent Lászlót dicsérő himnuszában: „Mert választa az sziz Mária, / Megdicsőíte sok jó ajándékkal, / Hogy te őriznéd és oltalmaznád, / Neki ajánlód jó Magyarországot.” (XV. sz.). — Ugyanezt ábrázolta a Bars-vármegyében fekvő Újbánya pecsétrajza: Nagy Lajos kincseit felajánlva térdel a „Sedes Sapientiae” előtt. Mindezt jó lenne liturgikus szövegekkel is alátámasztani, de azok még jó darabig váratnak magukra. A XII. század első harmadában, a fehérvári káptalaniskolában készült „Codex Albensis” két Mária-antifonája (Ave Domina mundi Maria, O inclita David regis filia), és egy metrikus responzórium (Integer arborem) csak a királyi bazilika klérusának lelkes Mária-tiszteletéről tanúskodik. Szent István zsolozsmájának itt szereplő antifonái sem tartalmaznak közvetlen utalást. Egy XIV. századi Alleluja- vers énekli meg először a Szent király nagy tettét: „Ó, István, néped királya és apostola, aki halálod előtt égre emelt kezekkel minket Krisztus Anyjára bíztál, imádságaid által vezess bennünket Krisztus fenségének szemlélésére.” A XV. században egyre többet találkozunk Mária sajátos szerepével. Antonio Bonfini említi a „Magyar történet” c. művében. A Hartvik-legendát felhasználó Temesvári Pelbárt beszédéből a korabeli Európa ismerhette meg Szent István lelki végrendeletét: „Mennyország Királynője, dicsőséges Szűz Mária! A te oltalmadba ajánlom lelkemet.” A lövöldi kolostor lakója, a Kartauzi Névtelen 1526-ban ehhez még hozzáfűzi: „íme, te legyél asszonyunk és oltalmunk!” A kívánság teljesedett? Már ennekelőtte, 1508-ban Vásárhelyi András, a pesti ferences kolostor lakója így írt Máriáról: „Törököknek megnyomorítója, királyoknak tanácsadója, Magyaroknak meg- oltalmazója.” — Szerény mértékben ugyan, de mintha ez teljesült volna például a Délalföldön, ahol a hódoltság idején a szeged-alsóvárosi ferences klastrom mindvégig nyitva állt a zarándokok előtt, és Mária szentélye azon a vidéken a katolikus hit és a magyarság egyetlen menedéke volt. 92
