Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Schweitzer József: "Halljad Izrael" - A postbiblikus zsidó istenfogalom néhány jellegzetessége
Jézus erre nemcsak az emberek iránti jóságával adott példát, hanem az Atyával való egysége által a Szentlélekben. Joggal mondhatta el apostolainak: emberi egységünk mércéje és mintája az ő egysége az Atyával: „Amint te, Atyám bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk" (Jn 17,21). Ebben az egymás iránti föltétien szeretetben élhetjük meg már itt a földön a Szentháromság szeretetét. — Szent Ágoston fölteszi a kérdést: Ha egyszer a Szentháromságot egészen megismerni nem tudjuk, hogyan szerethetjük? Úgy, hogy szeretünk — válaszolja, mert a szeretet, minden igaz emberi szeretet már maga az Isten. „Senki se mondja, nem tudom, mit szeressek. Szeresse embertársát, s akkor magát a szeretetet szereti . . . Aki pedig eltelik szeretettel, nemde Istennel telik el? . . . Ha a szeretetet látod, magát a Szentháromságot látod ... A testvéri szeretet nemcsak Istentől van, hanem benne van az Isten. Tehát amikor testvéreinket szeretetben szeretjük, valójában Istenben szeretjük”. (A Szentháromságról, Budapest, 1985. 257. o.) Ha hihetünk Ágostonnak, akkor a Szentháromság a szeretet jelenlétét, ajándékát és feladatát jelenti az életünkben. S erre nemcsak nemes humanitárius szempontok, a szeretet örömének megízlelése indít, hanem elsősorban maga az, Aki a szeretet. Láthatatlan kegyelmével a Szentlélek által, de látható ösztönzéseivel is, ahogyan feltárulkozott előttünk Jézus Krisztusban. „Benne választott ki minket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt, hogy — akaratának tetszése szerint — Jézus Krisztus által fogadott fiaivá legyünk, s magasztaljuk fölsé- ges kegyelmét, amellyel szeretett Fiában fölkarolt minket” (Ef 1,1—4). Schweitzer József „HALLJAD IZRAEL" (A postbiblikus zsidó istenfogalom néhány jellegzetességéről) Vonzó feladat volna a megtisztelő felhívásnak eleget téve a postbiblikus zsidó istenfogalom teljes vonulatát Philontól kezdve napjainkig, a fundamentalisták és a progresszívak széles spektrumának valamennyi árnyalatát összefoglalva, egyetlen dolgozat körében bemutatni. Ám a kísérlet, amennyire vonzó, végül is annyira torzó és így meddő maradna, a tárgyalandó problémák változatossága, a téma gazdagsága folytán. Ennél fogva megszorítással kell élnünk. Áz alábbiakban a zsidó hellénizmus, majd a talmudi kor, végül középkori zsidó bölcseletnek legismertebb képviselői: Szádja, Juda, Halévi és Maimúni felfogását kívánjuk ismertetni ebben az alapvető témában, hogyan és mit vallottak Istenről. Elöljáróban talán nem lesz felesleges néhány szót ejtenünk a Szentírás (ezen a zsidó teológus természetesen az Ószövetséget érti) Isten-fogalmáról, amelyet a zsidó vallás, annak valamennyi teológiai árnyalata és irányzata, egységesen a Deuteronomium 6.4.-ben foglalt kijelentésben fogad el és vall alapvető jelentőségű elvként, krédóként, hitvallásként: Halljad Izrael, az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy! Ennek, a héber eredeti szövegben mindössze hatszavas mondatnak utolsó szava: echad: „egy" kifejezi Isten egységét és ezzel kapcsolatban a teremtett világ egységét. A mondatban szereplő tetragrammaton IHVH gyökbetűi (Jahve) abban a szentírási kifejezésben is szerepelnek (ehje, áser ehje. Ex. 3.14.), amelynek alapjelentése már Maimúni szerint (Tévelygők Útmutatója I. 61.) az anyag fölötti tiszta abszolút lét érzékeltetésére szolgál. A zsidó felfogás szerint a Szentírásban kinyilatkoztatott Isten egyetlen, akihez testi fogalom nem fér, mindent tudó, igazságos és irgalmas, tökéletes és szent. A zsidó vallás az embernek ehhez az Istenhez való viszonyában alakul ki és él, mindmáig. Az Istenben való hit egybe van kötve tiszteletével és parancsainak szeretetből fakadó teljesítésével. Izrael vallása Isten megismerésére elsőrenden az értelmet hívja el, 77
